Ez úgy nézne ki, hogy Magyar Péter Mikulás-ruhában beérkezik a kéményen, kiissza a sört a hűtőből, leagyhalottazza a családfőt, akinek ez nem tetszik, megadóztatja a kutyát, macskát,
majd utána szépen elkezdi a puttonyba bepakolni a lapostévét, a számítógépet, mindent, amit talál és végül a kéményen távozik
– érzékeltette a Tisza megszorító programját Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a központ és a Hír FM közös műsorának, a Szabad Magyaroknak a Miklós napi műsorában.
Vajon hogy esett az a Tisza szakértőinek, Kéri Lászlónak, Petschnig Mária Zitának, Lengyel Lászlónak vagy éppen Felcsúti Péternek, hogy megírnak egy ilyen 662 oldalas programot, majd Magyar Péter azt mondja: hát ez AI, a mesterséges intelligencia csinálta? – tette fel a kérdést a műsorban Hoppál Hunor, a Mandiner szerkesztője. Hangsúlyozta:
A dokumentum már csak azért sem lehet kamu, mert ha ezek az emberek megszólalnak, akkor az jön ki a szájukon, ami a programban is van: adóemelés és megszorítás.
Ezzel szemben a kormány politikája a magyar emberek támogatása.
A műsorban szóba került a legújabb brüsszeli korrupciós botrány is. Teljes az uniós börtönválogatott – jegyezte meg Hoppál Hunor. Eva Kaili volt európai parlamenti alelnöktől Didier Reynerds volt igazságügyi biztoson át egészen a most őrizetbe vett Federica Mogherini volt külügyi és biztonságpolitikai főképviselőig. Az, hogy az uniós elit prominens tagjai durva korrupciós ügyekhez kötődnek, az megmutat valamit erről az estabilishmentről. Ez egy lelki, alkati kapcsolatot – közvetlen kapcsolatot talán nem – mutat a Zelenszkiji aranyvécékkel – fejtette ki a Mandiner szerkesztője.
Dornfeld László ennél tovább ment. Szerinte fel kell tenni a kérdést, hogy
Brüsszelben miért néz annyira félre, amikor az ukrán korrupcióról van szó, miért nem engedték napirendre tűzni az Európai Parlamentben az ukrán korrupció ügyét.
– Én nem zárnám ki, hogy a pénz egy része visszafolyik Brüsszelbe, csak már nem az Európai Uniós költségvetésbe, hanem magánzsebekbe – mondta az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
A Szabad Magyarok fenti adását itt nézhetik, hallgathatják meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!