(Kijev)
Miniszterelnök úr! A világsajtó 2004-ben az elnökválasztás eredményeinek meghamisításával hozta összefüggésbe az ön nevét. Két év múlva pártja magabiztos győzelmet aratott a mindenki által demokratikusnak elismert parlamenti választásokon, ma pedig fölényesen vezeti a politikusok népszerűségi listáját. Mindezek fényében érez ezek után valamiféle erkölcsi elégtételt?
– Közelítsünk a jog és a tények felől a kérdéshez! A 2005 és 2006 során folyt bírósági vizsgálatok azt igazolták, hogy a 2004-es választásokkor az eredmények meghamisítása nem érte el az egy százalékot sem. Ukrajna olyan tapasztalatot szerzett 2004-ben, ami csak a javára vált. Az ország az elnök-, majd a parlamenti választások után demokratikusabbá vált, nagyobb lett a szólásszabadság, a sajtó nyitottabbá, függetlenebbé vált. A nép a saját bőrén érezte a változásokat, megfizetett értük, s az akkor történtek az ország javára váltak. Az ukránok megismerhették azt is, mi a populizmus, s a parlamenti választások során ítéletet is mondtak róla. A választók ma már tudják, hogy a populizmusért milyen nagy árat kell fizetni. A válságellenes koalíció ma komoly társadalmi támogatást érez a háta mögött, ami segíti a kormány programjának megvalósítását. Lassan befejezzük a 2012-ig szóló középtávú fejlesztési stratégia kidolgozását.
– Egy pillanatra térjünk vissza a 2004-es eseményekhez. Miként értékeli az akkor történteket? Forradalom zajlott akkor Ukrajnában, avagy a forradalomnak csak bizonyos elemei voltak meg?
– Az ukránok változást akartak. A hatalom elveszítette támogatottságát, itthon és külföldön egyaránt megszűnt a bizalom az ország bel- és külpolitikai irányvonalával szemben. Elsősorban azért, mert az elnöki-parlamenti berendezkedésről kiderült, hogy nem működik hatékonyan. Mindehhez járultak olyan szubjektív okok, mint a hatalmas korrupció, a bírói rendszer elavult volta, s általában a reformok hiánya. Mindezeket még elkezdeni sem lehetett, mert a rendszer kiürült, belső ellentmondásokkal volt tele, nem működött, hiszen mást akart az elnök, a kormányfő és a parlament.
– Mennyire elégedett a jogkörök jelenlegi megosztásával? Immár működőképes a rendszer? Ki ma az első ember Ukrajnában? A viták ellenére is úgy tűnik, az elnökben sok tekintetben akár szövetségest is találhat a Régiók Pártja…
– Az új alkotmány 2006. január elsejével életbe lépett, s ennek megfelelően a független Ukrajna történetében először tartottak arányos választásokat. Hatályos a kormányról szóló törvény, amely megnöveli a kabinet hatásköreit. De tovább kell menni a szabályozásban, így meg kell szabni az elnök jogköreit is. Az alkotmány alapvetően parlamenti-elnöki rendszerben gondolkozik, amely demokratikusabb, mint a korábbi, az államfő túlsúlyán alapuló berendezkedés. A parlamentet ugyanis a nép választja meg, így az általa alakított kormánykoalíció legitimitása erősebb. S hogy ki az ország első számú politikusa? Az alkotmány e kérdésben világosan fogalmaz. Az elnök az állam feje, ám nem rendelkezik olyan kizárólagos monopóliumokkal, mint korábban. Az ország kül- és belpolitikai irányvonalát az alkotmány rendelkezése értelmében a parlament határozza meg, s az elnök, illetve a kormányfő valósítják meg. Így aztán nincs értelme az elnök és a miniszterelnök közötti versenynek sem. A legfontosabb, hogy a rendszer az alkotmány által megszabott keretek között és hatékonyan működjön. Sajnálatos, hogy az elnök ezt nem érti, és a hatalomtól elkülönülve igyekszik önmagát pozícionálni. A parlament és a kormány az új szabályozás értelmében egységes rendszerként működik, és semmi értelme ezt megkérdőjelezni. Már csak azért sem, mert a kormány eddigi működése, a költségvetés, a pénzügyi rendszer stabilizálásában, a válság feloldásában elért sikerek is igazolták az új hatalmi berendezkedés létjogosultságát, hatékonyságát. Növekszik a gazdaság, a GDP januárban 9,5 százalékkal bővült, miközben alacsony az infláció. Az elnöknek e sikerek láttán örülnie kellene, s nem folyamatos vétókkal akadályozni a kormány és a parlament munkáját. Nagyon rossz hozzáállás, ha az államfő nem érzi a magáénak a kormányt, folyamatosan hiányosságokról beszél, s a hatalom legfőbb képviselőjeként nem érez felelősséget a kabinet működéséért. E magatartással az elnök nem egyes személyekkel, hanem az ukrán néppel áll szemben, s a közeljövőben tenni fogunk annak érdekében, hogy ezt ne tehesse meg. Rossz vége lesz annak, ha az elnök folyamatosan akadályozza a kormány munkáját.
