Ha Magyarország diktatúra lenne, és Orbán valóban diktátor, akkor tényleg elhiszi valaki, hogy engednék nekik ezeket a demonstrációkat megtartani, videókat készíteni és azokat a közösségi médiában terjeszteni? Egy valódi diktatúrában először is be sem engednék őket az országba, másodszor pedig az ilyen tüntetések résztvevőit letartóztatná a rendőrség. Történt ilyesmi? Nem. Nyilvánvaló, hogy Orbánt könnyű diktátornak nevezni: nem kell érvelni, elég rásütni a címkét, és már nem is kell megindokolni, hogy miért. Nem, Orbán nem tiltott be semmit. Csupán annyit tett, hogy megtiltotta, hogy közterületen undorító és visszataszító viselkedésformák jelenjenek meg – különösen, ha gyermekek is jelen lehetnek. Ez józan ész kérdése, nem kellene politikai oldalhoz kötni.

Húsz-harminc évvel ezelőtt ez fel sem merült volna vitatémaként. Itt senki nem támadja az LMBTQ-embereket, sem a jogaikat arra, hogy kifejezzék érzéseiket – teljes mértékben joguk van ahhoz, hogy a saját életüket szabadon éljék. Az viszont elfogadhatatlan, hogy egy erősen kontrollált és finanszírozott lobbi olyan dolgokat tegyen, amelyek sérthetik a gyermekek érzékenységét. 

Minden adat nyilvános, a nyugati belügyminisztériumok statisztikái elérhetők, és már nem is csak számokról van szó, hanem arról az érzésről, amit ezekben a városokban él át az ember – szemben azzal, amit Budapesten érez.

Egy évig éltem Budapesten. Katalóniából jövök, és jól ismerem a bizonytalanság érzését, amit Barcelonában vagy más városokban nap mint nap megél az ember. Ilyet Budapesten soha nem tapasztaltam – és nem csak ott, hanem egyetlen más magyar városban vagy faluban sem, ahol jártam. Ezért azt üzenem minden magyarnak, aki azt gondolja, hogy az országa ­rossz irányba halad vagy irigykedik Nyugat-Európára: gondolja át újra. Sok nyugat-európai nagyon sokat adna azért, hogy újra érezhesse azt a nyugalmat és biztonságot, amit Magyarországon tapasztalhat az ember, legyen szó az utcáról, egy bárról, a strandról vagy a tömegközlekedésről. Ezt az érzést nem fogjuk visszakapni addig, amíg nem lesz olyan kormányunk, amely ugyanezeket a politikákat hajtja végre, és Spanyolországban erre egyedül Santiago Abascal képes.

Az Európai Néppárt ott is ugyanolyan, mint a német CDU vagy az osztrák ÖVP: kékbe csomagolt szocialisták. Végül szeretném emlékeztetni a magyar népet: jövőre sok minden forog kockán. 

Az európai bürokraták nem a ti érdekeiteket nézik, nem egy jobb jövőt akarnak nektek, hanem olyan politikust, aki hűséges Brüsszelhez. Legutóbb Márki-Zay Péter volt az emberük, most Magyar Péter. Teljesen mindegy, hogy hívják és mit tett korábban. Számukra csak egy dolog számít: a kontroll és a politika ráerőltetése az országra.

Már megcsinálták ezt Romániában: nem volt gondjuk azzal, hogy megsemmisítsék a választások eredményét, csak hogy Nicusor Dan legyen a győztes. Ő pedig már alá is írta a menekültkvóták elfogadását, és hamarosan jön a genderideológia napirendre vétele, pedig Románia mindig erkölcsileg konzervatív ország volt. Most ugyanezt próbálják meg Magyarországon is, ahogy Lengyelországban is beavatkoztak Donald Tusk kampányát támogatva. Most éppen ő próbálja ellopni a választások eredményét a PiS megválasztott elnökétől, Nawrockitól. Emlékeznek, amikor Von der Leyen azzal fenyegette Georgia Melonit és az olaszokat, hogy ha nem követik az „euró­pai értékeket”, akkor befagyasztják a pénzeket? 

Azt is mondják, hogy ez az önök érdekében történik, hogy „jól szavazzanak”, mintha a magyarok nem lennének elég értelmes és felnőtt emberek, és Von der Leyennek és a brüsszeli bürokratáknak kellene megmondania, hogy kire szavazhatnak. Magyarország ma Európa egyik utolsó bástyája: a józan ész, a család, a hagyományok és a határok védelmének bástyája. Őrizzék meg mindezt, mert rendkívül értékes és ritka dolog a mai világban!

A szerző spanyol politológus, a Filosofía Política projekt alapítója