Éleződő koalíciós ellentét

Az állami vagyon kapcsán több ízben merült már fel koalíciós ellentét a kormányon belül. Az újra felerősödni látszó viszály ékes bizonyítéka, hogy a szocialista frakció nagy aránnyal leszavazta a Pénzügyminisztérium által kezdeményezett, a tervezet sürgősségi tárgyalásáról szóló javaslatot. Az elfogadást a költségvetési szervek sem siettetnék, mivel a tervezet szerint – példátlan módon – bérleti díjat kell fizetniük az államnak.

Dékány Lóránt
2007. 05. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem sürgős a vagyongazdálkodási törvény elfogadása az MSZP parlamenti frakciója szerint – mondta el lapunknak Podolák György, az Országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista alelnöke. Hozzátette, a beadványt még alaposan át kell gondolni. Kitért arra is, hogy a létrejövő új vagyongazdálkodási szervezetről, a Nemzeti Vagyonkezelőről (NVK) még egyeztetni kell, csakúgy, mint a tartós állami tulajdonban maradó cégekről. Utóbbinál Podolák három kérdéses vállalatról beszélt, nem nevezve meg azokat. Ugyanakkor tudni lehet, hogy a képviselő az előző ciklusban az egyik kezdeményezője volt a Magyar Posta Zrt., a Tokaj Kereskedőház Zrt. és a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. tartós állami tulajdonba vételének, amin változtatna a mostani jogszabály. A politikus ezenkívül a tervezetben kevésnek tartja a kincstárra vonatkozó információkat is. – A szocialista frakció nem a törvény mondanivalójával, szellemével megy szembe, csupán nagyobb lélegzetvételnyi időt tart szükségesnek – hangsúlyozta az MSZP-s politikus.
Valamennyi parlamenti párt elutasította hétfőn a törvénytervezet sürgősségi tárgyalására vonatkozó javaslatot. Mindössze tíz kormánypárti politikus voksolt az elfogadásra – köztük az indítványozó pénzügyminiszter, Veres János. Az MSZP-s honatyák közül viszont 130-an a nem gombot nyomták le, beleértve Hiller István, Kiss Péter és Lamperth Mónika minisztereket is. Az érdekesség ebben csupán annyi, hogy az az előírás vonatkozik a kormány tagjaira, amely szerint azok a kormánytól érkezett beadványokra igennel kötelesek szavazni.
Először szeptemberben alakult ki vita az SZDSZ és az MSZP között az állami vagyonról. Akkor a liberális párt többször szorgalmazta például a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Villamos Művek és a Magyar Posta eladását, a szocialisták viszont ezek megtartása mellett álltak ki. Meglepő fordulat történt egy hete, amikor az új törvénytervezetet elfogadta a kormány, és aszerint mégis privatizálhatóvá vált a Szerencsejáték Zrt., valamint az MVM és a posta 25 százalékos állami tulajdonának értékesítése is szerepel a dokumentumban. Podolák György korábban erre úgy reagált, hogy a Magyar Posta értékesítése 2012-ig nem kerülhet szóba, az MVM negyede pedig legfeljebb tőzsdén értékesíthető.
A vagyongazdálkodási törvénytervezetben a tartós állami tulajdonban maradó hányadok, valamint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a Nemzeti Földalapkezelő összevonása mellett az is szerepel, hogy ezentúl a költségvetési szervezeteknek is bérleti díjat kell fizetniük az államnak. Ennek okáról lapzártáig nem kaptunk magyarázatot a pénzügyi tárcától. „Állami tulajdonban lévő ingatlant központi költségvetési szerv is csak az általános piaci feltételek szerint, (…) megfelelő ellenérték kikötésével kaphat bármely jogcímen használatba” – áll a beadványban, amit a parlament legkorábban június 4-én tárgyalhat, a zárószavazás pedig június 25-én lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.