Hátrányos helyzetűeknek, fogyatékkal élőknek, gyermekgondozási segélyben részesülőknek biztosít összesen maximum 24 pontot a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendelet, márpedig ez a szabályozás igazságtalan azokkal szemben, akiknek nem jár ez a többletpont, és esetleg éppen emiatt nem jutnak be felsőoktatási intézményekbe. Hoffmann Rózsa és Salamon László kereszténydemokrata képviselők így indokolták, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Hangsúlyozták: nem a nehéz helyzetben lévők támogatását kifogásolják, a párt szerint más megoldást kell találni a hátrányos helyzetűek megsegítésére.
A KDNP álláspontja szerint a képességei alapján mindenki által hozzáférhető felsőfokú oktatás alkotmányos jogába ütközik a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásáról szóló kormányrendeletben rögzített ezen előnyök biztosítása. Az ellenzéki párt a kormányrendelet vonatkozó pontjainak utólagos vizsgálatát és megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól.
Salamon László utalt arra, hogy februárban ez ügyben már megkereste Hiller István szakminisztert, ám elutasító választ kapott felvetésére. Elmondta: a KDNP azt javasolja, hogy az idén és mindaddig, amíg a kormányrendelet jelen formájában érvényben van, emeljék meg a felvételi keretszámokat olyan mértékben, ahányan ezekkel a többletpontokkal jutnának be a felsőoktatásba.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleményében azt írta, hogy örömmel vesznek minden olyan kezdeményezést, amely a hátrányos helyzetű fiatalok esélyeinek javítását eredményezheti, de a mennyiségi növekedés korszaka lezárult a felsőoktatásban, a keretszámok emelésére vonatkozó terveket tehát nem tudják támogatni.

Soha nem látott hadgyakorlat kezdődött a Bakonyban