Óvatos kereskedésnek köszönhető az, hogy 0,2 százalékos csökkenéssel, 25 981,93 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. A tegnapi, 15,2 milliárd forintos forgalom csaknem 20 milliárd forinttal volt kevesebb az elmúlt három hónap átlagánál. A negatív hangulatot valószínűleg a kínai változások okozták: az amerikai szövetségi bank, a Fed ugyanis pár nappal ezelőtt jelentette ki, hogy a shanghaji részvénypiac túlfűtött.
Budapesten tovább rontotta a helyzetet a vezető papírok gyenge szereplése. Az OTP 5,2 milliárd forintos forgalom mellett 0,2 százalékkal gyengült, míg a Mol részvényeire 4,3 milliárd forint értékben érkeztek kötések, amihez 0,9 százalékos csökkenés járult. Az olajpapírok negatív „eredményét” minden bizonnyal az olajár körüli bizonytalanság okozhatta. A gyógyszergyártók között továbbra is az Egis remekelt. Ugyan az előző napokhoz képest jóval szerényebb, 1,4 százalékos növekedést könyvelhetett el a cég a nap végén, viszont majdnem kétszer akkora értékben jegyezték az Egis-papírt, mint szektortársát, a Richtert. Utóbbi 900 millió forintos forgalom mellett 0,3 százalékos csökkenéssel zárta a kereskedést. A Magyar Telekomot mindössze 546 millió forint értékben jegyezték, ehhez párosult az egyszázalékos erősödés.
Tegnap igazán a kisebb papírok jártak jól. A Genesis 20 százalékkal drágult, 455 millió forintos, jelentős forgalom mellett. Ennek hátterében a cég által bejelentett, 1,2 millió új részvény kibocsátása áll, melyeket 2800 forintért kínálnak majd. Szép eredményt ért el a Graphisoft és a Rába is. Előbbi 3,3, míg utóbbi 4,7 százalékos drágulást könyvelhetett el.
A forint euróhoz viszonyított árfolyama egész nap 250 és 251 között járt, helyenként át is lépve a felső határt. Késő délutáni értéke gyakorlatilag stagnálást mutatott a keddi jegyzéshez képest: a közös európai valutaért tegnap 250,25– 250,55 forintot adtak.

Fekete-Győr András teljesen befeküdt Magyar Péternek