Kistérségi kálvária

A nagy parlamenti szavazógép fémes zajában elsikkadt egy minapi epizód, amely pedig híven illusztrálja a gyurcsányi országlás általános káoszát. Hogy egy kisváros – ez esetben a hajdú-bihari Derecske – mely kistérséghez tartozzék, látszólag nem országos kérdés; pedig valójában nagyon is az: nem véletlen, hogy az Országgyűlésnek kell határoznia róla. A konkrét szavazás még Lamperth Mónika, a zárószavazás pedig már Bajnai Gordon jövendő önkormányzati miniszterkedésének jegyében zajlott. A csendes botrány lényege, hogy a derecskeiek által kezdeményezett kormány-előterjesztést a szocialista frakció szavazta le: magyarán a bülbülszavú Lendvai Ildikó egyszerűen szembement az épp gazdátlan tárca – s egyúttal a kormány – akaratával.
Az ügy még 2003-ban kezdődött, amikor a kormány a Derecske–létavértesi kistérséget létavértesi központtal hozta létre. Ez a nagyobb és fejlettebb Derecskének elfogadhatatlan volt, de változtatást csak az önkormányzati választásokat követő fél éven belül lehetett kezdeményezni. Derecskétől Létavértes több mint 30 kilométerre van közvetlen közlekedési összeköttetés nélkül; míg Debrecen 20, Hajdúszoboszló 18, Berettyóújfalu 14 kilométerre. Derecske önálló kistérséget szeretett volna, de a minisztériumi egyeztetések során kiderült, hogy ez túl kicsi lenne. Így a derecskeiek Debrecent megkeresve kezdeményezést nyújtottak be egy közös kistérségre, ami a Nagyváradig húzódó fejlesztési irányra csatlakozna. Ezt aztán széleskörűen egyeztették: támogatta a jelenlegi kistérség, a megye, a régió, a minisztérium, sőt a kormány is. Aki nem akart bekerülni a debreceni kistérségbe (mint Tépe és Hajdúbagos), annak a képviselő-testülete ezt jelezte, és ki is maradt a kezdeményezésből. Amely településeknek (mint Nádudvarnak és Nagyhegyesnek) a csatlakozása szakmailag nem volt indokolt, azt maga a minisztérium vette ki a kosárból. Végre egy normális közigazgatási folyamat, ami kulturáltan és észérvek alapján zajlik – dőlt hátra az ember.
Ám ekkor beütött a mennykő. Hajdú Attila, az MSZP hajdú-bihari listájáról bejutott országgyűlési képviselő módosító indítványt nyújtott be a kormányzat által jegyzett törvénymódosításhoz, hogy Derecske, Sáránd és Konyár ne kerüljön Debrecenhez, Bocskaikert viszont igen. Ezt az ötletét egyetlen érintett önkormányzattal sem egyeztette vagy véleményeztette, sőt nem is tudatta velük, hogy a sorsukat meghatározó javaslatot nyújtott be, miközben arcátlan módon a derecskei emberek, vállalkozók érdekeire hivatkozott, hogy így nem lesznek hátrányos kistérségben. Bocskaikertre még magyarázatot sem tudott adni. Az érintett polgármesterek levélben kérték indítványának visszavonására – hasztalan. A parlamentben a módosító indítvány szavazásakor nemmel szavaztak a Fidesz, a KDNP, az MDF, az SZDSZ frakciói, valamint a kormány jelen lévő tagjai, igennel pedig a szocialista képviselők – és ezzel szoros versenyben az utóbbiak nyertek 168:164-re. Vagyis a Lendvai-kommandó leszavazta saját koalíciós kormányát. A jelenlegi kistérség tizenegy polgármesteréből még tíz – pártállásra tekintet nélkül – kérte a miniszterelnököt a zárószavazás előtti közbelépésre, de ezt a parlamenti praxis nyilván nem engedte.
Megnéztem az MSZP honlapján: Hajdú Attila életrajzában Békés megyei városok meg a Csepeli Szabadkikötő szerepelnek: a műszerészből lett jogász a SZOT meg az MSZOSZ kádereként csusszant a hajdú-bihari listára. Nem csodálkoznék, ha nemkívánatosnak nyilvánítanák a megyében. Lendvai asszonynak meg – Micimackó-idézetek nélkül – innen üzenem: ez az antidemokratikus suskus az igazi dedópolitika.