Súlyos vádak, titkos bizonyítékok

Szilvásy György legújabb szupertitkos információi szerint az október 23-i Fidesz-rendezvény szervezői – a kormányzati kommunikáció új kifejezésével élve – „húzták magukra” a randalírozó tömeget, az összeesküvésben szélsőjobboldali szervezetek és a legnagyobb ellenzéki párt politikusai vettek részt. A kancelláriaminiszter bizonyítékait dédunokáink, már ha érdekli őket, megismerhetik, azokat ugyanis nyolcvan évre titkosították.

Török László
2006. 11. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilvásy György kancelláriaminiszter az emberi jogi, a rendészeti és a nemzetbiztonsági testület előtt úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz egyes politikusai, képviselői, az Orbán-kormány egy tagja, a Magosz vezetői, az ellenzéki párt Astoriánál tartott rendezvényének szervezői szándékosan „húzták rá” a békés ünneplőkre az erőszakos, rendőri erőkkel összecsapó tüntetőket. – Az október 23-i rendbontások pártok és politikusok közvetlen vagy közvetett támogatásával történtek – fogalmazott Szilvásy, aki egy radikális jobboldali internetes újságtól kezdve az összes jobboldalinak mondott szervezetet, a Fideszig bezárólag az összeesküvésben részt vevőként tüntette fel. A kancelláriaminiszter szerint ez a hálózat akár a fegyverhasználatot szorgalmazó körökkel is kapcsolatban áll, a gyanús háttéregyeztetések még ma is folynak, éppen ezért figyelmeztetett mindenkit: akik ezekben részt vesznek, azoknak cselekményei törvénytelenek, és az alkotmányos rend megdöntésére irányuló összeütközés előkészítését célozzák.
Miután Szilvásy György nagy nyilvánosság előtt előadta a Fideszt gyakorlatilag államellenes összeesküvéssel vádoló eszmefuttatását, közölte: egyébként létező bizonyítékai minősített adatok, azokat nem áll módjában megosztani a nagyközönséggel. Mivel Tóth Károly (MSZP) kezdeményezésére a bizottságok kormánypárti többsége zárt ülést rendelt el (az ellenzéki politikusok heves tiltakozása ellenére), és az ott elhangzott „állam- és szolgálati titkokat” a titokgazda Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának kezdeményezésére nyolcvan évre titkosították, a választópolgárok előtt is rejtve marad ennek a történetnek a háttere.
– A Fidesz felháborítónak és sunyinak tartja az október 23-án történtek magyarázását, Szilvásy miniszter úr gyalázatos provokációja csúfos kudarcot vallott – ezt Kövér László mondta a zárt ülést követően újságíróknak, színjátéknak minősítve, hogy nyílt rágalmazás után az „állítólagos megdönthetetlen bizonyítékokat” nem ismerhette meg a közvélemény. A fideszes képviselő közölte: valóban előkerültek államtitoknak minősülő adatok a zárt tanácskozáson, ezek úgy néznek ki, hogy „valakik, akikről persze még a prezentációt előtárok sem merték egyértelműen azt állítani, hogy bűncselekménybe ütköző cselekedeteket követtek volna el, beszéltek másokkal, és ezek között szóba került esetlegesen egy-két fideszes politikusnak a neve is”. – Semmilyen néven nevezhető érdemi információ arról, hogy ezeknek az embereknek bármiféle köze, felelőssége lenne abban, ami történt október 23-án, nem olvasható ki – hangsúlyozta Kövér László, aki szerint a zárt ülés egyik célja az volt, hogy a személyiségi jogi pereket el tudják kerülni a rágalmazók, „nem biztos, hogy ez sikerülni fog nekik”. Az ellenzéki párt választmányi elnöke egyébként úgy vélte, a rendőrség „bűnös hanyagsága, gondatlansága, szakértelemhiánya” már-már a szándékossággal határos, dilettantizmusuk bizonyítéka, hogy a tüntetők dönthettek arról, az Astoria felé veszik az irányt, miután összecsaptak a hatósággal.
Vadai Ágnes (MSZP) ugyanakkor azt mondta, „megdöbbentő módon” igazolódtak a zárt ülésen Szilvásy György állításai. – Ennek az ügynek lesz folytatása, ez megengedhetetlen Magyarországon – jelentette ki a politikus, aki azonban nem tudta megmondani, milyen folytatásra lehet számítani.
Simicskó István, a nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s elnöke kijelentette: indokolatlan volt a zárt ülés elrendelése, miként a 80 évre szóló titkosítás is, ott ugyanis olyan „fontos” információk hangoztak el, amelyeket amúgy már hetek óta taglal a sajtó. – Szervezeteket említettek, amelyek a Kossuth téren és más helyszíneken tüntetnek, és a bizottsági ülés résztvevői megtudhatták, hogy ezen szervezetek tagjai egymással is beszélgetnek telefonon – világította meg az NBH vezetője által államtitoknak minősített információkat a képviselő, a beszélgetések mindegyikét egyébként október 23-a után rögzítették. A politikus kiemelte, hogy a zárt ülésen bemutatott hanganyagok között volt egy olyan is, amelyen egy, az Astoriánál lévő rendőr a Deák térhez érkező kollégáitól azt kéri: „ne tereljétek őket az Astoria felé”. Simicskó sajnálattal állapította meg, hogy az ülésen nem kaptak választ arra, miért terelték a rendőrök a Kossuth térről kiszorított tüntetőket a Fidesz Astoriánál tartott békés megemlékezése helyszínére.
Lázár János, a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnöke szerint az október 23-án történtek miatt más fórumokhoz kell fordulni, a kormánytól független ügyészségnek, a bíróságnak, az európai emberjogi szervezeteknek kell majd eljárni.

Perek a tüntetők és az állam ellen. Ma reggel megkezdődnek az október 23-i zavargásokkal kapcsolatos gyorsított bírósági eljárások. Az első ilyen pert a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja, ebben egy férfit hivatalos személy elleni erőszakkal vádolnak. Közben a Magyar Nemzeti Bizottság bejelentette: bepereli a magyar államot az október 23-i rendőri intézkedések miatt. A Kossuth téri tüntetők közölték: érvényes megállapodásuk volt a rendőrséggel arról, hogy nem kell elhagyniuk október 23-án a Kossuth teret, de a rendőrség megszegte a megállapodást, amikor jogtalanul beszüntette a demonstrációjukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.