Élesedő gyurcsányi hangnem

A Fidesz vudu gazdaságpolitikát folytat, képviselői förtelmes ostobaságokat beszélnek az Országgyűlés plenáris ülésén, Orbán Viktor pedig egyszerűen gyáva – vélhetően még az is kitalálná, kitől származnak a fönti kijelentések, aki az elmúlt napokat egy lakatlan szigeten töltötte, elzárva a külvilágtól. A legnagyobb ellenzéki párt útszéli stílusban történő sértegetése mára magától értetődővé jelképévé vált Gyurcsány Ferenc kommunikációs repertoárjának. Akár van érdemi mondanivalója a kormánykoalíciónak, akár nincs (ez utóbbi számít a gyakoribbnak), a Fidesz újra és újra kénytelen fölvenni a kesztyűt, ha nem akarja eljátszani a homokzsák szerepét. Amikor népszavazással vagy békés utcai demonstrációk szervezésével próbálja artikulálni a társadalom széles rétegeinek elégedetlenségét, akkor a miniszterelnöki agytröszt rögvest előkapja a fasizmuskártyáját, rendre hozzácsapva az antiszemita vádaskodásokat.
Akkor sem változik Gyurcsány alpári hangvétele, ha az ellenzék részéről konstruktívabb, a szakpolitikai megoldásokat előtérbe helyező stratégia kerül előtérbe. Ebben az esetben a miniszterelnöki monológokban a Fidesz válik hazuggá (!), amelynek még programja sincs, és rózsaszínű álmokat dédelgetve vezeti félre az embereket. Ezen a vádaskodáson nem kell csodálkozni, hiszen semmi sem jelent nagyobb veszélyt az MSZP pozícióira, mint egy mérsékelt arculatot felmutató, a politikai centrum irányába elmozduló Fidesz, figyelembe véve, hogy a szigorúan szakmai alapon folytatott polémiákban gyakorlatilag védhetetlen a kormány álláspontja. Növeli a bajt, hogy a tavalyi választási győzelem óta az addig hibátlanul funkcionáló propagandagépezet is rendre csődöt mond.
A Fidesz által elindított Jövőnk vitasorozat és az ezt kísérő konferenciák sokasága bebizonyította, annak ellenére is lázas műhelymunka és programalkotás kezdődött, hogy elvileg még három év hátravan a parlamenti ciklusból. Ha Gyurcsány komolyan gondolta volna azon korábbi fogadkozásait, melyek szerint kész a kompromisszumokra és a gesztusokra, akkor biztosítja a feltételeket, hogy a baloldali értelmiség bekapcsolódhasson az igazságosságról, az életminőségről, a közszolgáltatásokról és a versenyképességről szóló vitákba. Akár az az eshetőség is bekövetkezhetett volna, hogy – ha nem is pártelnöki szinten – folyamatos párbeszéd induljon a két nagy párt szellemi holdudvara mögött, felismerve, hogy az ország jövőjét meghatározó kérdésekben elkerülhetetlen a meghatározó politikai erők kompromisszuma.
Nem ez történt, és az okok aligha jelentenek meglepetést. Gyurcsánynak a diskurzus, az enyhülés a legkevésbé sem érdeke. Számára éppen az jelenti a veszélyt, ha az MSZP-n belül bármilyen halovány formában, de megkérdőjeleződik főideológusi szerepköre. Hasonlóan nem kedvezne neki, amennyiben úgy indulna meg valamiféle kapcsolatkeresés a két politikai térfél között, hogy eközben a Fidesz változatlanul bojkottálja a személyét. Ameddig kizárólag ő tankolhatja fel a többnyire az angolszász világból összelopkodott ideológiai üzemanyaggal a szocialisták képzeletbeli automobilját, addig a pártelnöki-miniszterelnöki hatalma is szilárd alapokon nyugszik. Ám ha az ő mellőzésével születnének új tézisek és gondolatok a baloldali értelmiség körében, mi több, ezek iránt jelentős fogadókészség nyilvánulna meg a társadalom egyes véleményformáló csoportjaiban, akkor bebizonyosodna, hogy a balatonőszödi kirohanásával pártját is falhoz állító Gyurcsány személye inkább akadály az ország talpra állításának folyamatában.
