Ilyen motoron az ember öt perc alatt többet él, mint mások az egész életükben – szögezi le Anthony Hopkins, alias Burt Munro, és ez meg is adja az alaplöketet: egy 1920-as Indian Scoutról van szó, így a road movie műfaji követelményeinek megfelelően gurulunk. „Addig írtam a forgatókönyvet, amíg azt nem éreztem, hogy végre tökéletes lett. Érzésem szerint megtaláltam egy szórakoztató filmhez szükséges alapokat, kompromisszumok nélkül” – mondja Roger Donaldson, és hihetünk neki: a lineáris cselekményben nincs malőr, töprengeni nem különösebben szükséges.
Fanatikusokról mindig jó filmet készíteni. A köznapok szürke unalmában tespedő néző ilyenkor felrezzen, újra és újra megérti, hogy lám-lám, akadnak, akik remélnek és mernek, ha kemény az élet, hát még jobban küzdenek, tesznek a hitetlenkedőkre, a konformista szomszédokra, és mielőtt eljön a vég, beteljesítik álmukat. Tucatfilmről volna tehát szó, ha Anthony Hopkins el nem vállalja a főszerepet. Az örök Hannibal most a rigolyás agglegény szerepét kapta (feldereng Jack Nicholson a Lesz ez még így se című filmben…), mint mondja, Burt Munro életszemléletét mintha az ő vérmérsékletéhez szabták volna, s különben is, elege van már a pszichopatákból, így az agg motoros olyan lett a vásznon, ami a hollywoodi filmgyártól csak ritkán várható el: egyszerű és emberi. Burt Munro nem hős, nem tiszta és bűntelen, és nem is akarja megmenteni a világot. Önző, csökönyös, naiv, ráadásul prosztatás és szívbajos. Évtizedeken át a utahbeli gyorsulási versenyre vágyik, s bár az utcabeliek egész életében az esélytelen álmodozót látják benne, ő mégis bebizonyítja: „öreg bendzsón is lehet jókat játszani”.
A leggyorsabb Indian utazós film, de nem wendersi értelemben. Van benne indulás és érkezés, a legkedvesebb mégis maga az utazás, az amerikai tao: a találkozás, a táj, a végtelen országút, a csend. S még ha az utat keresztező klisék majdnem kikergetnek is a moziból (a tapasztalatlan Munro és a transzvesztita esete, az Indian Scout és a hús-vér indián), Hopkins hozza az idegent, a hátba veregetős közvetlenséggel ismerkedő vénembert, aki – bár otthon, a világ másik felén amolyan magának való marcona vitéz – Utah felé minden goromba amerikait mosolyra késztet.
És igen, Hopkinsnak köszönhetően A leggyorsabb Indian nemcsak road movie, hanem portré is: Munro új-zélandi dialektusban előadott életfilozófiája az öregedésről (a fel nem adható vágyakról).
(A leggyorsabb Indian – új-zélandi–amerikai–német film, 2005. Rendezte: Roger Donaldson. Forgalmazza a Budapest Film.)
origo.hu
Megkérdezték Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy valóban dicsőítette-e Ukrajnát a NATO ülésein – videó
