Latin-Amerika az elmúlt évtizedekben hagyományosan a baloldali kormányok vagy akár a közvetlenül kommunista vezetésű országok (mint például Venezuela) kontinense volt. Ugyanakkor a jobbközép sem hozott érdemi változást – sokszor ugyanazon a baloldali úton haladt tovább. Ez az út elkerülhetetlenül kudarchoz vezetett, és tökéletes ürügyet adott a baloldalnak a hatalomba való visszatérésre. Az akkori jobboldal nem rendelkezett kellő bátorsággal és elszántsággal ahhoz, hogy rendet tegyen, és szembenézzen a valódi problémákkal.
Ez most azonban két országban is változni látszik. Először Jair Bolsonaro megjelenése Brazíliában adott reményt az új konzervatív jobboldalnak. Noha a szocialisták Lula da Silva vezetésével visszatértek a hatalomba – részben Bolsonaro Covid-kezelése és az állítólagos választási csalások miatt –, az argentin jelenség, Javier Milei ígéretesebbnek tűnik. Miután a centrista Mauricio Macri kormányzása kudarcba fulladt, a baloldali kirchnerizmus visszavette az irányítást Argentína felett, ami tovább súlyosbította a helyzetet a drasztikusan emelkedő inflációval.
Ekkor lépett színre Javier Milei – egy képviselő, aki politikai kívülállónak számított –, és az egész világot meglepve, extravagáns kampányával elnyerte az elnöki pozíciót. Célját egyértelműen meghatározta: az infláció, a szegénység, az adók és az állam méretének csökkentése, valamint a politikai elitizmus felszámolása.
Amikor 2023 decemberében Javier Mileit beiktatták, az infláció, amely már majdnem elérte a havi 13 százalékot, megduplázódott. És ne feledjük, Milei 45,2 százalékos szegénységi rátát örökölt Alberto Fernández kormányától. Milei előre figyelmeztetett („hiperinfláció felé halad az ország, ha ezen az úton haladunk tovább”), és a reformjai alapjaiban változtatták meg a helyzetet.
Az infláció havi 3,5 százalékra esett, ami lassan három éve a legalacsonyabb érték. Az amerikai dollár pedig, amely júliusban rekordszintre, 1500 pesóra emelkedett, ma a tavaly januárihoz hasonló szinten van. Ami a szegénységet illeti, ez most, bizonyos becslések szerint, 10,4 ponttal kevesebb, 2024 utolsó negyedévében 34,8 százalék volt.
Ha ez a (Torcuato di Tella Egyetem által készített) becslés igazolódik, a szegénység 2022 első negyedéve óta a legalacsonyabb lenne (akkor 34,1 százalékon állt): „Az argentin munkások fizetése és vásárlóereje októberben ismét növekedett: csak abban a hónapban 1,85 százalékkal emelkedett. Január és október között pedig összesen 20,5 százalékos növekedést ért el. Vagyis a magánszektor reálbérei már magasabbak, mint Milei kormányzása előtt.”
Továbbá a Juan de Mariana Intézet jelentése szerint az argentin kormány minden egyes hónapban elsődleges költségvetési többletet ért el a 2024-es pénzügyi évben (a legfrissebb adatok januártól októberig állnak rendelkezésre). Argentína ugyanebben az időszakban a GDP fél százalékának megfelelő többletet halmozott fel.
Amikor Milei januárban hatályon kívül helyezte a lakbérszabályozást, a lakáskínálat csaknem kétszáz százalékkal megugrott, a bérleti díjak pedig negyven százalékkal estek Buenos Airesben, ami egyértelmű jele annak, hogy a szabadpiaci reformok a társadalom legsebezhetőbb rétegeinek javát szolgálják.
Az argentin EMBI-index, amely a JPMorgan Chase országkockázati mérőszáma, csaknem ezer pontot esett: a Milei hivatalba lépésekori 1920 pontról októberben 984 pontra. Ennél is jelentősebb, hogy a GDP öt-hat százalékos növekedése várható az idén a növekvő beruházások és fogyasztás, valamint a monetáris stabilitás és a munkaerőpiaci reformok hatására.