– A hatáskörök körül zajló vitákban felmerült, hogy a rendszer még hatékonyabban működne, ha az elnököt a parlament választaná meg. Közben folyamatosan előkerül az előre hozott választások lehetősége. Mennyi esélyét látja ennek?
– Jelenleg ezt nem tartom célszerűnek, ugyanis olyan átmeneti időket élünk, amikor az új alkotmány szellemében megtettük az első lépéseket a rendszer átalakítása felé. Most inkább a tapasztalatok emésztésére, időre, nyugalomra lenne szükség a berendezkedés további modernizálása előtt. A folyamat tökéletesítése közben óvatosnak kell lennünk, s óvakodnunk kell a helyzet túlpolitizálásától. Ez ugyanis aligha segíti a munkát. Kialakult a parlament és a kormány közötti együttműködési mechanizmus, amelyet nem kellene most hektikus lépésekkel felborítani. A tapasztalatok öszszegzésével inkább tökéletesíteni kell a rendszert, s az elnöknek is inkább csatlakoznia kellene ehhez a hatékonyabb működést elősegítő folyamathoz. Az államfőnek elegendő jogköre van ahhoz, hogy az ország fejeként vezesse az ország kiszámíthatóbb működését elősegítő reformot. Ha az elnök reálisan értékeli a helyzetet, akkor megtalálhatja a helyét is ebben az új államirányítási rendszerben. Ellenben ha ez nem valósul meg, akkor el kell gondolkozni azon, hogyan legyen tovább. Amennyiben az elnök a reformok akadályozójaként lép fel, akkor meg kell találni a megfelelő eszközöket ennek meggátolására.
– Ezt értsem úgy, hogy ebben az esetben akár előre hozott választásokra is sor kerülhet?
– Minden elképzelhető. Hiszek azonban a józan ész, a pragmatizmus győzelmében, hiszen az elnök elég tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy megértse, a siker érdekében együtt kell dolgoznunk.
– A magyar társadalom jelenleg ugyancsak megosztott, Ukrajnában azonban, ha lehet, még mélyebbek a törésvonalak. Az országot nemcsak politikai, hanem vallási, nyelvi különbségek is két részre osztják. Nem kellene ebben az esetben komolyabban elgondolkodni az ország föderális berendezkedésűvé alakításán? Egy ilyen rendszerben talán jobban érvényesülhetnének a különböző érdekek.
– Akarjuk, vagy nem, erről jelenleg is folyik a társadalomban egyfajta vita. Fontosabbnak látom ugyanakkor most a hatalmi berendezkedés reformjának folytatását. Az alkotmányreform következő szakasza, mintegy folytatása lehetne a helyi önkormányzatok működésének átalakítása. Ennek keretében merülhet fel a föderális berendezkedés kérdése is, ma azonban nem ezt látom a legaktuálisabb problémának.
– Néhány keleti területen az európai regionális és kisebbségi nyelvek chartája alapján az orosz az ukrán mellett már a második hivatalos nyelv. Ennek alapján támogatná, hogy Kárpátalja néhány járásában hasonló módon az önkormányzatok szintjén hivatalos státust kapjon a magyar is?
– Ukrajna európai ország, ahol az emberek egyenlő jogokkal bírnak, így használni kívánják kultúrájukat és nyelvüket is. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az okos állampolitika elősegíti a különböző kultúrák fejlődését. Ehhez nyújt alapot az európai regionális és kisebbségi nyelvek chartája is, s Ukrajna több régióban elindult a megvalósítás útján. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a charta szelleme érvényesüljön az ukrajnai régiókban is.
– Ez tehát jó hír a magyar kisebbség számára is…
– Mindenki számára, hiszen Ukrajnában nemcsak magyar vagy orosz ajkúak, de tatárok, görögök vagy bolgárok is élnek.
– Miniszterelnök úr! Önnel és kormányával kapcsolatban szinte már állandó jelzővé vált, hogy oroszbarát…
– Ma már ez is megváltozott. A lapok úgy fogalmaznak, hogy Janukovics inkább Nyugat-, mint oroszbarát. Én azonban azt mondanám, hogy ukrán vagyok, és a külpolitikában Ukrajna nemzeti érdekeit tartom szem előtt. A nemzetközi kapcsolatokban a pragmatikus, realisztikus politizálás híve vagyok. Már csak azért is, mert a Nyugat és Kelet közé szorult Ukrajna számára e helyzet amúgy is sok veszélyt rejt magában. Ukrajnának két lábon kell állnia, s hídként funkcionálnia Oroszország és Európa között. Ebben a keleti és nyugati szomszéd is érdekelt lehet. Ez egyben számunkra is kivételes lehetőséget teremthet, ezért óvnék az Ukrajna körüli helyzet túlpolitizálásától.
