A Petőfi Kör történelmi jelentősége csak a forradalom távlatából és a megtorlás évtizedeinek tükrében érthető meg. Ötvenegy évvel ezelőtt a kör meghatározó személyiségei sem voltak tisztában azzal, hogy a politikai áramlat fóruma milyen tömegmozgalmat indít el Magyarországon. Csupán azt tudták, fontos, amit csinálnak, még akkor is, ha veszélyeket rejt magában. 1956 júniusában a kör volt a reformerők legradikálisabb, leginkább koncentrált színtere, jóllehet ebben az időben már számos helyen véleményt nyilvánítottak, mindenekelőtt az irodalmi sajtóban. Ha a vitákban csak az hangzott volna el, amit szó szerint lejegyeztek, aligha nevezte volna a Petőfi Kört a posztsztálinista rendszer „az ellenforradalom szálláscsinálójának”. S aligha vigyázott volna évtizedeken át arra, nehogy hasonló fórum – akár saját tágabb berkein belül, hiszen a kör is az volt – létrejöhessen. A vitasorozat igazi hordereje a kifejtett gondolat – nevezhetjük programnak is – továbbgondolásában rejlett. Továbbgondolta őket, s ebből megfelelő következtetéseket vont le a politikai vezetés is. Ez magyarázza a kör elleni hatalmi kampányt 1956 júliusában, majd a forradalom leverése után.
A Petőfi Kör vitáit korábbról ismeretlen hangulat jellemezte, ahol nemegyszer egymás szavába vágtak az emberek, éljeneztek és tapsoltak, derültek és zajongtak, helyeseltek és pfujoltak, vagy nyíltan a szemébe vágták a szónoknak, hogy hazudik. Legendássá vált bekiabálásokra emlékezünk. Például: „Meddig fekszik Rajk László a temetőárokban?” Vagy: „Szobrot neki!” Vagy: „És a többiek?” Máskor: „Vissza a pártba!” (Mármint Nagy Imrét.) „Melyik sajtónak fényképeznek?” stb. A csúcspontnak számító sajtóvitán a néphadsereg tiszti házában már több ezer ember szorongott, jó részük az udvarra szorult.
A Petőfi Kör történetéről Ólmosi Zoltán történész adott pontos és átfogó képet. Megemlítette, hogy a kör kiegyensúlyozott értékelése még várat magára. Vélhetően az eltérő álláspontok is szerepet játszanak abban, hogy máig nem készült el a mozgalom monografikus feldolgozása. A jegyzőkönyvek megjelentek ugyan – jóllehet sokáig bizalmasan kezelték őket, és a húsz példányból 18 sorsát nem ismerjük! –, de „a háttér ismerete nélkül egy mai fiatal elmosolyodik azon, mi volt a veszélyes a kommunista, marxista retorikával előadott gondolatokban, s mitől voltak élesek az elhangzott bírálatok”.
„A Petőfi Kör történetének rekonstruálásában megnőtt a szerepük a bírósági anyagoknak – mondta Ólmosi –, hiszen az egykori résztvevők elleni eljárások a forradalom leverése után viszonylag rövid időn belül zajlottak le. (Hatvannégy személyt ítéltek el, Tánczos Gábor, a Petőfi Kör egyik titkára, akit a Nagy Imre-csoporttal együtt Romániába deportáltak, 15 évi börtönt kapott – a szerk.) A vallomások ütköztetése, a forráskritika természetesen nem elhanyagolható szempont az objektív kép kialakításában. Fontosak lehetnek a visszaemlékezések is, az el nem készült interjúk, valamint a házi irattárakban fellelhető dokumentumok. Csak ezekből ismerhetünk meg olyan fontos, ma még feldolgozatlan mozgástereket, mint a Petőfi Kör egyes vezetőinek kapcsolata Nagy Imréhez és a hozzá közel álló személyekhez.
Az emlékülésen Sipos Levente szerkesztő bemutatta a Petőfi Kör hajdani titkárának, a Franciaországban élő Nagy Balázsnak a könyvét, amely a Sorsdöntő időket (ez a könyv címe is) eleveníti fel. Nagy Balázsnak 1956-ban fontos szerep jutott, többek között ő tartotta a kapcsolatot a forradalom miniszterelnökével, Nagy Imrével. A jelenlévők körében megjelent a könyv írója is, aki figyelmeztetett arra: a mindenkori magyar kormánynak az a törekvése, hogy rokoni kapcsolatot emlegessen 1956 szellemiségével és örökségével – nem elegendő!
