A demokratikus Európa mindig is illúzió volt – valójában sosem létezett valódi és érdemi demokrácia. Minden demokratikusnak és jónak tűnt, amíg az elitpártok felváltva gyakorolták a hatalmat. Ez azonban már rég véget ért, és most veszélybe került az általuk épített rendszer, amely több uniós országban is repedezni kezdett.
A szociáldemokraták/szocialisták és a néppártiak/kereszténydemokraták több mint negyven éven át uralták az európai parlamenteket. Azonban a 2010-es évek végétől, különösen a 2020-as évektől kezdődően ez gyors ütemben kezdett megváltozni. Ma már választásról választásra csökken az establishment pártok támogatottsága, és elvesztik korábbi többségi szerepüket.
Ez a tendencia még nem mindenhol figyelhető meg, de Európa nagy részén már elkezdődött, és ez önmagában is figyelmeztető jel.
Miért történt ez? Egyszerű. A polgárok olyan dolgokat követelnek, amiről a politikusok vagy hallgatnak, vagy nem kínálnak megoldást. Így azok a valódi, hétköznapi problémák, amelyek az embereket érintik, másodlagosnak számítanak, vagy egyáltalán nem kerülnek szóba. Sokan ezt a társadalom bizonyos köreiben elhagyatottságként élik meg. Ilyen problémák például az illegális bevándorlás, az identitás elvesztése, a megfizethető lakhatás hiánya, az emelkedő árak a stagnáló bérekkel szemben, a genderideológia és az LMBTQ-lobbi általi indoktrináció, illetve az európai országok kultúrájának és hagyományainak támadása. Ezek miatt az emberek belefáradtak a fősodratú pártokba.
Mi volt a válasz?
Az emberek elkezdtek olyan pártokra szavazni, amelyek konzervatív szellemű és józan alternatívát kínáltak. Az első ilyen kormány Orbán Viktor (Fidesz) vezetésével alakult Magyarországon 2010-ben, majd 2015-ben követte őt a Jog és Igazságosság (PiS) kormánya Lengyelországban. Ezek a kormányok megmutatták Európa más országainak, hogy létezik működőképes alternatíva:
nemcsak a szociáldemokrácia létezik, hanem konzervatív politikák és eltérő gazdasági szemlélet is. Magyarország családpolitikája sikeres volt, csakúgy, mint az illegális migráció elleni küzdelem, valamint a genderideológia és az LMBTQ-lobbi elleni fellépés. Ezek után egyre több hasonló párt jött létre, vagy a már meglévők kezdtek megerősödni és választást nyerni.
Ugyanakkor Magyarország és Lengyelország annyira zavarni kezdte az elitet, hogy a brüsszeli bürokraták felfedték valódi természetüket. Az első lépés az volt, amikor befagyasztották az uniós forrásokat, mondván, hogy problémák vannak a jogállamisággal – furcsa módon csak e két országban vizsgálták ezt, más országok esetében nem, pedig ha következetesek lettek volna, szinte senki nem kapott volna pénzt.
Giorgia Meloni 2022-es választási győzelme után egyre nagyobb figyelmet kapott. Ekkor hangzott el Ursula von der Leyen híres mondata, miszerint az olaszoknak „jól kell szavazniuk”, és hogy Meloninak igazodnia kell az EU elvárásaihoz, különben „úgy járhat, mint a magyarok és a lengyelek”. Ekkor már világosan látszott: lehull a lepel.
A 2024-es európai parlamenti választások után a Patrióták Európáért az EP harmadik legnagyobb frakciója lett. Ez alapján bizonyos pozíciók illették volna meg őket, de a szocialisták, néppártiak, renew-osok, zöldek és még a szélsőbaloldal is összefogott, hogy ezt megakadályozzák – ez példátlan támadás volt, ami ismét leleplezte a valódi arcukat.
Végül elérkezett a leghatványozottabb pillanat: a 2024 végi román elnökválasztás. Calin Georgescu, egy független, nacionalista és szuverenista jelölt meglepetésre megnyerte az első fordulót, és készült a másodikra a progresszív, EU-barát Elena Lasconi ellen. Az előző hétfőn még minden rendben volt, de pénteken – amikor a külföldön élő románok már szavaztak – bejelentették, hogy külföldi beavatkozásra és illegális finanszírozásra hivatkozva felfüggesztik a választásokat. A mai napig nem hozták nyilvánosságra a bizonyítékokat, a Velencei Bizottság szerint pedig egy ilyen horderejű döntéshez ezeknek közkézen kellene forogniuk. Végül Georgescu jelöltségét is elutasították ugyanazon indokkal – ez viszont a román jog szerint törvénytelen. És hogyan reagált egy hete, a megismételt elnökválasztáson a román nép? Tömegesen szavazott a nacionalista és szuverenista jelöltre, George Simionra (AUR), aki 41 százalékot szerzett, és jó eséllyel Románia következő elnöke lesz.
Thierry Breton, az Európai Bizottság volt biztosa nyíltan kijelentette: az EU-nak megvannak az eszközei arra, hogy ha az AfD győzne Németországban, ugyanúgy felfüggesszék a választásokat, mint Romániában. Ez volt az a pont, amikor egyértelműen kimondták: „nem, nem vagyunk demokratikusak és toleránsak, bármennyiszer is ismételjük ezt”.
Az AfD jelenleg Németország második, a közvélemény-kutatások szerint pedig első számú pártja, de most kezdik el vizsgálni szélsőséges pártként, és akár be is tilthatják. Nem évekkel ezelőtt, nem a párt indulásakor – csak most, amikor valódi esélyük van hatalomra jutni.
Ugyanez történik Marine Le Pennel Franciaországban is, akit kizárhatnak a 2027-es elnökválasztásból állítólagos EU-s pénzügyi szabálytalanságok miatt – olyasmiért, amit sok más bal- és jobboldali párt is elkövetett, mégsem történt semmi. Mindez akkor történik, amikor Le Pen az esélyes a következő francia elnökválasztás megnyerésére, mivel Macron nem indulhat újra.
Ez nem újdonság: Salvinit Olaszországban azért vonták eljárás alá, mert megakadályozta illegális bevándorlók partra szállását. Meloni is jogi problémákkal küzd, amiért Albániába akarta küldeni az illegális bevándorlókat – pedig ezt az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Bizottság is elfogadta.
Összegzésként: becsaptak minket az európai demokrácia és tolerancia illúziójával. Mostanra azonban lehulltak az álarcok.
Bátornak és következetesnek kell lennünk. Olyan Európát kell védenünk, amely kiáll a szólásszabadság, a politikai szabadság, határaink, identitásunk és a valódi demokrácia mellett. Ha ezt illiberális demokráciának kell nevezni, hát legyen. De legyen olyan demokrácia, ahol a hatalmon levők nem tiltanak be ellenzéki jelölteket.
Ez kemény harc lesz, amit ők továbbra is el akarnak torzítani, de ne feledjük: együtt erősebbek vagyunk.
A szerző spanyol politológus, a Filosofía Política projekt alapítója
