Aligha gondolták a múlt év augusztusában hatalomra került „régiósok”, hogy néhány hónap elteltével már az előre hozott választásokkal lesznek kénytelenek szembenézni. Akkor ugyanis az elemzők többsége úgy vélte, hogy az ominózus elnökválasztás után a politika perifériájára került Viktor Janukovics levonta a megfelelő tanulságot a történtekből, s nemcsak megfontoltan sáfárkodik majd a választási győzelme ellenére mégiscsak ajándékként visszakapott hatalommal, hanem óvatosan és előrelátóan is. Ám nem így történt. Janukovics és pártja egyszerre akartak mindent és azonnal megkaparintani maguknak, így a jelenlegi válságot elsősorban saját telhetetlenségükkel provokálták ki.
Azt követően ugyanis, hogy a szocialisták Olekszandr Moroz pártelnökkel az élen hátat fordítottak a narancsos tábornak és a Régiók Pártjával (PR), valamint a kommunistákkal közösen létrehozták az új parlamenti többséget, amelyik rövid úton kiebrudalta a miniszteri bársonyszékekből és az egyéb irányítói struktúrákból az elnöki párt, a Mi Ukrajnánk (NU) képviselőit, a miniszteri kabinetről szóló törvény elfogadásával a koalíció szinte korlátlan hatalommal ruházta fel önmagát. Csakhogy ez sem volt elég. Janukovics és csapata egész pályás letámadást indított az államfői intézmény ellen. A jogkörök lefaragásával olyan helyzetbe akarták kényszeríteni Juscsenkót, hogy ne legyen beleszólása semmibe. Miközben azonban a régiósok – az ellenzéki képviselők megvásárlásával – az alkotmányos többség kialakításán ügyködtek, az ellentábor összefogott és rávette Juscsenkót a megfelelő ellenlépés megtételére.
Hogy mennyiben volt törvényes az államfőnek a parlament feloszlatásáról, illetve az új választások kiírásáról kiadott első rendelete, talán már soha nem fog kiderülni. Az viszont tény, hogy az ukáz a lehető legjobb időben született, hiszen mindössze néhány órával – egyetlen éjszakával – előzte meg az NU volt tagjának, Volodimir Zaplatinszkijnek a parlament reggeli ülésén tervezett bejelentését arról, hogy a két ellenzéki frakciónak hátat fordított 22 képviselő új frakciót hozott létre. Ez lett volna a próbakő, a többi pedig már csak gyermekjáték. Egyetlen hét alatt meglett volna a 300 szavazat, aminek lehetősége nem csupán Juscsenkót és az ellenzéket ijesztette meg, hanem igen jelentős üzleti köröket is, amelyek bizonyára a politikusoknál is jobban látták, mit jelentene a teljhatalom a kormányfő, illetve egyetlen donecki klán kezében.
A koalíció első reakciója szabotálni a rendeletet. Erre azonban az elnöki kancellária is fel volt készülve, amikor pedig már úgy tűnt, hogy nem csupán a szemben álló felek, hanem az egész ország belefáradt és beleunt ebbe a fölöttébb céltalannak tűnő, talán csak egymás bosszantására kitalált huzavonába, akkor az államfő egy újabb – szakértők szerint ezúttal már jogilag is kellőképpen megalapozott – ukázzal állt elő, másodszor is menesztve a parlamentet.
Juscsenko elérte a célját, nagy ellenlábasa, Janukovics beadta a derekát, kapitulált. Elemzők szerint viszont a miniszterelnököt az üzleti élet, a nagyvállalkozók kényszerítették arra, hogy végül is belemenjen az előre hozott választások megtartásába. Mikola Mihalcsenko, a politikai tudományok akadémiájának elnöke például úgy véli, hogy a biznisz érdekeit képviselő PR elnökeként Janukovics egyszerűen nem szállhatott szembe a mögötte álló nagyvállalkozókkal, akiknek nem lehet érdeke a politikai bizonytalanság elmélyülése. Az üzletnek ugyanis nyugalomra és biztonságra van szüksége, így nyilvánvalóan rákényszerítették Janukovicsot arra, hogy találja meg a kompromisszumot és kössön egyezséget az államfővel.
Jól értesült hírforrások tudni vélik azt is, hogy az államfő és a miniszterelnök megállapodását előzőleg az ország két legjelentősebb oligarchája, Rinat Ahmetov, a PR parlamenti képviselője és Vitalij Hajduk, az államfő egyik legközvetlenebb munkatársa, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára ütötte nyélbe. S ebben látszólag nincs is semmi különös, hiszen mindketten doneckiek, egy nyelven beszélnek, könnyen szót értenek egymással.
A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb. Ahmetov, illetve a Taruta–Hajduk kettős már évekkel ezelőtt eltávolodtak egymástól. Útjaik véglegesen akkor váltak szét, amikor az elnökválasztás előtt Ahmetov az akkori kormányfő, Viktor Janukovics, a Hajduk– Taruta páros pedig Viktor Juscsenko mögé állt. Ez persze még nem azt jelenti, ha érdekeik úgy diktálják, ne tudjanak szót érteni egymással. Ők ketten ugyanis most mindent eldönthetnek, hiszen a Kucsma idején jelentős szerepet játszó dnepropetrovszki klán ma meglehetősen megosztott, a lembergi belső konfliktusaival van elfoglalva, míg a Szurkisz testvérek nevéhez kötődő kijevi klán a Viktor Medvedcsuk által vezetett SZDPU (o) hatalomból való kiesésével teljesen elvesztette befolyását.
origo.hu
Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!
