Mostanság nem a Publicus az egyetlen kutatócég, amelyik furcsa közvélemény-kutatási eredményeket tesz közzé. A baloldali közvélemény-kutató cégek kerekasztalt alapítottak, s rendszeres találkozókon, politikai menetrend alapján haladva egyeztetnek – tudta meg a Magyar Nemzet. Ezek a cégek, hasonlóan a 2022-es választásokat megelőző időszakhoz, ismét összehangoltan, koordinálva dolgoznak. Lényegében ennek a politikai menetrenden alapuló ütemezett összjátéknak tudható be, hogy a szóban forgó intézetek egymáshoz igazított „méréseikkel” rendre a Tisza Párt vezetését mutatják ki.
Így akarják tűzben tartani a potenciális szavazóikat. Azonban ez a módszer legfeljebb rövid távon működik, hiszen szinte napról napra érkeznek olyan hírek, történnek olyan események a Tisza Párttal és Magyar Péterrel kapcsolatban, amelyekből sokkal inkább a népszerűségvesztés következik. Mindenesetre az gyanítható, hogy ezekkel a fölöttébb érdekes, mondhatni valószerűtlen közvélemény-kutatási adatokkal együtt kell élnünk a jövő évi választásokig.