És akkor itt jön a szürreális fordulat, miszerint Európa, amelynek minden esélye meglett volna arra, hogy az amerikai birodalommal tárgyalásos úton rendezze annak az eurázsiai együttműködés létéből eredő frusztrációját, most azt ajánlja, hogy inkább közösen „győzzék le” Oroszországot, és hozzanak létre egy Európa, Amerika, Kína hármast. (Kínáról persze taktikai okokból nem beszél, de azzal tisztában van, hogy az Európai Unió 27 országából 22-nek nem az Egyesült Államok, hanem Kína a legnagyobb kereskedelmi partnere és ez sokat elmond sok mindenről. Például arról, hogy e háromszor „háromtest” variációk mindegyikében Kína a „konstans”.) 

De mivel Európa ma már éppen a végzetesen hibás döntései folytán szabadesésben zuhan a semmibe, talán nem alaptalan az a feltételezésünk, hogy nem Európa itt a főszereplő, hanem valaki más, aki csak használja a tehetetlen bábként engedelmeskedő európai uralmi struktúrákat. És talán nem olyan nehéz a bevezetőben említett norvég stratégiai elemzés mögött felismerni ennek a valaki másnak a törekvéseit. A tanulmány kicsit túljátszott „tudományossággal” próbálja bizonyítani, hogy Európa sokkal jobban jár, ha minden létező (és „nem létező”) erővel támogatja Ukrajnát Oroszország legyőzése érdekében, mintha „defetista” módon „behódol” az orosz törekvéseknek. „Pontos” számokkal írja le, hogy az orosz győzelem esetében Európának 1630 milliárd eurót kellene a háborúra költenie, míg, ha minden erővel támogatja Ukrajnát, és így Ukrajna győz akkor „csak” 838 milliárd euró „ráfordítással” megúszná a háborút. 

A dolog azért abszurd, mert egy ilyen rendkívül komplex, következésképp kiszámíthatatlanul bonyolult örvénylést lehetetlen így prognosztizálni. Másrészt a „győzelem” értelmezése annyira önkényesen leegyszerűsítő, hogy az anyag következtetéseit aligha lehet komolyan venni. Ám mindeközben mégis csak komolyan kellene venni, mert evidens, hogy ezzel a „komoly tudományos” dolgozattal ez a „sötét energia” üzent, és azt üzente, hogy amint azt az anyag szerzői írják „Amerika nincs tisztában” a valósággal, ezért Európának kell e „valóságról” informálnia. Hát persze! Teljesen logikus, hogy az amerikai birodalom, amely már 2014-ben elkezdte Oroszország tudatos stratégián alapuló provokálását, vagyis proxyháborújának előkészítését, és a birodalom lokális helytartójaként üzemeltetett Victoria Nuland nyíltan ki is mondta, hogy „fuck the EU”, vagyis, hogy ki a f…szt érdekel Európa, szóval, hogy az így semmibe vett Európa majd elmagyarázza a „mit sem sejtő Amerikának”, hogy miről is szól a felszínen orosz–ukrán háborúnak álcázott globális összecsapás. 

Ám az a tény, hogy az Európai Unió uralmi rendszere és az egyes tagországok uralmi rendszereinek döntő többsége ma ezt a destruktív logikát tekinti az egyetlen jövőforgatókönyvnek, azt jelzi, hogy a háború (és béke) „beárazása” ma olyan erők kezében van, amelyek a háborút végtelenített erőforrásszállító-szalagként értelmezik. És ez nem jó hír sem Európa, sem a világ számára.

A szerző közgazdász