Több külföldi rajzfilmstúdióban dolgozott a képzőművészeti tanulmányait Marosvásárhelyen és Kolozsváron, rajzfilmes stúdiumait Bukarestben végző Nagy Lajos az elmúlt tizennyolc év során. Aki számos táján megfordul a világnak, bizonyára fel tudja mérni, hol tart az animációs filmek gyártása. Számítógépes ipar lett belőle? Vagy többre is képes: kifejezni s elfogadtatni olyan tartalmakat, amelyeknek a megjelenítésére más műfajokban nemigen lehet vállalkozni?
– Véletlenszerűen csakugyan eljut az ember egy-egy fesztiválra, belekerül nemzetközi koprodukciós munkák csapatába, és ilyenkor természetesen beszélgetni szoktunk róla, hogy valójában hol is tart ez a műfaj. Megállapítjuk, hogy más országokban többet áldoznak rá, mint minálunk. Több sorozatot, több egész estés filmet készítenek. Magyarországon, valamikor a kilencvenes évek kezdetén, közepén, megrekedt a sorozatfilmgyártás. Óriási szerencse, hogy a Magyar népmesék folytatásaként időnként újabb epizódokat készíthetünk.
– A „külföldön többet áldoznak e műfajra” kitétel azt jelenti, hogy biztosítják az animációs film szakmai, technikai megújulását? Vagy azt, hogy minden korosztály számára rendelnek új műveket?
– Ezt is, azt is. Nyugaton most is minden korcsoport számára készítenek új sorozatokat, egész estés rajzfilmeket, de az is igaz, hogy a számítógépes technika nagymértékben rányomja bélyegét az animációs film műfajára. A rajzolt animáció a világcégeknél kezd háttérbe szorulni. A számítógépes programok olyan iszonyú sebességgel változnak, tökéletesednek, hogy azokhoz képest a kézi munka borzasztóan lassúnak és költségesnek tűnik. A számítógépes animáció esetében csupán a filmek előkészítése igényel jelentős szellemi kapacitást, ezt követően a gépek teljesítménye és a szoftverek fejlettsége határozza meg, hogy milyen gyorsan készül el egy film. Az emberi képesség behatárolt. Ma sem lehet sokkal gyorsabban megrajzolni egy történetet, mint mondjuk húsz esztendővel ezelőtt.
– Az elmondottak alapján sem tudnám eldönteni, hogy a számítógép segíti-e a rajzfilmgyártást, vagy olyan területekre viszi, ahol már művészetről nem lehet beszélni.
– Annak ellenére, hogy sokan húzódoznak a számítógépes animációtól, és nem is alaptalanul, arra is látni példát, hogy lehet igényesen, művészi fokon alkalmazni. Meg kell találni a megfelelő embert, aki a gépeket instruálja. Az ideális helyzet az volna, ha mind a kettő, az alkotó ember és a számítógépprogram is kellő létjogosultságot kaphatna, méghozzá minden egyes produkcióban. Ezelőtt húsz esztendővel elképzelni sem lehetett, hogy az olyan kézileg gyártott, míves munkáknak, mint amilyen a Magyar népmesék sorozata, az utómunkálatait számítógépek fogják végezni. Aztán egyszer csak rájöttünk, bizony óriási segítség, ha a számítógépet igénybe vesszük. A gép nemcsak megkönnyíti a dolgunkat, de a film látványvilágát is gazdagíthatja. A nagyobbrészt hagyományos technikával készült Fából faragott Péternek például van egy része, ahol a vándorútra induló fiú – mintegy látomásszerűen – felidézi az édesapja előtt, mi minden fog vele történni. Filmet látunk a filmben, ráadásul olyat, amilyet régebben csak nagyon nagy technikai bravúrral és különféle áldozatok árán lehetett volna összehozni. A számítógépes technika viszont igencsak megkönnyítette a dolgunkat, közben pedig még a film plasztikai világát is „feldobta”.
