Napvilágot látott ugyanis az Amerikai Egyesült Államok nemzetbiztonsági stratégiája, amelynek van egy elég markáns explicit üzenete is, de aki élve akar kikerülni a világrendszerváltás örvényeiből (márpedig a magyarság ezt szeretné) annak a dokumentum „rejtett dimenzióit” is helyesen kell értelmeznie.

A stratégia „alaphangja” egy magabiztos világbirodalom képét mutatja, amely egy átrendeződő (pontosabban szándékosan átrendezett, vagyis „csinált”) világban is szilárdan őrzi globális hatalmi pozícióját. „Miközben az Egyesült Államok elutasítja a saját globális dominanciájának önsorsrontó koncepcióját, meg kell akadályoznunk mások globális, sőt bizonyos esetekben regionális uralmát is” – olvashatjuk az anyag bevezetőjében, ami jelzi a hangsúlyváltozást. Vagyis azt, hogy az amerikai birodalom már nem képes a globális dominancia eddigi szintjének a fenntartására, de ahhoz még van elég ereje (legalább is arra törekszik, hogy legyen), hogy mások hasonló törekvését sikeresen akadályozza meg. Ez a finom hangsúlyeltolódás annyiban reménykeltő, hogy nem zárja ki a hipotetikusan „háromtest” birodalomként említett konstrukciót, amelynek éppen az volna a lényege, hogy három együttműködő birodalom („test”) együttes erővel akadályozza meg mindenki más felemelkedését, akár regionális szinten is.

Ami azonban a magyarság jövője szempontjából igazán fontos ebben a nemzetbiztonsági stratégiában az az, ami Európára, és azon belül szűkebb térségünkre, „Köztes-Európára” vonatkozik. Itt a dokumentum szokatlanul drámai, már-már teátrális fogalomkészletet használ, nyilván nem véletlenül. Egyenesen arról beszél, hogy Európa civilizációs szintű pusztulásnak teszik ki magát, és ennek legmélyebb szellemi oka az, hogy uralmi csoportjai nem képesek földrészünk önazonosságának meghatározására és annak bátor képviseletére.

Az igen éles Európa-kritika narratívája szinte teljes egészében azonos a magyar miniszterelnök értelmezési keretével, illetve fogalomkészletével. A súlyos demográfiai kihívás semmibevétele, a végzetes migránspolitika, a kényszeres és hamis klímahisztéria, és az ebből adódó energiaválság, a genderben testet öltő szellemi anarchia, a háború és béke kérdésében való teljes inkompetencia. Ezzel nem is volna semmi baj, sőt, ám van az egész stratégiának egy ki nem mondott lényege, ami elég vészjósló jövőt vetít előre Európa számára. És ennek megértéséhez vissza kell mennünk Victoria Nuland „szállóigeként” elhíresült 2014-es mondatához, amit a kijevi amerikai nagykövetnek mondott, amikor az éppen azért aggódott, hogy mi lesz, ha az Európai Uniónak esetleg mégis lenne tudása és bátorsága is önazonossága megfogalmazására és elszánt képviseletére. Nuland asszony válasza ezekre az aggályokra ugyanis csak annyi volt, hogy „fuck the EU”, vagyis Európának semmi köze ahhoz, hogy az amerikai birodalom miként követi a saját globális érdekeit Európa területén. És bármennyire is kényelmetlen ezzel szembesülni, ez a szemlélet alapvetően nem változott.

A Donald Trump megválasztása óta eltelt több mint egy év során sem volt amerikai reflexió sem Nuland 2014-es megalázó mondatára, sem arra a nyilvánvaló tényre, hogy az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása, és a mögötte felsejlő alapvető cél (az európai–orosz–kínai eurázsiai együttműködési rendszer romba döntése) az amerikai birodalmi stratégia szerves eleme volt és az ma is. A jelenlegi amerikai birodalom tehát logikailag jogosan bírálja Európát, de csupa olyat ró fel földrészünknek, aminek alapvető feltételeit ő maga hozta létre és/vagy provokálta ki.

A háborúból való kimaradásunk esélyét tehát csak az adhatja, ha megértjük ezeket a birodalmi dilemmákat és „kreatív” módon lavírozunk a három birodalomtest között.

A szerző közgazdász