Háromszáz esztendeje volt tavaly, hogy Bécsben meghalt a szerb történelem egyik jeles alakja, Arsenije Carnojevic pátriárka, vagy ahogy nálunk jobban ismerték: Csernojevics Arzén. Ő volt az, aki Belgrád 1688-as fölszabadítása után a törökök elleni háborúban a szerbséget a szövetséges keresztyén hadak oldalára állította. Amikor viszont a hadiszerencse megfordult, s a törökök visszavették Belgrádot, a pátriárka vezetésével kerekedett föl szülőföldjéről mintegy 10 ezer szerb család Magyarországra. Ez volt ama nagy vándorlás (seoba), a szerbek történeti emlékezetében már-már mitikussá nőtt esemény. Ettől fogva tartották magukat a szerbek a bujdosás népének, hiszen ősi földjüket el kellett hagyniuk. Irodalmi és képzőművészeti alkotások sora örökítette meg a következő századokban az 1690-es kivándorlást. Milos Crnjanski két világháború közötti nagyregénye, az Örökös vándorlás Móricz Zsigmond Erdélyére emlékeztető tabló erről a hányattatásról. A Magyarországra menekült szerbek az uralkodótól, I. Lipóttól széles körű önkormányzatot és egyházi autonómiát kaptak.
A pátriárka nagy energiával látott hozzá új hazájában a szerb egyház szervezeti kereteinek megteremtéséhez. Sorra születtek a gyülekezetek, a templomok és az iskolák. Carnojevic hálás volt a Habsburgoknak, lojális maradt hozzájuk a Rákóczi-szabadságharc idején is. A baranyai Dunaszekcső volt az első rezidenciája. Május 22-én itt állították föl a pátriárka mellszobrát a szerb parókia kertjében. Dunaszekcső így őrzi a közös múlt emlékét, hiszen bármennyi konfliktus is volt e tájakon magyarok és szerbek között, történelmi örökségünk teljességének számontartásáért oszthatatlan a felelősség. Természetesen nemcsak Magyarországon, hanem Szerbiában is. Az emlékezet efféle helyei jó esetben a megértésről, a másik kultúra elfogadásáról szólnak.
origo.hu
Érettségi 2025: itt vannak a magyar nyelv és irodalom érettségi hivatalos megoldásai
