Csoóri Sándor Márciusi levele kapcsán

Elolvasván Csoóri Sándor Márciusi levelét, és a vele egyetértők névsorát, én magam is egyetértek. Mert tenni vágyom. Nem kellenek nagy dolgok: csak a szó ereje. Hogy például ne vághassa a képembe a bolti pénztárosnő (mikor meglátja az MN Képeslap címoldalán Orbán Viktort, amint kordont bont): „Na, ez is elmehetne inkább lókupecnek…” (Miért pont annak?) Mert ő csak tudja. A nép, az istenadta, az bezzeg…
Volt szerencsém két helyütt dolgozni életemben. Egyrészt középiskolásokat tanítottam, másrészt kertészeti kutatóintézetek sorsát egyengettem. Ma már nyugdíjban vagyok, és nem tud akkorára nőni aggodalmam Magyarországért, mint amennyi arculcsapás nap mint nap éri szegényt.
De ebből még nem született egy jó szó, egy szál virág sem, soha. Felelős ember hisz a szóban. A jó szóban, a jóindulatú szavakban. Muszáj hinni, nincs más fegyver, ez ellenfélen elég éles, ha használjuk-használják.
Szóra, magyar! Ne menjünk el a rosszindulatú megjegyzések mellett: válaszoljunk! Türelmesen, ingerültség nélkül, de határozottan. Hogy ne beszélhessen összevissza, felelőtlenül, nagyképűen, mindazonáltal pongyolán és póriasan az áltájékozott honfi és honleány. Hogy ne gyurmázhasson belőlünk óránként más játékot a talmi hatalom. Hogy rakjuk össze a képet, s az egészről beszéljünk. Nem kerül egy krajcárba sem. Szóval: szóval tegyünk! Le valamit. Ne tegyünk le róla!
Kós Annamária
Budapest