Igazoltan hiányoztak

Két hétig tartott a Magyar Kultúra Alapítvány Szentháromság téri székhelyének előcsarnokában Új élet – új haza címmel az a fotókiállítás, amely ötven híres kanadai magyar történetét mutatta be. A fotósorozat a csaknem negyvenezer magyar menekültnek állított emléket, akik az 1956-os forradalom után Kanadába érkeztek, és később jelentős mértékben hozzájárultak az észak-amerikai ország kulturális, társadalmi értékeinek gyarapodásához, gazdasági fejlődéséhez. A kiállítást megnyitó Sólyom László köztársasági elnök kifejezte, hogy a több tízezer magyar menekült befogadása nemes gesztus és páratlan humanitárius segítség volt a kanadai nép és kormánya részéről. A fekete-fehér portrésorozatot Kanada egyik legnevesebb fotóművésze, a kiállításra is idelátogató V. Tony Hauser készítette.
A portrékiállítás a forradalom ötvenedik évfordulóján, tavaly októberben nagy sikerrel szerepelt az ottawai Nemzeti Művészeti Központ ötvenhat emlékének szentelt rendezvénysorozatán, majd eljutott Torontóba és Halifaxba is. A hazai bemutató fontosságát jelezte, hogy a megnyitón a magyar köztársasági elnökön kívül jelen volt Robert Hage, Kanada magyarországi nagykövete és Peter Herrndorf, az ottawai Nemzeti Művészeti Központ elnöke.
A magyar forradalom nemzetközi jelentőségén túl közrejátszott a portrésorozat létrejöttében és a kiállítás megrendezésében, hogy Peter Herrndorf felesége a magyar származású Czigler Éva, a kanadai közszolgálati televízió programigazgatója. Kisgyerekként a szüleivel érkezett Torontóba ötvenhat karácsonyán. Csak arra emlékszik vissza, hogy borzalmasan hideg volt. Czigler Éva és a zongora mellett játszó Mary Kenedi (Faragó Mari) fotója egymás mellett volt kiállítva, mivel családjuk együtt disszidált. Mariból zongoraművész lett, de az út, amíg idáig eljutottak, küzdelmes volt. Cziglerék nem beszélték a nyelvet, ezért Éva édesapja először gondnok lett egy kórházban, édesanyja pedig mosogatóként dolgozott. Esténként angolt tanultak és irodákat takarítottak. Később divatruha-kereskedésük lett, taníttatták a lányukat. Ezért hálás Czigler Éva a szüleinek és Kanadának. A magyarok tehetséges emberek – magyarázta a hölgy –, sokat adtak Kanadának, de az ország is sokat adott nekik, éppen ezért számos magyar befutott, karriert csinált. A kanadai televíziózásról a programigazgató elmondta, hogy ott sem könnyű, hiszen rengeteg televíziós csatorna között válogathatnak a nézők. Csak Torontóban ötszáz adást lehet fogni. A legnagyobb gond a kanadai nemzeti televíziónál is az értékek közvetítése. De egy biztos: egyik párt sem uralhatja a közszolgálati televíziót – szögezte le a programigazgató.
