Debrecenből Hajdúböszörmény felé haladva a 35-ös számú főúton a Boda-szőlők jelzőtáblánál térünk el keletre. Pár száz métert megtéve vasutat keresztezünk. A két város között még élő vonal Zelemér nevű megállójának üres épülete pusztulófélben. Egykori szolgálattevője tarka virágágyásokkal szegélyezett, csinos gyümölcsöskertet művelt mellette, most gazdátlan. A furcsa helynév az itt volt s a török időkben elpusztult falut jelöli, amely az 1332. évi pápai tizedjegyzékben 18 garas megfizetett adóval szerepel. A sínek túloldalán, messziről látható magaslaton most is megvannak templomának maradványai.
Zelemér a régi magyar „szülemér” szóval egyezik az etimológus szerint, jelentése: ivadék, sarj, leszármazott. E nevet viselte a Gutkeled nemzetségből származó, Báthoriakkal rokon birtokos család is. Egy 1437-ben kelt oklevélben Zsigmond király megbízta a leleszi premontrei konventet, vizsgálja ki Zeleméri László és a debreceni László királyi sókamarás birtokviszályát. 1489-ben és 1493-ban Báthori István országbíró újabb, a Zelemérieket érintő birtokperekben intézkedett, hat évvel később Korvin János herceg és Zeleméri Mihály vitás ügyében járt el az akkori országbíró, Geréb Péter. Az 1500-as évek elején negyven jobbágyportát írtak össze Zelemérben. A XVI. század hatvanas éveiben élénk háborúskodás folyt a török és a császári csapatok között a környéken, és amikor Zeleméri Miklós 1565-ben átállt Bécs oldalára János Zsigmond pártjáról, az erdélyi fejedelem szövetségese, Hasszán temesvári basa felperzselte a Debrecen környéki falvakat. Az Árpád-kori gyökerű Zeleméri família utolsó tagja, Borbála asszony Lorántffy Zsuzsanna édesanyja volt, a család magva szakadtával földjeik szétaprózódtak. Zelemér-puszta előbb a debreceni cívisek, majd a böszörményi hajdúk birtoka lett. A XIX. században a területen lévő templomromot is Hajdúböszörmény város gondjaira bízták, szerencsére, mert a helyi újság egy 1863. évi számában ez olvasható a zeleméri csonka toronyról: „A rom lebontását a Böszörményi Tanács megtiltotta, bölcs és minden esetre dicséretre méltó intézkedés, ha ezen régi maradványokat, melyek őseink történetére emlékeztetnek, elpusztulni nem hagyjuk.”
Bizony bölcs intézkedés volt. Az 1970-es évek elején szintén dicséretre méltó régészeti kutatást és restaurálást végeztek Zeleméren az akkori műemléki hivatal szakemberei. Az alapfalak feltárása tisztázta, hogy a sík területről kiemelkedő kerek halom tetején a XI. században épült a kis falu és temető első egyháza. Ez a tatárjáráskor elpusztult, és csak az 1300-as években épült a helyén a második templom. Kora gótikus stílusú, egyhajós téglaépület, kelet felé sokszögű szentéllyel, amelynek sarkait támpillérek erősítették, északi oldalához pedig sekrestye csatlakozott. Felmenő fal csupán a hajó északi oldalának egy rövid szakaszán látható, a nyugati homlokzat elé kilépő torony azonban több mint két emelet magasságban áll. Egy méter vastagságú, rendkívül szilárd kötésű, vörös téglafalát kőkemény mészhabarcs forrasztja egybe. Négyszög alaprajzú földszinti terének egykori boltozatát donga formájú ívsor és egy sarokgyám töredéke jelzi, viszonylag épen megmaradt a két egymás fölötti nyugati ablak csúcsíves, rézsűs kerete.
A zeleméri pusztatemplom csonka tornya már hetedik évszázada dacolt az idővel – és a környéken építkezők bontócsákányával –, amikor falait és feltárt alapjait konzerválták. 1972-ben a hajdúböszörményi „Zója” mezőgazdasági termelőszövetkezet tagsága és a tsz KISZ-szervezete önkéntes védnökséget vállalt a történelmi emlék felett. Illő lenne, ha ma az illetékes állami hivatalok is eleget tennének védnöki kötelességüknek.
origo.hu
Kiderült, kik a felelősek a csányi mászókabalesetben elhunyt kislány haláláért
