A beszélgetés során kitértek arra is, hogy Kertész Imre Közép-Kelet Európában, a kommunista időszakban nyugati szerzőket, gondolkodókat olvasott, azokról írt. A legerősebben Nietzsche hatását fedezhetjük fel nála, hiszen már a Lét és írás kapcsán kiderült, hogy Kertész Imrének egy nagyon erős egzisztencialista gondolkodásmódja volt. Bár nagyon sokszor vitatkozott vele, jelentős hatással volt rá. Le is írta, hogy tulajdonképpen minden problémája azonos Nietzsche problémájával. Tehát nagyon mélyen azonosult azzal a gondolatkörrel vagy problémakörrel, amivel Nietzsche foglalkozott.
A filozófia területéről még olyan jelentős alakok hatottak rá, mint például Wittgenstein, Camus, Sartre, Simone Weil és több helyen hivatkozott Goethe-re is.
Elhangzott, hogy Kertész Imre könyörtelenül önreflexióra késztet, saját magáról is őszintén és néha nagyon kritikusan ír, hogy az olvasó is önkéntelenül magába nézzen.
A Wittgenstein-gyakorlatokban pedig egyre többször tér vissza az Isten-kérdéshez, ami nála egy nagyon ellentmondásos Isten-kép. Soltész Márton rávilágított, hogy Kertésznél a Krisztus- és az Isten-kérdést külön kell választani, mert nem a klasszikus szentháromsági elképzelésben gondolkodik. Van egy saját Krisztus-képe, és úgy gondolja, Krisztus bennünk van.
Hidas Zoltán Kertész azon elméletére mutatott rá, miszerint az ember előbb-utóbb rátalál Istenre, aki megérti őt és a tenyerére emeli, de van egy másik Isten is, ő elérhetetlen, mert nem létezik, ő az én Istenem. E gondolatot Simone Weil híres, misztikus jellegű mondatával állította párhuzamba, ami úgy szól, hogy
a világ létezik, rossz és irreális, Isten pedig nem létezik, jó és reális.
Szerinte e felfogás nagyon közel áll ahhoz, amit Pilinszky János is gyakran idéz, és ami Kertész Imrénél is megjelenik Istennel kapcsolatban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!