Pusztulóban az Antarktisz jégvilága

A melegedő óceán miatt az Antarktisz távolabb eső, belső területein is gyorsuló ütemben olvad a hótakaró – közölte a NASA műholdfelvételek alapján.

Hírösszefoglaló
2007. 05. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kaliforniával megegyező nagyságú területen tűntek el az antarktiszi hómezők 2005 nyarán, amikor egy héten át 5 Celsius-fok fölött volt a hőmérséklet, s a folyamat felgyorsította a jég olvadását is a felszín alatt.
A Déli-sarkról két évvel ezelőtt készült műholdfelvétel adatait – hosszas elemzés után – most hozta nyilvánosságra a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal. A közlés szerint az elmúlt harminc évben ez volt a legnagyobb mértékű olvadás az Antarktiszon.
Igaz, a meleg nem tartott olyan sokáig, hogy az olvadék az óceánba jusson, hanem hamarosan jéggé fagyott, a jelenség azonban ismét ráirányította a figyelmet a globális felmelegedés veszélyeire – írta a Reuters.
A QuikScat műhold képei ugyanis a kontinens belső területeiről, az óceán melegedő vizétől több mint 900 kilométer távolságban örökítették meg a hótakaró gyors összezsugorodását. Ezen a részen
a legkevésbé számítottak erre a kutatók.
Már közismert, milyen veszélyekkel járhat a gyors olvadás a Déli-sarkon. A nagy mennyiségű édes víz az óceánba jutva megváltoztathatja annak összetételét, s ez beláthatatlan következményekkel sújthatja a tengerek élővilágát. Megzavarhatja a tengeri áramlatokat, s átalakíthatja az egész Föld éghajlatát. Emellett több méterrel megemelkedhet a világtengerek szintje. A QuikScat felvételei arra is rávilágítottak, hogy az aggasztó folyamat nemcsak a hatodik földrész óceánhoz közeli területeire, hanem a kontinens egészére, sőt az egész bolygóra hatással lehet. A globális felmelegedés ugyanis felemésztheti a világ édesvíz-készletének hetven százalékát, amely itt található.
A 2005-ben tapasztalthoz hasonló esetet azóta nem észleltek, de a kutatók az eddiginél is nagyobb figyelemmel tanulmányozzák az antarktiszi jégtakaró állapotát.

Hétszáz ismeretlen faj. Összesen ezer faj egyedeivel találkozott, és több mint hétszáz eddig ismeretlen mélytengeri élőlényre bukkant egy nemzetközi tudóscsoport az antarktiszi vizekben – adta hírül a BBC. A három éven át tartó kutatóprogramban egyebek közt új szivacsféléket, rákokat és tengeri férgeket találtak. A barátságtalan környezetben élő fajok sokfélesége meglepte a szakembereket, akik felfedezésüknek köszönhetően az evolúciós alkalmazkodás új formáit tanulmányozhatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.