(tanuljunk vagy hazudjunk…)

Én nem tudom, mit érez most maga – mondta némi részvéttel elegy kárörömmel Tárnoki néni, amikor nyolcvankilencedik születésnapján, november 7-én meglátogattam. – Virágot hoz nekem, pedig alkalmasint azt hiszi, hogy szívem szerint azok közé tartozom, akik egykor megrohanták a Téli Palotát.
– Az a sereg, ott tizenhétben, még nem viselt egyenruhát – idézett Ciprus Feri leszázalékolt unokavő a szocreál fénykorából írt Kossuth-díjas versből. – De azok voltak ám a hősök, azok voltak ám a katonák! – Ne nyalizz – mondta méltósággal az öreg hölgy. – Nem a szocialisták emlegetik a forradalmat.
– Dédi – szólalt meg Esztike –, emlékszel rá, amikor Gyurcsány odahajolt Nagy Imre síri füléhez, és belesuttogott, te Imre, mit tennél most? Vajon milyen tanácsot kapott? Lövess?
– Ne pimaszkodj! – simogatta meg Tárnoki néni a kislány fejét. – Neked még a tojáshéj a fenekeden van, s nincs más dolgod, mint amit Lenin elvtárs oly frappánsan fogalmazott meg: Tanulni, tanulni, tanulni! – Talán a miniszterelnök úr ezt értette félre – mondta tisztelettel Esztike. – Így hallásra nincs lényeges különbség a tanulni, tanulni, tanulni és a hazudni, hazudni, hazudni között.
Az öreg hölgy megcsóválta a fejét. – Ezt a gumicsontot a gumilövedékekkel együtt már csak a Fidesz-bérencek rágicsálják. – Újra hozzám fordult. – Én tulajdonképpen sajnálom magát. – Miért? – Úgy tizennyolc éve acsarkodik a Magyar Nemzetben a baloldalra, és nem megy semmire. A választásokon általában megszívja, mint a torkos borz. Ne feledje: Demszky most is maradt, a népakarattal nem jó szembemenni.
– Talán tetszik rá emlékezni, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után a TV2, mármint a Sváby-féle megszavaztatta az embereket, hogy távozzon-e a miniszterelnök, vagy maradjon.
– Na és?
– Több mint hetven százalék arra szavazott, hogy mondjon le. Erről alig esik szó. Szegény jó Sváby az egészet visszaszívta volna, ha teheti. Most meg a népesség alig negyvenhat százaléka követeli Gyurcsány lemondását.
– Az embereknek megjött az eszük. Tudják, hogy a tőke meg a multik szeretik a rendet.
– Ha hiszi, ha nem, az egyik legnagyobb világcég honi képviselője azt mondta a tévében, hogy az üzleti világban sohasem bízzák arra egy vállalat megmentését, aki csődbe vitte. Vajon kire gondolt?
– Gondolni sok mindenre lehet. A multik is tévedhetnek.
– Épp az előbb hivatkozott rájuk.
– Felejtse el. A Financial Times valósággal rajong Feriért, aki a köznyugalom záloga.
– Feri?! – kérdezte elhűlve Esztike.
– Talán ő tépi a száját a parlament falain kívül?
– Belül.
– Maga mit gondol? – nézett rám Tárnoki néni.
–Az egyetlen helyes megoldás lett volna, volt és marad, Gyurcsányt távol tartani a hatalomtól. Az ő igazi terepe a kádkő és a műkorund. Bár egyikről sem tudom, micsoda.
– Visszahoztam a járókeretet – szólt közbe Ciprus Feri. – Ugyanis összeforrt a sípcsontom. Egy kicsit szögletes, de tart. Tegnap vették le a járógipszet. Egy fillért sem kellett fizetnem. Igaz, én vittem az anyagot.
– Na látja? – szólt hozzám ismét az öreg hölgy. – Hát érdemes volt hőbörögni a vizitdíj miatt? Figyeljen rám! Hagyjon fel végre a komcsizással. Ki akar itt forradalmat? A komcsik vagy maguk? A Feri karizmájával úgysem tudnak megbirkózni.
– A járókeret viszont eltörött – mondta Ciprus Feri. – Nem csoda: harminc évet húzott le az SZTK-ban, aztán került a tb-hez. – Odatámasztotta a roncsot az ágyhoz, és Tárnoki nénire nézett. – Ez is reformra szorul. – Azzal kiment.
– Hát hallott ilyen pimaszságot? – fordult felém az öreg hölgy. – És még ez nevezi magát közterület-felügyelőnek. Ez a járókeret egy tisztességes szocialista kézben még évekig kitartott volna. Nem siettük el a rendszerváltozást?
Némi tűnődés után feleltem: én nem tudom…