Ahogy kampányában ígérte, intézkedéseiben a foglalkoztatásra helyezi a legnagyobb hangsúlyt a 41 éves politikus, aki egyben a koalíció vezető erejének, a Mérsékelt pártnak is az elnöke. Míg sokan a szociáldemokraták által elismert hatszázalékos munkanélküliséget is soknak tartották, addig Reinfeldték érvelése szerint az adófizetőkre óriási terhet rovó, hírneves szociális rendszer álcája alatt ennél jóval többen nem dolgoznak. Célja egyszerű: el kell érni, hogy inkább megérje munkát vállalni, mint állami segélyből élni. Hogy ösztönzést adjon, adócsökkentéseket helyezett kilátásba. Reinfeldtnek a struktúrában lévő hibák kiigazításával elejét kell vennie a romlásnak: itt is probléma a „bennszülött” társadalom elöregedése, akiket a bevándorlók minőségileg nem pótolhatnak. A megvalósításnál mindazonáltal szó sem lehet „reformdiktátumról”: a szociáldemokraták még mindig a riskdag legnagyobb pártja, és a hirtelen megvonások miatt menet közben a társadalom is megvonhatja a támogatást a jobboldaltól.
Bár az utóbbi években Svédország már növelte nemzetközi szerepvállalását, az új kormánytól erőteljesebb fellépést várnak. Az új miniszterelnök Carl Bildt korábbi kormányfőt, a balkáni rendezésben nagy szerepet játszó politikust hívta meg a külügyminisztérium élére, katonai körökben pedig pletykák terjednek, hogy két C–17-es szállítógépet vásárolnak, amelyekkel katonáik külföldi misszióit segítenék.

Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes