Megdicsérte a békés tüntetők ellen tavaly október 23-án brutális rendőrtámadást vezénylő, a hét végén leváltott rendőri vezetőket és a távozó igazságügyi és rendészeti minisztert Gyurcsány Ferenc. A kormányfő napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a magyar rendőrség több mint harmincezres állománya sokfajta képet mutat. Felszólította az ellenzéket, hogy a tisztességes és felkészült rendőröktől ne vitassák el a becsületet és a haza szolgálatát. – Sokan kérdezik, miért kellett most felmenteni a minisztert és a rendőri vezetőket, és miért nem ősszel – mondta Gyurcsány, és meg is válaszolta saját kérdését: a rendőrség tavaly októberben a rendet védte, az utóbbi napokban pedig egyes esetekben megsértette azt. Az előző hetekben történtek alkalmasak voltak a rendőrségbe vetett bizalom megrepesztésére, a közbizalom helyreállítása érdekében került sor Bene László, Gergényi Péter és Petrétei József felmentésére – közölte a miniszterelnök. Ugyanakkor felelősségre vonta az ellenzéki pártokat is a kialakult helyzetért, mondván, rendőrállamot kiáltottak, és megbélyegezték a rendőrséget, ami nem tett jót a testület munkájának. Hazugságnak – melynek a „mocska messze fröccsen” – nevezte, hogy a hatalom verette volna szét a rendőrökkel a Fidesz nagygyűlését. Szerinte az ezt állító Fidesz poklot csinálna az országból. A felmentett vezetőket méltatva kifejtette: közvetlen felelősségük nem mutatható ki az elmúlt hetekben történt bűncselekményekben.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője reagálásában arra hívta fel a figyelmet, hogy valóban a hatalom verettette meg a tüntetésen részt vevő embereket, hiszen a kritikus időszakban több ízben is találkoztak és egyeztettek a rendőri vezetők és a kormány politikusai. Az ellenzéki képviselő ezután az igazsággal szembesítette Gyurcsány Ferencet, hiszen a kormányfő felszólalása címének azt adta: „Az igazság pártján.” Ahhoz, hogy valaki az igazság oldalán álljon, őszintén kell viselkednie és beszélnie is – mondta Navracsics, majd emlékeztetett: 2004-ben Gyurcsány Ferenc arról értekezett, miért érné meg az országnak a radikális adócsökkentés és társadalombiztosításijárulék-csökkentés. Akkor Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy több bevétele lenne az államnak az adócsökkentés megszavazásával – mondta a Fidesz frakcióvezetője. A kormányfő viszont éppen adócsökkentési programja miatt ostorozta egy hete a Fideszt.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy ne keverje össze az okokat az okozatokkal. – Október 23-án a rendőrség engedte ki az erőszak szellemét a palackból. A hatóság azt hitte már, hogy neki mindent szabad – hangsúlyozta, majd felidézte annak a rendőrnek a bűncselekményét is, aki pénzt lopott a bankból. – Ez a rendőr nem csinált mást kicsiben, mint amit önök nagyban: lopott! – jelentette ki Semjén Zsolt. Majd így folytatta: – Amit ez a rendőr elvett a bankból, kevesebb mint egymilliomod része annak, amit önök eltüntettek különböző külföldi off-shore cégekben. Semjén Zsolt szerint nem elegendő a rendészeti miniszter és a rendőrségi vezetők leváltása, Gyurcsány Ferencnek kellene lemondania. Gál Zoltán MSZP-s képviselő úgy vélekedett, hogy a személyi konzekvenciákkal járó döntéseket nem az ellenzék nyomására hozta meg a kormány, hanem a kialakult közhangulatra tekintettel. Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyzet súlyosabb, mint gondolnánk. – Ha a megerőszakolt fiatal nő nem tesz feljelentést, feltehetőleg nem történik semmi – mondta a kormánypárti politikus, aki szerint a személycserék sem elégségesek a helyzet rendezéséhez. Eörsi a rendőrség civil kontrolljának megteremtését szorgalmazta. Dávid Ibolya, az MDF elnöke arról beszélt, hogy Petrétei József még arra is alkalmatlan volt, hogy felmentse a két rendőri vezetőt, a miniszter két napig magyarázkodott, hogy nincs közük a bűncselekményekhez. Gyurcsány Ferenc erre azt válaszolta, hogy az országos rendőrfőkapitányt egy rendészeti miniszter nem, csak ő tudja felmenteni.
– Az emberek joggal várják el az államtól, hogy garantálja biztonságukat, nagyon sokakban azonban kételyek fogalmazódtak meg ezzel kapcsolatban – vélekedett Lázár János, aki szerint a közbizalom elvesztéséhez hozzájárult az a rendőrség is, amelyről a miniszterelnök pár hónapja még úgy nyilatkozott, „lenyűgöző a szakszerűsége”. A fideszes képviselő napirend előtt kifejtette: Bene László és Gergényi Péter éveken keresztül az ország köztiszteletben álló rendőri vezetői voltak. Hozzátette: meggyőződése, hogy az öregedéssel nem veszítették el a szaktudásukat, hanem azért teljesítettek ilyen rosszul, mert más volt velük szemben az elvárás, mint korábban. Kondorosi Ferenc, az igazságügyi és rendészeti tárca államtitkára úgy vélte, a közbizalmat a politikai elitnek kell helyreállítania egységes kiállással.
Lesz-e jogi szakvizsgája a miniszternek? Petrétei József lemondását követően máris megindultak a találgatások arról, hogy ki lehet az utódja a miniszteri bársonyszékben. Lapunk által megkérdezett jogászok véleménye szerint – bár miniszteri pozícióban nem jogszabályi előírás – szakmai szempontból mindenképpen kívánatos lenne, hogy az új kinevezett rendelkezzen teljes körű, úgynevezett jogi szakvizsgával. Abban az esetben, ha a poszt betöltését szakvizsgázott személyre kívánja bízni a miniszterelnök, fogalmilag válik kizárttá, hogy a tárca jelenlegi szakállamtitkára, Kondorosi Ferenc legyen az új miniszter. A gyakorlati jogi kérdésekben és folyamatban levő ügyekkel kapcsolatban az utóbbi időben egyre-másra nyilatkozó Kondorosi korábban számos jogászban azzal keltett megdöbbenést, hogy minisztériumi államtitkárként a több tüntetőt jogerősen felmentő bírósági határozatokkal kapcsolatban a köztelevízió adásában annak a véleményének adott hangot, miszerint „reméli”, hogy ilyen ügyekben lesznek más bírósági döntések is. Később kiderült: Kondorosi nem rendelkezik jogi szakvizsgával, amit az érintett elismert.

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó