Indulnak a görögök

M I N D E N Z E N E

Steve Nieve klasszikus zongorát tanult évekig, majd zeneszerzést a Royal College of Music hallgatójaként, de egyszer válaszolt egy újsághirdetésre, találkozott Elvis Costellóval, és minden megváltozott. Ettől kezdve együtt játszott Mick Jaggerrel, David Bowie-val, James Brownnal és Paul McCartneyval. Elragadta hát a rock and roll démona. Muriel Teodorival 1994-ben találkozott. Muriel Teodori filozófiát tanult Párizsban, a Sorbonne-on, pszichoanalízissel foglalkozott, könyveket és filmterveket írt, rendezett filmet és színházi darabot. Találkozásuk egy gyönyörű barátság kezdete volt, és egyben a közös munkáé. Teodori írt egy librettót egy görög emigráns fiáról, Dionysosról, Nieve pedig tulajdonképpen egy operát. Amelyben ott szárnyalnak a klasszikus olasz opera áriái, a kortárs zene domináns vonósnégyessel, dzsesszes elemekkel, és ott kísért a popzene is. A mű címe Welcome to the Voice, a történet egy operaház előtt kezdődik, ahol a viharos szélben Dionysos (aki acélmunkás és az emberi hang szerelmese) elkezdi utazását Carmen szellemével a transzcendenciában egy olyan világból, ahol az istenek és az ördögök már a múzeumokban vannak a párducok, a sittesek, az áldozatok, Casanova, a zeneszerzők, Jean-Luc Godard, a médiumok, a focisták, Frankenstein és az üzletemberek társaságában. A Welcome to the Voice egy gyönyörű kortárs opera, és abszolút hallgatóbarát, a befogadáshoz elég az átadás. A szereposztás pregnánsan ráerősít a fúziós jellegre, a különböző világok találkozására. Dionysos szerepében Sting hallható, a barát Robert Wyatt, a rendőrfőnök Elvis Costello, az operaénekes Barbara Bonney.
Sting egyébként játszott már együtt George Dalaraszszal is, napjaink talán legnagyobb görög sztárjával. Görögországban valamiért az van, hogy üvölt a görög zene. A tengerparton, a tavernákban, a lehúzott redőnyök mögött, az autóbuszon a túlélhetetlennek tűnő szerpentinen, a családi ünnepeken, nyolcvanezres stadionokban, és a kutyának sem jut eszébe angolul énekelni, pedig a görög sem egy nagy piac. Na mindegy. Dalaras egyébként rembetikát játszik, ez a görög blues, már a papája is ezt játszotta, híres buzukis volt. A húszas–harmincas években virágzott ez a műfaj, a görög–török háború után a török menekültek kávéházi zenéjeként terjedt el a görög kikötővárosokban. A rembetika újjászületésének kezdete Dalaras 50 Years of Rembetika című albumához köthető. Dalaras egyébként szorgalmas muzsikus, 65 (!) szólólemeznél tart, olyan hírességekkel játszott együtt, mint Al Di Meola, Paco De Lucia, Goran Bregovic és természetesen Sting. Legutóbbi albumának, a Deserted Villagesnek az albán harmonikás, Dashko Kurti a zeneszerzője. Az anyagot úgy a legkönnyebb elképzelni, hogy negyven fok van, az autóban minden ablak letekerve, jobbról a Meteorák, balról az Égei-tenger, a hangerő optimális, szóval, mintha élnél, ember.
Hogy kissé északabbra, Norvégiában elképesztően jó a kortárs dzsessz minden válfaja (miként az irodalom és a képzőművészet is), azt már évek óta tudjuk, így egyáltalán nem váratlan, hogy Silje Nergaard a lokális népszerűség után immár a világhír küszöbéről énekel nekünk. Persze az, hogy lokális, már nem földrajzilag értelmezendő, az interneten nyomon követhető, hogy a Fülöp-szigetektől Taktaharkányig szeretik, legfeljebb kevesebben, mint Oslóban. Ez látszik most megváltozni, Grammy-díj, amerikai piac, ilyenek. Jó, ezt-azt be is áldozott érte, de hát ez van, az Amy Winehouse-féle zseniális vaddisznólányok rohamainak idején nem lehet lacafacázni. Az új, három év szünet után megjelent Darkness out of Blue című album ugyanis ismét egy kicsit poposabbra sikerült, bár ez nem feltétlenül árt neki. Nergaard-nak már voltak ilyen korszakai, emlékeim szerint még Morten Harkettel (A-ha) is belefért egy duett, de mindig rend volt körülötte, első lemezének máris Pat Metheny volt a producere. A vokális dzsessz intim szférát teremteni tudó, kedves hangú énekesnőinek persze még egy rettenetes kihívással meg kell küzdeniük: valahogy el kell tüntetniük azt a képet magukról, hogy mindannyian Diana Krall fésülködőköpenyéből léptek elő. Esetünkben már ez is szépen megy.
Nieve–Teodori: Welcome to the Voice (Universal, Deutsche Grammophon, 2007) lllll
George Dalaras: Deserted Villages (Universal, 2007) lllll
Silje Nergaard: Darkness out of Blue (Universal, 2007) lllll

Rövidre vágva
Shrek The Third (filmzene, Universal, 2007) llll
A zöld idióta harmadszor is visszatért, ez önmagában még nem hír, de a zene ugyanolyan jó, mint a másik retardált, a Pókember esetében. Ramones, Led Zeppelin, Eels, illetve akinek hiányzik, még Antonio Banderas is.