Az ötven portré egy-egy sors. A kiállított fényképek között ott volt Fejér Béláé, a sikeres vállalkozóé is, aki sűrűn jár Magyarországra. Tizenkét éves volt, amikor az első magyar menekültek között megérkezett Kanadába 1956. december 3-án. A forradalom miatt az újságok nagyon érdeklődtek a magyarok iránt, és a kanadaiak mindjárt kézzelfogható segítséget nyújtottak a menekülteknek. Ahogyan a jelen lévő Fejér Béla elmesélte, ő és a bátyja mindjárt a Toronto Daily Star címoldalára került. Az újságban megjelent cikkre felfigyelt az Upper Canada College főiskola (UCC), ahová felvették a testvéreket ösztöndíjas diákként. Fejér szerint a tolerancia, az emberszeretet, a béketűrés, a tisztesség és a szívós munka a legfontosabb az életben való boldoguláshoz. S ezeket a tulajdonságokat a kanadaiak értékelték. A főiskola után elvégezte a jogi egyetemet, és ügyvédként a területfejlesztésre szakosodott. Fejér Béla a rendszerváltás után üzleti vállalkozásokba fogott Magyarországon, többek között a Gresham-palota újjáépítése is a nevéhez fűződik. Az üzletember elmondta, hogy Demján Sándorral és a kanadai Sarlós Andrással közösen építették meg a Parlament előtti Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobrot. Hogy miért a mártírsorsú miniszterelnök emlékére áldozott pénzt, erre Fejér Béla ezt válaszolta:
– Amikor kiérkeztünk a tengerentúlra, mi, menekültek sokat köszönhettünk Nagy Imre világhoz intézett segélykiáltásának, mert még inkább felhívta a figyelmet Magyarországra. Ez jó irányban változtatta meg az életemet. Engem nem érdekelt, hogy mit csinált 1956 előtt, mert aztán hazafivá tudott válni, és ezért az életével fizetett. Ezért tisztelem. Lánya, Nagy Erzsébet nagy szobrot akart apjának, mert nagy hős volt. Az én szememben Nagy Imre nem volt hős, csak egy ember, aki belesodródott a forradalomba. Azért helyeztük hídra, mert egy ideig nem tudta, merre haladjon: jobbra vagy balra, nyugat vagy kelet felé. Végül döntött.
Deutsch Antal a közgazdaság-tudományok profeszszora a McGill Egyetemen. Szüleivel már 1950-ben elhagyta Magyarországot, és azóta Kanadában él. Itthon osztályidegenként még a középiskolába sem vették fel. Nem volt más választásuk. Mint mondta, negyven évig igazoltan hiányzott Magyarországról. A pártállami rendszer megszűnése után, 1990-től rendszeresen jár haza, és állandó kapcsolatot tart a pénzügyi szakemberekkel, sőt évekig, kormányokat átívelve, pénzügyi tanácsadója volt a Pénzügyminisztériumnak. Karrierjének titka a professzor szerint maga a szabadság volt, amelyet Kanadában megtalált.
Persze nem csak a kommunizmus üldözöttei hagyták el Magyarországot. A kiállításon találkoztam egy középkorú férfival, Mihalik Tamással, egy divatáruház tulajdonosával, aki 1968-ban, tizenkét évesen került ki édesapjához. Magyarországi osztálytársai azt gondolták, hogy Kanadában kolbászból van a kerítés, és a kivándorolt Tamásból egyből milliomos lesz. Később valóban milliomos lett, de néhány évtizedig keményen kellett dolgoznia édesapja használtruha-üzletében, a torontói Kensingtonban, amíg országos hírű férfidivat-áruházat hozott létre.
Kíváncsi voltam, mi a titka a magyarok sikereinek. Tamás erre egy jó tanáccsal felelt: „Kanada leggazdagabb embere, Ken Thomson, aki barátom és szintén vevőm volt, egy alkalommal azt mondta nekem: »Tomy, sose felejtsd el, hogy honnan jöttél, mi vagy és hová tartasz. Maradj szerény, egyszerű, szorgalmas, és amit kaptál, tudd visszaadni.« Az ilyen gondolkodást szeretik az emberek. Hét napból hetet dolgozom” – mondta búcsúzóul Mihalik Tamás. Szóra bírtam a fotóművészt is, V. Tony Hausert, aki elmondta, azért készítette el a fotókat a sikeres kanadai magyarokról, mert sokat hallott 1956-ról, a magyarok hősies harcáról. Kíváncsi volt, az ötven arcon mennyire tükröződik a sikeres magyarok titka. „Egy biztos – szögezte le Tony Hauser –, Kanadában minden lehetséges azok számára, akik valóban szeretnék megváltoztatni a világot.”
Az Új élet – új haza kiállítás látható a most hétvégén zajló XIV. budapesti nemzetközi könyvfesztiválon is, ahol Kanada mint díszvendég szerepel.