Örömmel olvastam a Magyar Nemzet április 28-i számában Pilhál György megemlékezését Gyóni Gézáról. Valóban méltatlanul elfelejtett költőről van szó, aki hazafi volt, és az első világháború borzalmairól írt. Megrázó verseiért volt népszerű a múlt század elején. Sajnálatosan rövid élete tragikus események láncolata. A ma már Dabashoz tartozó Gyónon született 1887. január 25-én Achim Géza néven, a parasztvezér Achim L. András rokonaként. A Gyóni nevet önként vette fel. 1904-ben jelent meg első verseskötete, és abban az évben kis híján be is fejeződött az élete. Egy amerikai párbajban ugyanis a fekete golyót húzta, és a férfiúi becsület öngyilkosságra kötelezte. Szíven lőtte magát, de az égiek ekkor még megsegítették, életben maradt.
Költői pályája szinte együtt indult Adyéval, és a kor szellemi életének irányítói szívesen vontak párhuzamot közöttük – két táborra szakadva. Sokan az egekig magasztalták, mások sárba tiporták. Gyóni Géza tisztelte Adyt, Ady viszont átnézett rajta úgy, hogy közben nem is ismerte a verseit.
A világháború kitörésekor a lengyelországi Przemyslbe került (itt írta a Lengyel mezőkön, tábortűz mellett című kötetét). Hamarosan fogságba esett, és Szibériába hurcolták. Ezekben az években alkotta legszebb verseit (Levelek a kálváriáról). Legyengült szervezete nem sokáig bírta a harcot, 1917-ben, éppen születése napján, január 25-én, harminchárom évesen halt meg. A magyar hazafias költészet egyik legnagyobbika nem sokkal halála előtt írta Sírvers című költeményét, amelynek második szakaszát idézem: „Boldog, ki itt jársz, teéretted is / Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt: / Véres harcok vették fel hírét, / De csak a béke katonája volt.”
Varga Ferenc
Rákosszentmihály

Orbán Viktor azonnali kérdésekre válaszol az Országgyűlésben – élőben az Origón