Musarraf ostromgyűrűben

Pakisztánban hosszú távon még balsikerű manővernek bizonyulhat, hogy Pervez Musarraf államfő márciusban hivatali visszaélés gyanújával felfüggesztette a legfelsőbb bíróság elnökét. A rezsim azóta a főbíró melletti szimpátiatüntetések ostromgyűrűjében él.

Ágoston Zoltán
2007. 05. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Iftikar Csaudri mellett kiálló ellenzéki demonstrációkon már több száz aktivistát és jogászt vettek őrizetbe országszerte. Karacsiban az egyre hevesebb összetűzések az elmúlt három napban mintegy negyven halálos áldozatot követeltek. Imran Khan, az ellenzéki Igazságért Mozgalom (TeI) elnöke szerint a kormányerők hatósági szemhunyás mellett lőhettek a Csaudri fogadására a városban felvonulók tömegére.
Szakértők úgy vélik, a főbírót azért távolították el a hatalomból, hogy ne akadályozza meg Musarraf újbóli elnökké választását, mielőtt az ősszel esedékes parlamenti választások miatt a törvényhozás feloszlatná magát. Az állami politikától függetlenedő Csaudri az elmúlt években ugyanis többször szállt szembe a kormánnyal. Felszólította a hatóságokat, hozzák nyilvánosságra, mi történt az 1999-es puccs általi hatalomátvételkor eltűntnek nyilvánított személyekkel. Szűk körben azért bírálta Musarrafot, mert államfői pozíciója mellett még őrzi vezérkari főnöki tisztét a hadseregben, az egyik meghallgatására kísérő több ezer fős tömeg előtt pedig nemrég kijelentette, a törvényt figyelmen kívül hagyó diktatúrák pusztulásra vannak ítélve.
A tálibok hagyományos hátországának tekintett Pakisztán imázsát az erőszakhullám mellett Benazir Bhutto volt miniszterelnök nyugati kampánya is tépázza. A politikus asszony mostanában azt firtatja, a hadsereg hová tüntette azt az ötmilliárd dollárnyi segélyt, amelyet az Egyesült Államok az elmúlt hat évben folyósított Iszlámábádnak. Személye kézenfekvő figuraként kínálkozik Washington számára ahhoz, hogy sakkban tartsa kényszerű szövetségesét. A szenátus külügyi bizottsága levélben jelezte, hogy az állami korrupció miatt száműzött Bhutto visszatérése nélkül a pakisztáni vezetés ne is számítson arra, hogy a világ demokratikusnak ismerje el az őszi választásokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.