A futball Eb elbukásának okai

Nincs kétségem a cardiffi UEFA-prezentáció színvonaláról, sikeréről, összeszedtük, amit lehetett, kiszíneztük a semmit, belegyömöszöltünk tizenháromezer oldalnyi olvasnivalót (A háború és béke két kötetben 1583 oldal). Tehát a díszlettel és az előadással nem volt baj. Akkor mi lehetett a nulla szavazat oka?
Másfél éve tizennyolc munkatársat (edzőt, gyúrót, orvost, kapitányt, szervezőt, sajtóst), majd utána még egy tucat kollégát (edzőképző főnököt, beosztottakat, pénzügyeseket, rendszergazdát, gondnokot, raktárost) tettek ki az utcára. Erre mondta most a nagy ember, hogy az MLSZ mind szakmailag, mind politikailag jó úton jár. Nem volt szerencsés lépés az sem, hogy az új vezetés első ténykedése – többek között – az volt, hogy Lothar Matthäustól, valamint a nemzetközi szövetségekben ma is tevékeny és joggal megbecsült nagy tekintélyű sportdiplomatáitól azonnal megszabadult, és a még maradtakat is látványosan mellőzi. Jellemző, hogy most sem fértek be a kiutazók népes seregébe.
Az UEFA büszkeségeit, ajánlatait, az edzőképzést lefejezték, elsilányították, az utánpótlás-nevelést, a Bozsik-programot támogatás és pénz hiányában megszüntették, a klublicenc botrányairól pedig hangos volt az egész sajtó. A tizenkét szavazóból – négy éve – még öten mellettünk álltak. Sőt két éve is…
Nézzük a másik magyarázatot, a piacot. Érdemes-e a létszámra és a gazdaságra hivatkozni? Ukrajna és Lengyelország 47 637 300 + 38 576 700, összesen 86 214 000 fő, szemben Horvátország–Magyarország 4 397 400 + 10 121 000, öszszesen 14 518 400 főjével. Valóban tetemes különbség, de hozzáértők szerint mindkét pályázat résztvevői közül maximum egy-egy millió csupán a potenciális jegyigénylő. 2000-ben a belga–holland Eb-rendezők 18 829 500 fős lakosságra számíthattak, és 2008-ban Ausztria–Svájc 15 413 400 fő, köztük csecsemő és aggastyán pénztárcájára támaszkodhat. Ez sem lehetett tehát perdöntő.
Gazdaságilag – mint érezzük – nem dübörög az ország, vezető helyről öt év alatt sereghajtók lettünk, és a hatvanmilliárdos állami támogatást is csak szóban ígértük meg. A százmilliárdot majd a magántőke biztosítja… Csakhogy a vállalkozások egy része becsukott, európai mércével a legtöbb vállalkozás Magyarországon ment csődbe, a maradék a vagyonát kezdi felélni. Az ország és a vezetés hitele erősen kérdőjeles. Tizenegy éve jóformán nem tettünk semmit. A Fidesz alatt még épült a torzóként maradt Megyeri úti, székesfehérvári, dunaújvárosi és zalaegerszegi stadion, de attól kezdve csak romlik az állaguk. Szállodák? Autópályák? Még Horvátországig sem visz az út.
A labdarúgás népszerűsítése nálunk évek óta úgy hangzik, hogy minden focista idióta, primitív, falábú, csaló (és közben milliomos) – miért engednék a szülők, hogy tetemes költség mellett csemetéik közéjük álljanak? (A pályák és az öltözők állapotáról most ne beszéljünk.) Hogy létezhet az, hogy a magyar közszolgálati televízió nem hajlandó a magyar nemzeti válogatott mérkőzéseit közvetíteni? Labdarúgásunk színvonala hanyatlik, a létesítmények száma fogy, állapota romlik. Az eredmények egyre szánalmasabbak. Évtizedek óta csupán az Aranycsapattal vigasztalódunk és példálózunk.
A fenyegető tényekkel való szembenézés helyett maradt a gusztustalan egymásra és visszamutogatás. Egy nap alatt megfordult a világ? Aki eddig barát volt, az árulóvá vált? Hová tűnt az összefogás a pályázó partnerrel? Ez igazán nevetséges és groteszk azoktól, akik évekig csak ígérgettek, félrevezették az embereket, becsapták az egész országot.
Thaly Zoltán
Budapest