Nem állna hivatása magaslatán a média, ha nem kezdte volna a találgatást: minek köszönhető a Nagy-Britannia és a Nyugat iránti jóindulatáról nem éppen híres iráni elnök hirtelen, drámaian bejelentett nagylelkűsége. A tegnapi lapok általában hitelt adnak mind Ahmadinezsád, mind Tony Blair brit kormányfő kijelentésének, miszerint a döntést semmiféle gesztus, bocsánatkérés, ígéret vagy beismerés nem előzte meg a brit kormány részéről. Blair szerdai bejelentése a Downing Streeten hűvös és óvatos volt, sem a győztes elégtételét, sem a legyőzött háláját nem fejezte ki. Megköszönte az EU és az ENSZ támogatását és a külügyminisztérium jó munkáját, de nem a „húsvéti ajándékot”.
Nincs egyetértés Londonban abban, hogy melyik fél győzött, melyik engedett. Az egyik vélemény szerint az iráni elnöknek sikerült megaláznia az Iránban népszerűtlen Nagy-Britanniát, otthon és külföldön növelni Irán tekintélyét, és bizonyítani, hogy az iráni kormány békeszerető és racionális, ami egyben azt is jelenti, hogy nukleáris tervei sem jelentenek nukleáris fegyverkezést. A másik vélemény az, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője megelégelte az elnök veszedelmesen kihívó magatartását a külvilággal szemben, és ő kényszerítette Ahmadinezsádot az engedményre.
A tizenöt brit tengerészgyalogos és haditengerész egyébként tegnap hazaérkezett Nagy-Britanniába, Blair pedig sajtónyilatkozatában kijelentette: „az iráni rezsimen belül egyes elemek” támogatják és fegyverrel látják el az iraki terrorizmust. A Sky News tegnap felfedte: a brit egység hírszerzési adatokat gyűjtött Iránról. Erről az alakulat parancsnoka, Chris Air százados vallott. Des Browne brit védelmi miniszter szerint erre az ENSZ-mandátum is felhatalmazza a brit erőket.
origo.hu
Magyar Péter véleménye 180 fokos fordulatot vett ebben a fontos kérdésben