A ma még elmozdíthatatlannak tűnő miniszterelnöknek két olyan erénye van, amellyel a szocialista párt elitjében egyelőre senki nem tud vele versenyre kelni. Sikereinek egyik összetevőjét a kommunikációs képességei jelentik, amelyek mellé a már említett ideologizáló hajlam társul. A választási győzelmet nagy részben ennek köszönhette. Nincs még egy ember Magyarországon, aki ilyen mértékben át tudta volna verni szavazópolgárok millióit, elhitetve velük, hogy a dübörgő gazdaságnak köszönhetően bennünket irigyel fél Európa. Másik meghatározó tulajdonsága, hogy az országot évek óta nyomasztó polgárháborús pszichózist kihasználva képes az erőskezű vezető látszatát keltve a rend és a köznyugalom fenntartójának szerepében tetszelegni. Ahhoz azonban, hogy ezt a kordonokra, lovas rendőrökre és ellenzéki újságírók megfélemlítésére épülő, titkosszolgálati manipulációkkal fenntartsa, ellenségkép is szükségeltetik. Ez pedig változatlanul Orbán Viktorban és az általa vezetett pártban található meg, alkalmanként kiegészítve néhány tucatnyi kukagyújtogató rendbontóval. A gyurcsányi gondolkodásmód értelmében a Fidesz elnökének karakterét szét kell zúzni, erkölcsi hitelét meg kell semmisíteni. A két nagy politikai erőt elválasztó árkokat a lehető legmélyebbre kell ásni, a konfliktusokat élezni. Ameddig a józan érvelés helyett a harci kürtök szólnak, addig a kormánypártok tagsága sem kezd el azon gondolkodni, miszerint valóban a legalkalmasabb embert állították-e a miniszterelnöki és pártelnöki funkcióba.
Közben szinte nincs olyan hét, amikor ne robbanna ki valamilyen közéleti botrány. Ezek a skandalumok – ha csak rövid időre is – rendre elterelik a figyelmet arról, hogy a brutális szigorral keresztülvitt pénzbehajtáson kívül semmilyen érdemi reformlépés nem történt. Növekszik az infláció? Ismeretlenek feldúlták Kádár János sírját? Súlyos, emberéleteket veszélyeztető ellátási zavarok fenyegetik a kórházakat? Kende Péter rágalmazza Martonyi Jánost? Elképesztő mértékű, a tömegközlekedést hosszabb távon ellehetetlenítő jegyáremelés zajlott le a MÁV-nál? Mit tesz Isten, éppen ekkor öltött megint olyan félelmetes méreteket az antiszemitizmus, hogy az MSZP kénytelen volt fáklyás felvonulással tiltakozni a torz eszmék ellen. Ez utóbbi csupán azért nem fulladt teljes érdektelenségbe, mert a kormányőrök esernyőire március 15. után újra tojászápor hullott.
Orbán Viktor gyávasággal megvádolása és a provokatív gyurcsányi beszédek pontosan beleillenek a fönti sorba. A szavazópolgárok meghatározó többsége a közvélemény-kutatások jelen állása szerint vagy szemben áll a koalícióval, vagy passzivitásba süllyedt. Gyurcsány számára létkérdés, hogy megállítsa az MSZP népszerűségvesztését, mert a baloldali törzsszavazók számának további apadása kiránthatja alóla a kormányfői széket. Ennek kivitelezésére azonban már képtelen új módszereket találni. Marad tehát az unalomig ismert verbális agresszivitás, ami viszont azért tűnik egyre meddőbbnek, mert 2006 tavaszával ellentétben már a látszata sincs meg annak, hogy szilárd programmal rendelkező, cselekvőképes kormány állna szemben a felelőtlen populista ellenzékkel.
Az elkövetkező hónapok bizonyítják be, hogy a Fidesz visszafogottabb hangnemével szemben felmutatott keménykedés elegendő lesz-e arra, hogy megerősítse az MSZP-párthívek egyre látványosabban megroggyanó önbizalmát. Amennyiben valóra válnak a nemzetközi pénzpiac előrejelzései, melyek szerint további megszorítások szükségesek a konvergenciaprogram keresztülviteléhez, akkor a válasz máris egyértelműen nemnek tekinthető. A szónoki emelvényről való ökölrázás nemhogy nem kérdőjelezi meg a Fidesz ellenzéki politikájának hitelességét, de eredménytelensége esetén attól az illúziótól is végleg megfoszthatja az MSZP döntéshozóit, hogy a gyurcsányi reformok véghezvitelével remény nyílhat a párt újbóli megerősödésére.