Bár nehéz egy halottról negatívan nyilatkozni, főként, ha személyesen is jól ismertük, politikai elemzőként azonban azt kell mondanom, hogy Borisz Jelcin elnökségének időszaka finoman szólva sem kerül be aranybetűkkel Oroszország történelmének könyvébe – értékelt Szergej Markov, az ismert moszkvai politológus, akit éppen lapunknak adott interjúja közben, egy bécsi konferencián ért a hír Jelcin haláláról. – Egy időben még támogattam is – mondta érezhetően megrendülve. A szabadságot nem Jelcin, hanem Gorbacsov hozta el Oroszország számára. Jelcin fő törekvése az volt, hogy a hatalmat megszerezze Gorbacsovtól. Az elnök nevéhez jóval inkább a kilencvenes évek káosza, az oligarchák országlása kötődik. Jelcin jobban szerette a hatalmat, mint Oroszországot – fogalmazott Markov, kiemelve, hogy ezeket az éveket milliók élték meg tragédiaként. Sokan nem bocsátják meg neki a birodalom szétrobbantását, majd az ország szétesését, elszegényedését. Jelcin önmagát is becsapta Markov szerint, azt hitte ugyanis, hogy a nép mögötte áll. Ez azonban csak a kilencvenes évek elején volt így. Egyértelmű pozitívum ugyanakkor Jelcin politikai művében, hogy szerette a szabadságot, hitt benne, és nem bántotta sem a sajtót, sem az ellenzéket. Ezt a szabadságot azonban ellopták az oligarchák és a banditák, és ezért súlyos felelősség terheli őt. „A legfontosabb politikai tette mégis az, hogy átadta a hatalmat a fiatal és energikus Vlagyimir Putyinnak” – értékelt Szergej Markov.
Mint az MTI rámutat, Jelcinben a külvilág eleinte egzotikus populistát és burkolt nacionalistát látott, Szlobodan Milosevics valamiféle orosz változatát, aki „nagyravágyásával” csak zavarja a Nyugat akkori kedvence, Gorbacsov liberális kezdeményezéseit. Néhány év alatt viszont Jelcin lett e korábbi kétkedők szemében a kommunizmus legyőzője, a reformátor. Elnökségének végső szakaszában ismét bírálói adták meg a hangot. Nem egy orosz politológus szerint az egymással oly élesen szembekerülő Gorbacsov és Jelcin a történelemben egymástól elválaszthatatlanná válhat. Az ő érdemük, hogy Oroszországban ma szabad választások vannak. Gorbacsov és Jelcin ellenlábasok voltak a politikai porondon és az életben, de ugyanabba az irányba haladtak: a berozsdásodott szovjet rendszert az előbbi megreformálva próbálta mozgásba hozni, az utóbbi felismerte, hogy erre már alkalmatlan, ezért a rendszert távolította el.
A jelcini külpolitika legnagyobb érdeme, hogy a nyugati értékrendet felvállalta, lépéseivel a Nyugathoz való maximális igazodás látszatát keltette, a magyar–orosz viszonyt tekintve pedig Borisz Jelcin volt az az elnök, aki megkövette a magyarokat a Szovjetunió 1956-os beavatkozása miatt – vélte Sz. Bíró Zoltán történész Jelcint jellemezve. Mint mondta, az 1992. november 10–11-i hivatalos látogatása során „semmi kétséget nem hagyott a tekintetben, hogy politikai és morális felelősséget érez a beavatkozás miatt”. Sz. Bíró Zoltán emlékeztetett arra, hogy Mihail Gorbacsov a Szovjetunió elnökeként 1988-ban mondta fel a rossz emlékű Brezsnyev-doktrínát, azt a hírhedt elképzelést, amely szerint a Szovjetuniónak különleges érdekei vannak a kelet-közép-európai térségben, és ezek érvényesítéséhez az itteni államok szuverenitását is korlátozhatja.
Botrányhős. Jelcin már a nyolcvanas években híres volt meghökkentő, humoros, néha botrányos viselkedéséről. Nagyivó volt, aki rendszerint részegen is részt vett hivatalos eseményeken, mint például Németországban, ahol hirtelen ötlettel a zenekart kezdte el vezényelni, vagy Írországban, ahol képtelen volt kilépni a vörös szőnyegre a repülőgépből. Később, a kilencvenes évek végén egyre romlott egészségi állapota, s nyíltan arról beszéltek nemzetközi politikai körökben, hogy Jelcin esetleg hivatali ideje alatt hal majd meg. (MN)
origo.hu
Menczer: A teljes magyar dollármédia cinkos, támogatnak egy hazaárulót – videó