Milyen intézkedéseket hozott Javier Milei kormánya ennek érdekében? Először is,
az állam szerepe jelentősen csökkent. A kabinet létszámát 18-ról nyolc minisztériumra csökkentették. Az állami beruházási szerződéseket az év során felfüggesztették, és több mint harmincezer állami állás szűnt meg szerződések meg nem hosszabbítása, elbocsátások és korengedményes nyugdíjazás révén.
Megvonták a finanszírozást a Nemzeti Mozgóképi Intézettől, és bezárták a Télam állami hírügynökséget.
Másodszor, csökkentették a bürokratikus akadályokat.
Megszüntették az élelmiszerek és a gyógyszerek árszabályozását, valamint eltörölték a bérleti díjak, a biztosítás, a magánoktatás és a távközlés szabályozását. Visszavágták a közszolgáltatások és a tömegközlekedés támogatását.
Milei liberalizálta a légiközlekedési piacot, kilenc országgal kötött nyitottégbolt-megállapodást, és az Aerolíneas Argentinas privatizációja mellett érvelt, kijelentve, hogy vagy privatizálják, vagy bezárják a céget.
Milei a nehéz intézkedések és azok eredményei mellett nem feledkezett meg az egyik legfontosabb hadszíntérről: a kulturális csatáról. Tisztában van azzal, hogy a valódi változáshoz Argentínában nemcsak a gazdaság helyreállítása szükséges – bár ez a legsürgetőbb –, hanem az argentinok gondolkodásmódjának átalakítása is elengedhetetlen. Az Overton-ablak szélesebbre nyitásához kulturális változást kell előidézni. Milei felismerte ezt, és
sikeresen alakított ki nemzetközi szövetségeket az új konzervatív jobboldallal, amit Donald Trump, Santiago Abascal, Giorgia Meloni és Orbán Viktor (akit a beiktatására is meghívott) részvételével zajló találkozói is bizonyítanak.
Javier Milei tisztában van vele, hogy Latin-Amerikában rendkívül elszigetelt helyzetben van – szinte nincs szövetségese, miközben az ellenség, a szocializmus ott van a közvetlen közelében. Kolumbiában, Chilében, most már Uruguayban és Brazíliában is… Milei már összetűzésbe került Gustavo Petróval (Kolumbia) és Lulával (Brazília) is a szocializmus elleni éles megjegyzései miatt.
Bár politikai programja tisztán libertárius, Milei pontosan tudja, hogy a nyugati zsidó–keresztény értékek és eszmék megőrzése kulcsfontosságú. A kulturális harcban világosan látja, kik az igazi szövetségesei.
Ma Milei Latin-Amerika szabadságának jelzőfénye és bástyája – olyan vezető, aki nem ijed meg sem a belső, sem a külső kritikától. Világos, egyenes terve van arra, hogyan vezeti ki Argentínát a szegénységből, és hogyan hozza vissza azt a jólétet, amelyet az ország a XX. század elején élvezett, amikor, ne feledjük, Argentína gazdasági növekedése még az Egyesült Államokét is megelőzte.
Trumphoz hasonlóan Milei sem a politikai kaszt tagja, nem érzi szükségét annak, hogy a tömegek kedvére tegyen. Megvannak a saját elképzelései, stílusa és módszerei, és ezeket senki nem fogja megváltoztatni – Milei ilyen. Már elnökké választása után kijelentette, hogy az első hónapok és évek nehezek lesznek, hiszen teljes gazdasági átalakításra és radikális sokkterápiára van szükség a helyzet visszafordításához.
Kevés politikus van, aki ilyen őszintén elismerte, hogy a helyzet előbb romlani fog, mielőtt javulna. Végül ne felejtsük el, hogy Milei közgazdász – pontosan érti, miről beszél, és gondosan kidolgozott tervvel rendelkezik.
A szerző spanyol politológus, a Filosofía Política projekt alapítója
