Oroszországot Putyin stabilan képviseli és az orosz követelések is változatlanok 30 év óta: a NATO ne terjeszkedjen, Ukrajna legyen semleges. Sokan reménykednek Putyin halálában vagy leváltásában, de ha azt remélik, hogy Oroszország egy másik vezetővel engedékenyebb lesz, tévednek. Putyin a legeurópaibb vezető, akit csak a Nyugat találhat Oroszországban. Alternatívája csak keményebb karakter lehet, aki esetleg nem fog „különleges műveletekkel” lacafacázni, hanem beveti Oroszország tényleges katonai erejét. Arra is sokan számítanak, hogy Oroszország belülről esik szét, mint ahogy a Szovjetunió, a cári hódítások utódja, is szétesett. Ez valószínűleg megint hiú ábránd, nincs jelenleg akkora centrifugális erő Oroszországon belül, hogy szakadás történjen, a kívülről jövő „színes forradalmakra” pedig – az ukrán tanulság után – jobban oda fognak figyelni.

Az egyik tárgyalópartner tehát mindenképpen Putyin lesz, legfeljebb egy még karakteresebb utódja, nekik kell megegyezniük a Nyugattal, hogy a jövőben, esetleg évtizedekre, hol fog húzódni a nyugati és keleti befolyás határa. Trump próbál egyezkedni, de önmagában nem képviseli a Nyugatot, és könnyen lehet, hogy amit ígér, még ha írásba foglalják is, csak addig tart majd, mint az ő elnöksége. A többi fél meg nem hajlandó az orosz követeléseket elfogadni, és nem is sürgős nekik. A Nyugatnak, értve itt most azt a részét, amelyet mélyállamnak neveznek és a „tettrekészek” koalícióját, nem sürgős a dolog, hiszen ebben a háborúban a tényleges áldozatot az ukránok hozzák, a támogatásukhoz szükséges pénzt pedig az európai adófizetők teremtik elő, sőt a hadiipari magánvállalkozások még jól keresnek is az ügyön.

Ami az ukrán oldalt illeti, mint említettük, Zelenszkij nem ukrán, ha az lenne, nem hagyná vágóhídra küldeni Ukrajna fiatalságát, hanem már az első lehetőséget (isztambuli tárgyalások) megragadta volna, hogy lezárja a háborút. Ami pedig a kormányra került szélsőjobbot illeti, karakterüket ismerjük második világháborús elődeik alapján, ők valóban az utolsó ukránig készek harcolni, akármilyen esélytelen is a küzdelem.

Az elmondottakból nem lehet más következtetést levonni, mint hogy a békére irányuló erőfeszítések ellenére is a háború folytatódni fog, és egyes nyugati vezetők harcias nyilatkozataiból az tűnik ki, hogy felkészülnek egy Oroszországgal vívandó háborúra. Fabien Mandon tábornok, francia vezérkari főnök például kijelentette: „El kell fogadnunk gyermekeink elvesztését”. Arra szólította fel a franciákat, hogy készüljenek fel rá, álljanak készen az áldozathozatalra, a városok pedig készítsék fel a lakosságot a háborúra. Friedrich Merz német kancellár intenzíven dolgozik azon, hogy Ukrajnának nagy hatótávolságú rakétái legyenek, bár még nincsen szó arról, hogy konkrétan Taurus rakétákat adna át. Az Európai Unió és a NATO vezetői egyfolytában arról beszélnek, hogy fel kell készülni egy Oroszországgal vívott háborúra, és semmiképpen sem akarják lehetővé tenni Ukrajnának, hogy – engedmények árán – Oroszországgal békét kössön. Ez eddig rendben is van, de elképzelte-e bármelyik uniós vagy NATO-vezető, hogy egy Oroszországgal vívott háború hogyan is fog kinézni?

A NATO a fegyverszállítással, az ukránok kiképzésével és nem utolsósorban a rakéták célravezetésével már így is részese a háborúnak, ráadásul úgy, hogy mindezt az ukránok cselekedeteként mutatják be. De mi történik, ha érzékenyebb célpontokat érnek el és Oroszország megunja ezt a nagyon egyoldalú háborút, és mondjuk szétlövi a német energiarendszert? Ezt annál is könnyebben megteheti, mert az úgynevezett „Energiewendé”-vel már maguk a németek is nagyrészt tönkretették energetikai rendszerüket. Egy-két vezetéket kellene csak szétlőni ahhoz, hogy egész Németország elsötétüljön. Nyilván a válasz az lenne, hogy a NATO meg az orosz energiarendszert lőné. De hiába van a NATO sokszoros fölényben hadihajók, repülők, tankok és katonaság tekintetében, a rakéták esetében nincs meg ez az előny, és különösen nincs, ha az összecsapás végül nukleáris szintre emelkedne.

A háborúra készülő nyugati vezetők fejében, miközben ők ukrán közvetítéssel lövik Oroszországot, az van, hogy az oroszok majd szárazföldön, tankokkal, katonákkal támadnak. Erre az oroszoknak sem erejük, sem indokuk nincs. Az orosz követelés nem más, mint az, hogy a NATO ne terjeszkedjen tovább, mint ahogy azt annak idején Gorbacsovnak megígérték. Ha valóban kitör a háború, az nem gyalogsággal és tankokkal, és nem is repülőgépekkel, hanem rakétákkal és drónokkal vívott háború lesz, amelyben úgy lehet óriási károkat okozni, hogy katonák nem mennek át a másik ország területére. Vegyünk elő egy földgömböt (a reális arányok miatt), és nézzük meg Nyugat-Európa és Oroszország területét. Nem kell katonai szakértőnek lenni ahhoz, hogy az ember megértse: egy ilyen összecsapásban a sokkal kisebb és sűrűbben lakott Nyugat-Európa fogja a rövidebbet húzni, rossz esetben egy romhalmaz lesz, és miért? Ukrajna NATO-tagságáért! Megéri?

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója

Borítókép: Donald Trump a Fehér Házban európai vezetőkkel az alaszkai Trump–Putyin-találkozó után