A média szegény gyermekei

S Z Ó L Ó

Kereskedelmi tévések castingoltak a szomszéd gyerek iskolájában. A casting vagy kászting, ahogy az Idegen szavak szótára kiejtésre ajánlja, filmes szakszó, szereplőválogatást jelent. Bementek tehát a tévések, kinéztek maguknak néhány ifjút, és tízezer forintot fizettek nekik fejenként, hogy fellépjenek a délutáni show-ban. Tízezer forint mindig jól jön egy kamasznak. A mi szomszédunknak azt kellett eljátszania, hogy szeretne hódítani, de nem mer. Ezért odavezettek elé egy kislányt, akit ugyan életében nem látott, de úgy kellett tennie, mintha ismerné, és nagy bátran lerohannia egészen a végső szenvedélyes csókig. A szomszéd fiú ügyes volt, jól is mutatott a képernyőn. Szépen fel volt zselézve a haja. A család örült, az egész rokonság megnézte, és este mindenki telefonon gratulált.
Az egyik magyar könnyűzenei csatornán délutánonként nem szakítást vagy békülést, hanem párkeresést szoktak játszani. Egy lánynak vagy fiúnak felkínálnak három fiút vagy lányt, a végén ki kell választania egyet, és azután már azzal fog együtt járni. A műsorvezető nagyon örül, hogy ismét egy szerelemmel több van a világon, kicsit ringatja a fenekét, és másnapra újabb hasonló izgalmakat ígér. Csakhogy azt meséli az egyik fiam, hogy ismer egy fiút, aki a barátnőjével lépett fel ebben a párválasztó show-ban. Vagyis hirtelen egymásra találásuk csak nagy kamu volt, színjáték, porhintés. Némi fellépti díjért.
Mekkorát kacagott Magyarország népe, amikor egyszerű és jó szándékú emberek Isaurának, a brazil rabszolgalánynak gyűjtöttek, hogy meg tudja váltani a szabadságát. Isaura, ezt a mai ifjak már nem tudhatják, egy szappanopera hősnője volt, szelíd és nagyon sanyarú sorsú. Akkoriban még kisebbségben voltak, akik azt hitték, hogy ami a televízióban megy, nem mese, hanem valóság. Ma már ők vannak többen. A szomszédasszonyom azt mondja, hogy a fia tényleg mamlasz, mindig lecsapják a lányokat a kezéről, úgyhogy az a szerep nem szerep volt, hanem ő maga. A gyerekem tanítónője „Barátok közt”-függő, és mikor megkérdezem tőle, hogy bírja nézni, azt feleli: hát ilyen az élet, nem?
Ki magyarázza meg neki, hogy nem ilyen? Hogy ez csak egy doboz, amelyben mindenféle buta mesék mennek, olykor meg igaz mesék is. Hogy mikor mond a doboz igazat, és mikor hazudik, nehéz eldöntenie annak, aki belépett a világába, és szenvedélyből vagy kényszerből, de abban tölti ideje nagy részét. Akkor lesz az igazi baj, ha a világ tényleg elkezd majd a televíziók logikája szerint működni. Ha az emberek nemcsak azt hiszik el, hogy a pénzért vásárolt szereplők története igaz, hogy az intelligens mosópor kiszedi a zsírfoltot, hanem azt is például, hogy ingyen kapják a hitelt. Egy intelligens mosóporra még nem, de ilyen buta tévhitre már mentek rá családok. És mi lesz, ha a gyermekeink tényleg elhiszik, hogy a szerelem nem több, mint egy lázas csók, utána pedig uzsgyi az ágyba? Hogy ez a párválasztás lényege?
De megeshet, hogy a visszájára fordul az egész, és egy idő után az emberek már semmit nem vesznek komolyan, amit a tévében látnak. Sem a háborúkat, sem a nyomort, sem a veszélyt. És mindent kellemes játéknak tekintenek. Szórakozásnak. Vajon felmérték-e már a médiaszakemberek, a nagy manipulátorok ennek a veszélyét? Milyen lesz az a világ, amelyet a média közreműködésével alkotnak? Hogyan fog üzemelni, ha magáévá teszi annak erkölcsét, relativitását, problémamegoldási módszereit?
Bizony, megeshet, hogy a szakemberek elszámítják magukat, és egy idő után nem fogják tudni kezelni a helyzetet. És felnőnek a média gyermekei, akiknek a nagymamájuk már nem az Árgyélus királyfiról, hanem a Balázs-show-ról mesélt, akiket a televízió és a pláza közösen nevelt, akik tizenegy évesen nem leányregényeket és indiánkönyveket olvastak, hanem a szexuális technikákat tanulmányozták az ifjúsági magazinokban. Ők, a média gyermekei alkotják majd a szép új világot.
Reménykedjünk, hogy több eszük lesz, mint a szüleiknek.