Paul Wolfowitz távozása még beiktatásánál is nagyobb viharokat kavart. A világbanki szavazatok 17 százalékával rendelkező Egyesült Államok dominanciáját ugyan senki nem vonja kétségbe – az alapszabály szerint a legfontosabb döntésekhez 85 százalékos többség szükséges –, az elnökjelölési mechanizmus elképesztően antidemokratikus voltára azonban pontosan a Wolfowitz-éra ellentmondásai hívták fel a figyelmet. A toleranciaküszöböt azzal lépte át az Egyesült Államok, hogy egy elviekben politikamentes, a szegénység felszámolásáért küzdő, 184 tagállamú nemzetközi intézmény élén olyan személy jelöléséhez ragaszkodott, aki azontúl, hogy amerikai, aktívan politizált is. Az iraki háború fő ideológusának tartott washingtoni héja kinevezése és politikai elvbarátainak világbanki pozícióhoz juttatása még az addig lojális igazgatótanács gyomrát is megfeküdte, az elnök szíve választottjának előléptetése és rekordfizetéshez juttatása valószínűleg az utolsó csepp volt a pohárban.
A barátnő, Shaha Riza egyébként már Wolfowitz érkezése előtt mesés fizetésért küzdött a női egyenjogúságért az ügyben rábízott észak-afrikai régióban, és kétszer is a szokásosnál magasabb fizetésemeléshez jutott, így jelenleg a legjobban megfizetett amerikai kormányzati tisztviselő lett, aki még a külügyminiszternél is többet keres.
Jól érzékelteti a bankon belüli hatalmi viszonyokat, hogy a botrány kirobbanása után Wolfowitz – a Fehér Ház támogatásával – a médiát és a banki szabályzatot okolta nehéz helyzetéért, és hetekig eszébe sem jutott lemondani. Az erőviszonyokat a legplasztikusabban a távozásakor megkötött egyezség jellemzi: eszerint az elnök „jóhiszeműen járt el, amikor közbenjárt barátnője előléptetésekor és fizetésemelésekor”.
Erről a mélypontról jól lehet látni, mennyire messze jutott a Világbank az 1944-es alapításakor Bretton Woodsban lefektetett alapelvektől, melyeknek középpontjában akkor még az európai újjáépítés, később a legszegényebb térségek felzárkóztatása állt. Az elnök botránya ugyanis csak része egy másik korrupciós fejezetnek. Mindenki láthatta a szervezet honlapján, hogy az egyik világbanki támogatásból megépült afrikai „iskola” nem más, mint egy bádoglemezekből összeeszkábált buszmegálló, ahol gyermekek tucatjai egymáshoz préselve, állva „tanulhatnak”, miközben az eredeti – támogatott – épületet egy helyi kiskirály hagymatárolónak használja. Az adományozók pénzén létesített 80 centiméteres „autópálya” a semmibe vezet, a nemzetközi szervezet pénzén épült hidakat pedig csak a véletlen és némi fűrészpor tartja össze. Megérett a helyzet a Világbank strukturális átalakítására – vélekednek szakértők, akik szerint mindez az elnökválasztás antidemokratikus voltának felszámolásával kezdődhetne.
Az amerikai kizárólagos szokásjog ellen legelőször Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász emelt szót, aki maga is a szervezet alelnöke volt 1997 és 2000 között. A jelenleg a Columbia Egyetemen tanító Stiglitz még május elején a brit Financial Timesban fogalmazta meg kritikáit a Wolfowitz-botrány következményeiről.
„Ideje, hogy az Egyesült Államok feladja azon jogát, hogy ő jelölhesse ki a Világbank elnökét, csakúgy, ahogy Európának sem szabadna ragaszkodnia a Nemzetközi Valutaalap vezetőjének kiválasztásához – írja a közgazdászprofesszor. – A jelenlegi gyakorlat szerint az elnökválasztáshoz elegendő George Bushnak mindössze néhány baráti telefont elintéznie, kihagyva még az amerikai szenátust is” – fogalmaz a volt alelnök, aki szerint a megoldást egy olyan jelölési folyamat jelentené, „amelyben a legrátermettebb személy kerülne kiválasztásra, nemzetiségre, fajra és nemre való tekintet nélkül”. Ezen alapkövetelmények teljesítése esetén egy olyan közmegbecsülésnek örvendő, tiszteletben álló elnöke lehetne a Világbanknak, akit elfogadnának a szervezet tagjai, a segélyeket felajánló országok és nem kormányzati szervek is.
A „világ erkölcsi lelkiismeretére” hivatkozó Stiglitz úgy véli, hogy – mivel a Világbank elsődleges feladata a fejlődő országok felzárkóztatása és a szegénység felszámolása – a legjobb választás egy fejlődő országból származó pénzügyi szaktekintély lenne, javaslatot is tett néhányukra. Stiglitz elképzeléseihez csatlakozott 200 fejlesztési szakember is, akik nyílt levélben kérték a banktól, hogy a bizalom és az átláthatóság érdekében tekintsenek el az amerikai állampolgárság kritériumától a következő elnök esetében. A történet vége nem meglepő: az Egyesült Államok – ragaszkodva jogához – Robert Zoellicket, a Goldman Sachs igazgatóját jelölte Wolfowitz utódjának.
Paul Wolfowitz
1981–1982: a politika tervezéséért felelős állami intézet vezetője
1982–1986: titkár a külügyminisztérium kelet-ázsiai és óceániai ügyekért felelős részlegén
1986–1989: az Egyesült Államok nagykövete Indonéziában
1989–1993: helyettes államtitkár az Egyesült Államok védelmi minisztériumában
2001–2005: védelmi miniszterhelyettes
2005–2007: a Világbank elnöke
origo.hu
Megkötözve, fej nélkül hevertek az áldozatok - döbbenetes leleteket találtak a magyar régészek