– Utalt az Ukrajna geopolitikai helyzetéből adódó veszélyekre, amelyeket csak fokoznak bizonyos lépések. Az ukrán sajtó meglehetősen érzékenyen viszonyul az amerikai rakétavédelmi rendszer bizonyos elemeinek kelet-európai telepítéséhez. Nem tart attól, hogy Ukrajna könynyen két nagyhatalom vetélkedésének közepén találhatja magát?
– Ilyen veszély feltételesen fennáll, s figyelhetjük ölbe tett kézzel az eseményeket. Két ilyen hatalmas ország, mint az Egyesült Államok és Oroszország vetélkedése nem erősíti a globális biztonságot. Véleményünk szerint a globális biztonságot az növelné, ha az ilyen kérdéseket adott esetben az Egyesült Államok, Oroszország és Európa közösen beszélnék meg. Ebben a rendszerben Ukrajna is megtalálhatja a maga helyét, hiszen ilyen eszközök vannak a területén. Nem nézhetjük mintegy külső szemlélőként, hogy egyes partnereink figyelmen kívül hagyják a véleményünket. Ez nem lenne helyes.
– Amerikára gondol?
– Nemcsak az Egyesült Államokra, hanem Lengyelországra, Csehországra, az Európai Unióra vagy akár Oroszországra is. Az ország két tűz között, nem túl biztonságos helyen fekszik, s nem nyugtalaníthatjuk az ukrán társadalmat. Az embereket nagyon is érdekli ez a téma, s veszélyesnek tartanánk, ha a történtek újabb fegyverkezési versenyt generálnának.
– Magyarország és Oroszország kapcsolatai ha nem is stratégiainak, de legalábbis különlegesnek mondhatók. Hol találhatja meg e két ország között a helyét Ukrajna? Segíti vagy gátolja az együttműködést a magyar–orosz viszony különlegessége?
– Pragmatikusnak kell lennünk a kétoldalú kapcsolatokban. Konkretizálni kell az együttműködés lehetőségeit. A magyar–orosz kapcsolatok különlegessége pedig csak segítheti Kijev és Budapest együttműködését. Az elmúlt években látványosan fejlődött a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok szintje. Az utóbbi három évben az áruforgalom több mint megkétszereződött, tavaly pedig elérte a kétmilliárd dolláros szintet. Immár az ukrán befektetők is megjelentek Magyarországon, 2004-ben például a Donbass Ipari Szövetség privatizálta a Dunaferrt. A magyar cégek is mind aktívabbak Ukrajnában, tavaly például az OTP lett a Raiffeisen Ukrajna tulajdonosa. Komoly lehetőségeket látunk a transzkontinentális közlekedési együttműködésben, logisztikai központok létrehozásában, az európai közlekedési folyosók kihasználásának erősítésében. Hármas, ukrán–magyar– orosz együttműködésben dolgoztuk ki a záhonyi logisztikai központ tervét. E vasúti csomópont fejlesztése jól illeszkedik a transzkontinentális tervekbe és az ukrán vasutak modernizációjába is.
– Ukrajna külpolitikai céljai között fogalmazza meg az európai integrációt. Elegendő segítséget kap Kijev e kérdésekben partnereitől?
– Ukrajna célja az európai integráció, s e tekintetben teljes megértést és segítséget tapasztalunk partnereink részéről. Februárban Kijevben tartották az ukrán–EU ülést, amelyen lényegében elindult a kiszélesített tízéves együttműködés Ukrajna és az Európai Unió között. Márciusban Brüsszelben megkezdődik a konkrét munka e kérdésben. Bízunk abban, hogy az unió segítségével felgyorsíthatjuk a közeledést Európához. Komoly lépés lehet ezen az úton Ukrajna felvétele a WTO-ba. Szorosabban kell együttműködnünk Európával energetikai téren. Az európai integráció ugyanakkor mindenek előtt az ukránok számára jelent feladatot. Meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk megfelelni a feltételeknek. Ami a NATO-t illeti, Ukrajna szorosan együttműködik a szövetséggel és részt vesz annak különböző műveleteiben. A tagságról ugyanakkor az ukrán törvényeknek megfelelően csak népszavazás dönthet. Felmérések szerint az ukrán lakosság többsége a csatlakozás ellen foglal állást, így jelenleg egy referendum eredménye is csak ez lehetne. A szintén semleges Svédország példája alapján állíthatjuk, hogy a csatlakozás kérdésének idő előtti felvetése csak a társadalmon belüli konfliktusok erősödéséhez vezethet.
origo.hu
Csak a legokosabbak érnek el 7 pontot ebben a vegyes műveltségi kvízben
