Tabló

Drága emlékű nagyapám, idősebb Kökösi Bálint egész életében a vásárosnaményi dohánybeváltó felügyelőségen dolgozott. Negyven évet húzott le a komor, szürke épület falai között, becsületességéhez kétség sem férhet, mindössze egy lepkegyűjteményt hagyott a családra. Három fiúgyermekét, Pétert, Bálintot és Ignácot sokszor komoly anyagi áldozatok árán nevelte fel, eladósodott miattuk, de ezen az áron legalább kitaníttatta őket, szakmát adott a kezükbe. Azt gondolom, nyugodtan halt meg. A középső fia volt édesapám, ifjabb Kökösi Bálint. Már ifjúkorában eljegyezte magát a dohányiparral, s nagyapám nyomdokaiba lépve a vásárosnaményi dohánybeváltó felügyelőség egyik legszorgalmasabb alkalmazottja lett, onnan is ment nyugdíjba. Hiába látta el azonban a feladatait közmegelégedésre, anyagilag soha nem álltunk valami rózsásan. Szegénységünket némileg enyhítette, hogy édesapámnak nem volt káros szenvedélye, italtól, dohánytól tartózkodott, vasárnaponként a lepkéket kergette a Tisza ártéri erdeiben, hogy tovább gyarapítsa a családi lepkegyűjteményt. Ahhoz, hogy engem és Géza ikertestvéremet taníttatni tudjanak, édesanyám is kénytelen volt munkát vállalni, ami azért ütközött nehézségekbe, mert szegénykém a főzésen kívül nem értett semmihez. Igaz, tudott valamennyire zongorázni, ugyanis egy Klöfner Ede nevű férfi, családunk önzetlen barátja ingyen megtanította, de játéka sajnos élvezhetetlen volt. Szerencsére mégis sikerült álláshoz jutnia a vásárosnaményi dohánybeváltó felügyelőségen. Nem volt túlfizetve, de éppen az a kevés pénz kellett ahhoz, hogy a család semmiben ne szenvedjen hiányt. Egyébként édesapám bátyja, Kökösi Péter is hivatalnok volt, ő a vásárosnaményi dohánybeváltó felügyelőségen kereste a kenyerét. Szomorú történet az övé. Sajnos korán elhunyt, ugyanis egy Klöfner nevű pénzügyi tanácsos, amúgy pedig aljas nőcsábász az öngyilkosságba kergette. A kínos ügy részleteit nem ismerem. Ez persze hazugság, mert nagyon is ismerem, de az ember nem szívesen teszi közszemlére a családi szennyest. Maradjunk annyiban, hogy heves lefolyású szerelmi történetről van szó, középpontjában Péter bácsikám második feleségével, a szelíd tekintetű és dús keblű Ilonával. De ha már szóba kerültek a családi viszonyok, elmondom, hogy édesapám másik testvére, Kökösi Ignác a vásárosnaményi dohánybeváltó felügyelőségen állt alkalmazásban, s hiába értette nagyszerűen a dolgát, nem tudott egyről a kettőre jutni, ugyanis egy Klöfner nevű egyén, aki a vásárosnaményi dohánybeváltó felügyelőségen dolgozott, beleszeretett a feleségébe, vagyis az én drága emlékű Etelka nénémbe, aki arról volt híres, hogy tíz nagy testű, beszélő papagájt tartott, és olyan birsalmaszószt tudott készíteni, hogy aki egyszer megkóstolta, soha nem felejtette el. Ez a disznó Klöfner Ede már korábban rábeszélte a nénikét, hogy vállaljon munkát, akkor majd szabadabban tudnak találkozni, és könynyedén kijátsszák szegény, balek Ignác bácsikám éberségét. Elintézte, hogy Etelka nénikémet felvegyék a vásárosnaményi dohánybeváltó felügyelőségre felírónak, pedig nem volt könnyű oda bekerülni! Ennek a Klöfnernek azonban amellett, hogy pokoli szerencséje volt, kiváló kapcsolatokkal is rendelkezett, ismert például egy ifjabb Kökösi Bálint nevű férfit, aki éppen a vásárosnaményi dohánybeváltó felügyelőségen dolgozott.
Én és ikertestvérem Nyíregyházán tanultunk, végig kitűnő eredménnyel. Mindketten arany okleveles dohánybeváltási felügyelők lettünk. Gézát azonnal felvették a vásárosnaményi dohánybeváltó felügyelőségre, ott ismerkedett meg Klöfner Irénkével, akit testvérem viharos gyorsasággal nőül vett. Irénkének kék a szeme, s fejét ugyanolyan vékony szálú, szőke haj koronázza, mint áldott emlékű Etelka nénikémét. Sajnos én csak fél évvel később találtam állást, szerencsére a lakóhelyem közelében, a vásárosnaményi dohánybeváltó felügyelőségen, ahol egyébként drága emlékű nagyapám is koptatta az íróasztalt. Jelenleg nősülés előtt állok. Menyasszonyomat Klöfner Magdolnának hívják. Döbbenetesen hasonlít szegény édesanyámra. Nem tagadom, első látásra beleszerettem.