Könyvében egyebek mellett utal Déry Tibor híres beszédére, amely a sajtóvitán hangzott el, s amelynek során az író a társadalmi bajok kútforrását az egyéni szabadság hiányában jelölte meg, s ezt rendszerbeli szerkezeti hibákkal hozta összefüggésbe. „A kertelés nélküli és meglehetősen goromba támadást az emelvényen ülő Hollós Ervin (a forradalom leverése után, 1957 és 1962 között a Belügyminisztérium állambiztonsági osztályának vezető munkatársa, rendőr alezredes, a Petőfi körösök kihallgató tisztje! – a szerk.) intézte Déry Tibor ellen – írja Nagy Balázs. – Ráhárult a sztálinista hatalom védelmezőjének a szerepe. Bizonyára tartott a fejmosástól, amelyet – a vita legfőbb felelőse révén – a fölöttes hatóságok rámértek volna. A »pártellenzék« valóságos mivolta is lelepleződött.”
Részlet az 1956-os jegyzőkönyvből: „Déry Tibor: Elvtársak, én az elején azt mondtam, hogy engem nem zavarnak a közbeszólások. Valóban nem is zavarnak. (Közbeszólás: De minket zavar ez a beszéd. – Hollós Ervin: Bennünket ez zavar!) Meg lehet felelni. (Közbeszólás: Magának mi köze az újságíráshoz? – Nagy zaj és állandó közbeszólások. Felkiáltások: Éljen Déry! – Taps, majd ütemessé váló élénk taps és felkiáltások: Halljuk Déryt! – Felkiáltások: Hollós menjen ki!)”
A konferencián a Petőfi Kör egykori alapító tagja, Bohó Róbert, a kör vezetőségének drámai, utolsó ülésére, 1956. október 22-e éjszakájára emlékezett, amikor felmerült, hogy álljanak a tüntetés élére, miközben a pártapparátus állandó nyomás alatt tartotta őket. Az akcióbizottságot Bohó vezette. A Köztársaság téri pártház három szobájában rendezkedtek be, motoros és kerékpáros futárok segítségével tartották a kapcsolatot az egyetemi diáksággal. Magnófelvételek rögzítették az utasításokat, a döntéseket, amelyek később eltűntek, és a bírósági perek idején sem kerültek elő. Meghatározták a tüntetés útvonalát, a szervezésben a katonaiskolások segítettek. Kétezer röpcédulát nyomtattak. A pártbizottsággal Hegedűs B. András tárgyalt, hogy a Bem térre küldjenek szónokokat. A párt azonban megtagadta a kérést. Október 23-án egy óra előtt pár perccel bemondták a rádióban, hogy Piros László belügyminiszter nem engedélyezi az utcai gyűléseket, a tüntetést. Bohó felhívta Pirost, és tárgyalt vele. 14 óra 23 perckor a belügyminiszter a tilalmat feloldotta. Hangszórós kocsi ismertette az emberekkel a jelszavakat. Például: „Nyilvános tárgyalást a Farkas-perben!” Mire a tömeg a Margit hídhoz ért, már azt skandálták: „Farkasnak kötelet!”
A konferencia második részében hozzászólások hangzottak el.
Végezetül Méray Tibornak a sajtóvitán elhangzott hozzászólásából idézünk: „Talán ma kivételesnek hat, de higgyék el, tipikus volt. A régi »szabadnépesek« – elég nagy számban vannak itt – emlékezni fognak rá. Ha az április 4-i, május 1-jei időjárás-jelentésben az szerepelt, hogy változó felhőzet, néhány helyen eső, akkor ezt kegyetlenül kihúzták… (Derültség.) Április 4-re és május 1-jére a meteorológiai tudomány még felhőket sem jelenthetett.”
Ilyen légkörben zajlott a Petőfi Kör sok-sok vitája.
szén monoxid
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával vittek kórházba egy embert