– Pár évvel ezelőtt két egész estés produkcióban is fontos feladatot kapott. A majmok kastélya című francia, angol, német, magyar koprodukcióban készült rajzjátékfilmnek az animációs rendezője és művészeti előkészítője volt, az Utazás a Föld középpontja felé című Verne-adaptációnak pedig a háttérrajzait készítette. Befolyásolhatta, hogy ezeknél a munkáknál milyen arányban használják a számítógép áldásait és a hagyományos rajzfilmtechnikát?
– Az 1999-es A majmok kastélyában minimális mértékben alkalmazták a számítógépet, ez a film szinte végig hagyományos technikával készült. A francia rendező, talán az életkora miatt is, ragaszkodott a rajzfilmgyártás hagyományaihoz. Az Utazás a Föld középpontja felé esetében, amelyben én csupán tervezőként vettem részt, Szilágyi Varga Zoltán rendező az utómunkálatoknál hívta segítségül a számítógépet. Régen – úgy mondtuk: cellre – festették a fázisrajzokat, most a beszkennelt rajzok kifestését, a képkockák véglegesítését végezte el a számítógép. A kis jegesmedve című egész estés rajzjátékfilmben viszont, amelynek az animációs irányítása volt az egyik legutóbbi feladatom, már sokkal nagyobb szerep jutott a számítógépnek. Mint a nagyközönség által is ismert Disney-filmek, ez is számítógépes szoftverekkel készült, azt a munkafázist azonban, amelyet a kecskeméti stúdióban végeztünk el, a hagyományos animációs stílus szerinti munkának is tekinthetjük. A kérdés lényegére visszatérve: a befektetők és a gyártók aszerint döntik el, mennyire élethű s gazdag látványvilágú filmet szeretnének tető alá hozni, hogy mire van pénzük. Egyébként pedig mind a három esetben, amikor az animációs rendezést, a háttérrajzolást vagy az animációs irányítást ránk bízták, el kell ismernünk, mi, magyarok voltaképpen bérmunkát végeztünk, nem mást.
– Az átlagember nemigen tudja, a filmgyártás világában mi tekintendő bérmunkának és mi csapatmunkának. Mi a dolga, ha forgatókönyvíróként, animációs tervezőként, irányítóként, társrendezőként van jelen egy-egy nemzetközi produkcióban, és az egyéni elképzeléseit, képességeit, a tehetségét hogyan tudja érvényre juttatni?
– Az ember szellemi habitusa határozza meg, hogy a kapott feladathoz miként fog hozzá. Igazából minden új film új szemléletet kíván. Ha nem én teremtem meg a figurákat, nem én szabom meg a film stílusát, alkalmazkodnom kell azokhoz az alkotókhoz, akik előttem vagy helyettem ezeket a fő feladatokat elvégezték. De a „képlet” fordítva is igaz: a Magyar népmeséknek azok az epizódjai, amelyeknek a figuratervezője, forgatókönyvírója, animációs társrendezője vagy rendezője voltam, jobban illusztrálják a látásmódomat, mint a nagy nemzetközi koprodukciós munkák.
– Annak ellenére, hogy a Jankovics Marcell által megteremtett keretet és stílust kell új részletekkel kitöltenie?
– Ha az ember érvényre tudja juttatni azokat az elképzeléseit, amelyeket a műfajjal vagy az adott feladattal kapcsolatban magában hordoz, nem kérdés számára, hogy honnan származnak a keretek, ki szabta meg a stílusát a filmnek. A Magyar népmeséknek a Jankovics Marcell által kitalált jellege mind a mai napig érvényben van, de azok az epizódok, amelyeket Horváth Máriával közösen vagy felváltva készítettünk, gondolatilag mégiscsak különböznek a legelső részektől. Ennek a negyed százada útjára indított sorozatnak többek között az is erőssége, hogy nincsenek szigorú szabályai. Ma és holnap is érvényesülhet benne, hogy ki hogyan gondolkodik a meséről. Ugyanakkor, mielőtt új rész forgatásához fognánk, Jankovics Marcellel közösen tisztázzuk, hogy melyek a mese lényeges szimbolikus elemei, s ezeket miként lehet a rajzfilmváltozatban látványként kifejezni. A Fából faragott Péter kis hősének például, nem tudom, ki figyelt fel rá, hétfelé ágazik a haja. Miért? Így szerettük volna kifejezni, hogy Nap-hérosz is ez a fiú, nem csak a történet legkisebb gyermeke.
