Balatonőszöd után Lovasberény

A böszme beszéd óta sokszor eszembe jut, hogy milyen kellemetlen lehet Balatonőszödön lakni. Kicsi település, néhány száz állandó lakosának egy része valószínűleg a nevezetes üdülőben dolgozik. Valamennyiüket sújtja azonban az a tény, hogy ha bárhol az országban szóba kerül Balatonőszöd, akkor százból kilencvennyolc embernek az „elkúrtuk” beszéd, a hazugság, a csalás és az átverés jut eszébe. Őszöd még sokáig a böszmeség szinonimája marad, és erről legkevésbé az őszödiek tehetnek.
Az utóbbi hetekben-hónapokban egyre gyakrabban szerepel a híradásokban Lovasberény neve. Többnyire az egészségügyi reform ügyét tárgyalja, tárgyalgatja a kormány illetékes különítménye az erdő mélyén. Ez – bár tudom, hogy a koalíciót nem érdekli – engem nagyon bánt. Nem szeretném, hogy Lovasberényből második Őszöd legyen. Nem akarom azt, hogy az egészségügy megreformálásának hatására nehezebben gyógyulók, az újfajta biztosításokat fizetni képtelenek, az ellátatlan betegek, a munkájukat elveszítő orvosok és nővérek úgy beszéljenek Lovasberényről, mint ahogy most beszélnek az emberek Őszödről. Nem szeretném, ha azok a rokonok, barátok, akiknek szerettei a „reformok”, a leépítések és a kórházbezárások miatt halnak meg, azt mondanák majd, hogy a „Lovasberényi egyezség” miatt halt meg az illető. Nem akarom, hogy száz év múlva Lovasberény a történelemkönyvek fekete lapjain szerepeljen. (Ha lesznek még akkor egyáltalán magyar történelemkönyvek.)
Ráadásul a kormányüdülő, ahol a tárgyalások folynak, nem Lovasberényben van. Az üdülő Berénytől nagyjából négy kilométerre, a Velencei-tó felé vezető út mellett, az erdőben található, gyönyörű környezetben. De miért nem Budapesten tárgyalnak, egyeztetnek? Söjtörön lakomázás, Őszödön böszme beszéd, Lovasberényben meddő vita az egészségügyről. Hozzá nem értő alapgondolatomat két mondatban meg tudom fogalmazni. 1.: Szerintem minden esetben a beteg érdeke az első. 2.: Az egészségügy nem kell, hogy nyereséges legyen. Az elsővel, úgy hiszem, nem lehet vitatkozni, a másodikat lehet úgy finomítani, hogy nem olyan nagy baj, ha az egészségügy veszteséges. Természetesen érdemes törekedni rá, hogy a veszteség minél kisebb legyen, de ne ezen az ágazaton spóroljunk. Gusztustalan és visszataszító a betegeket megsarcolni.
Itt nem a vizitdíjra gondolok, hanem arra, hogy bizonyos kezeléseket azért nem végeznek el, mert elfogyott a rá szánt pénz. Agyrém. Egyik nap a rákbetegek gyógyszere fogy el, másik nap a szívkatéterre váró hal bele az infarktusba, harmadnap már nincs hely gyermeket szülni. Ijesztő. A mentőket súlyos betegekkel, sérültekkel egyik kórházból a másikba irányítgatják, a helikopteres mentésből az Alföld fele kimaradt. Nem jó ez így. Beteg gyerekért, rokonért, barátért mindent megtesz az ember, ebben az esetben pénz nem számít.
Ezt kihasználni aljas és sportszerűtlen eljárás. Bútorról, új autóról, nyaralásról, szórakozásról bármikor lemond az ember. Ha nagy a baj, az anyagi gond, akkor a ruházkodáson, az élelmiszeren, a fűtésen is lehet spórolni, de ha valaki megbetegszik, akkor nincs takarékoskodás, akkor fizetünk, mert az egészség mindennél drágább. Fizetünk orvosnak, fizetünk gyógyszerért, és persze hosszú évek óta fizetünk adót, biztosítást meg járulékot. Én személy szerint szívesen fizetem a felsoroltakat, ha ezért cserébe a betegek világszínvonalú ellátást kapnak. Fizessen mindenki tb-járulékot, a „potyautasokat” is fizetésre kell kényszeríteni, meg kell oldani, hogy a tűzoltók, a vasutasok és társaik után a munkáltatójuk ne csak levonja a bérükből a tb-járuléknak megfelelő összeget, hanem az valóban el is jusson a biztosítóhoz, vagy biztosítókhoz. Ha a befizetett pénz nem elég, akkor az egyéb célokra szánt pénzt is tessék ide átirányítani. Mert azért, hogy a koreai gumigyár meg a német vagy japán autó-összeszerelő üzem adókedvezményt kapjon, nem szívesen fizetek. Azért sem, hogy új kormányzati negyed, méregdrága autópálya, vagy négyes metró épüljön. Hogy a miniszterelnök tiszti klubot vagy kádkőgyárat, vagy történetesen balatonőszödi üdülőt privatizáljon magának, azért sem.
Ezzel vissza is tértünk Őszödhöz. Térjünk vissza Lovasberényhez is.
Egyre többször látok autók hátulján matricát: „Engem ne szidj, én nem ezekre szavaztam!” A falumbeliek nevében nem nyilatkozhatom, így a magam nevében kérem: ha nem jól sikerül az egészségügy gatyába rázása, ha ebből is csak a milliárdosok és kormány közeli befektetők jönnek ki jól, ha az igazi jó orvosok mind külföldre mennek, és ha sokan meghalnak, akik még élhetnének, akkor csak annyit kérek: ne Lovasberényt okolják. Mi, berényiek nem tehetünk róla.
Én sem. Én nem ezekre szavaztam.
Temesi T. Tamás
Lovasberény