Öreg

1.
Embertársaink többségének nem az a kedvenc szórakozása, hogy tudományos ismertetést hallgasson a szikes talajokról, de akiket ez a témakör mégis érdekel, azok mindig nagy izgalommal várják Dióskáli Dénes előadásait a közművelődési szabadegyetemen, hiszen a nyolcvanhét esztendős professzor a szikes talajok ismeretének európai szaktekintélye. Legutóbb például a réti szolonyecről tartott vetített képes előadást. A terem zsúfolásig megtelt, a közönség visszafojtott lélegzettel próbálta megérteni a sztyeppesedő réti szolonyec lényegét. Dióskáli Dénes szenvedélyesen magyarázott, de azért tetszetős, kerek mondatokban fogalmazott, ráadásul a vetített képek is mindenki számára világosak voltak.
Az előadást követően fogadta a gratulációkat, megvárta, míg a közönség szétoszlik, aztán a rosszul kivilágított utcán a közeli építési területre sietett. Már napokkal korábban kinézett magának egy frissen festett falfelületet az egyik átadás előtt álló társasházon. A táskájából festékszórót vett elő, s arasznyi vörös betűkkel ezt spriccelte a falra: KAPJÁTOK BE AZ AGYVELŐMET! A monogramját is aláírta, de a DD valahogy félresikerült, alapos tanulmányozás után is csak erősen elhasznált női mellnek látszott.
Legalábbis reggel a járókelők erre a következtetésre jutottak.

2.
Az eset az egyik fővárosi közstrandon történt. Fogatlan, szikár vénember csoszogott a sörpavilon felé. A hatvanas években divatos kötött fürdőnadrágot viselt, és viharvert szalmakalap óvta a fejét. Tudjuk a nevét is, Tarkota J. Antalnak hívták. Egész életében postán dolgozott. Az a szakember volt, akit bárhol be lehetett vetni, ha kellett, enyvezte a ragjegyet, de értékcikk-elárusítóként is megállta a helyét.
Most tehát a sörpavilon felé tartott, azonban a gyermekmedence melletti játszótérnél elhaladva, négy év körüli, szőke kislányra lett figyelmes. A gyermek önfeledten játszott, kis faszekérbe ültette a babáját, és a homokozóban kialakított úton tologatta. Beszélt is a babához, azt mondta neki: ne félj kicsikém, lassan megyünk, nem fogsz kiesni! A gyermek éppen kanyarodni próbált a faszekérrel, amikor Tarkota J. Antal belépett a homokozóba, és korát meghazudtolva, olyan erővel rúgott a kis szekérbe, hogy szilánkokra tört, a babát pedig beletaposta a homokba. A gyerek annyira meglepődött, hogy nem kezdett el sírni. A fenekére huppant, tátott szájjal nézett fel a bácsira.
– Tudod, kislányom, a Tóni bácsi is volt gyerek, csak az már nagyon régen volt – mondta neki Tarkota J. Antal.
A tarkójára tolta a szalmakalapot, és folytatta útját a sörpavilon felé.

3.
Tisztelt Adóhivatal!
Alulírott Rehó Ferdinánd, kenézlői lakos (születtem ugyanott, 1824. február 19-én), azzal a kéréssel fordulok a T. Címhez, hogy az 1850. október 7-én telekjövedelmem után kivetett 312 forint adót szíveskedjen részemre visszatéríteni. Ismeretes, hogy 1850. március 4-én a császár nyílt parancsban rendelte el a telekadó provizóriumot, azonban a bevallás nem önkéntes alapon történt, hanem településenként összeírták a telkeket, s hivatalnokok számították ki a jövedelmeket. Ekkor történt a súlyos tévedés. Kijelentem, hogy 1848 őszétől a Szatmár vármegyei nemzetőrökkel az aradi táborban szolgáltam, majd a 18. zászlóalj hadfelszerelési parancsnokságán alkalmaztak mint lovas futárt. Függetlenségi harcunk bukása után 1851 márciusáig az Érmelléken bujkáltam, s csak ugyanazon év kora nyarán tértem haza. A kérdéses időben sem Kenézlőn, sem magyar hazánk más vidékén nem rendelkeztem telekkel.
Bízom abban, hogy immár sokadik kérelmem végre kedvező elbírálást nyer, s a pénzemet visszakapom. Türelmes vagyok, de azért legyenek rá tekintettel, hogy betöltöttem a 183. életévemet.
Tisztelettel: Rehó Ferdinánd
Kenézlő, 2007. április 11.