– A Fából faragott Péter láttán nekem nem a Nap-hérosz jutott eszembe, hanem az, hogy ezt a filmet, amelyben a királyi vár is olyan, mint az erdélyi fatornyos templomok, rendezőként más nem is jegyezheti, csak egy Erdélyből elszármazott művész. Pedig talán nem is erdélyi mese a Fából faragott Péter története…
– Szatmár vidéki mese, tehát mondhatjuk erdélyinek is…
– Ha egyetlen bővített mondatban kellene öszszefoglalnia, mi az az életre szóló lecke, amelyet a szülőföldjén kapott, hogyan summázná a középiskolából, a főiskoláról hozott útravalóját?
– Megtanították a mesterséget, fontosnak tartották belénk nevelni, hogy az ember minden munkájához igényesen álljon hozzá.
– Érdekes, hogy „első nekifutásra” a mesterség szót használja, nem a művészetet… Ön szerint hol az átjárás mesterség és művészet között?
– Ha több embert is sikerül lelkiekben megszólítani, az a munka kicsivel már túljutott a mesterségen.
– Több külföldi s immár két hazai kitüntetéssel a tarsolyában kikre szeretne hatni, lelkiekben kiket óhajt megszólítani a rajzfilmes, a grafikus?
– Régebben metszetgrafikával foglalkoztam, a hétköznapi életből próbáltam szerintem jellegzetes és fontos elemeket kiemelni. Volt például egy kesztyűs sorozatom, amelyhez egy munkáskesztyű volt a „modellem”, azzal próbáltam kifejezni olyan időszerű problémákat, amelyeket más módon nehéz lett volna a helyükre tenni. Rajfilmesként inkább a gyerekeket szerettem volna megszólítani.
– Nagy kérdés, hogy magyar mesékkel, magyar rajzfilmekkel megszólíthatók-e még a gyermekek…
– A mesék, annak ellenére, hogy látszólag csupán egyszerű történetek, magukban hordozzák az emberiség létkérdéseit, sőt a világegyetem működését is ábrázolják. Nézőik, hallgatóik megbizonyosodhatnak róla, hogy minden mindennel összefügg. A magyar népmeséknek ráadásul megvan az a hozadékuk is, hogy befogadóikkal a saját kultúrájukat, a gyökereiket ismertetik meg.
– Kínában kétévente a legjobb televíziós program díját kapja meg a Magyar népmesék sorozat újabb és újabb epizódja. A közbülső esztendőben a Kányádi Sándor meséjéből készült animációs filmecskét jutalmazták, A világlátott egérkét. A 2005-ös és a 2006-os esztendő kategóriagyőztese Nagy Lajos munkája volt, miközben idehaza látni is alig lehet a filmjeit. Ki érti ezt?
– Nem ismerem azokat az animációs filmeket, amelyekkel egy mezőnyben versenyeztek az én munkáim, és azt sem tudom, hogy a nemzetközi zsűriben ki miért voksolt mellettem. Azt viszont sejtem, hogy az olyan – szellemi, tárgyi örökségüket tisztelő, hagyományvilágukhoz erősen ragaszkodó – kultúra képviselői, mint a kínaiak, viszonylag hamar felfedezik a hasonlóságot a Magyar népmeséket életre hívók gondolatvilága és a sajátjuk között. Észreveszik, hogy a magyar rajzfilmeknek eredeti a stílusuk, a színviláguk, nem óhajtanak hasonlítani Walt Disney produkcióihoz, de más világhódító trendhez sem. Talán ezt jutalmazzák a Föld másik oldalán.
origo.hu
Jelentős változások lesznek az OTP-nél, ez mindenkit érint
