Magyarország valaha a rendelkezésére álló szén-, lignit- és gázvagyon révén energetikailag önellátó volt, a Szovjetunió energiafejlesztései révén azonban lehetőség nyílt az orosz olaj- és gázimporton alapuló gazdaságosabb energiaellátásra való áttérésre. E lehetőség először az 1970-es évek olajválsága nyomán kérdőjeleződött meg, majd most, az orosz–ukrán háborút támogató uniós szövetségeseink arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy teljesen szüntessük be az orosz energiaimportot és helyette sokkal drágább és gazdaságtalanabb megoldásokat válasszunk. Ugyanakkor, tengerünk nem lévén, ez esetben is ki leszünk szolgáltatva a környező országok kénye-kedvének és kapzsiságának.
E helyzeten változtathatunk mintegy 15-20 év alatt akkor, ha uránkészletünket hagyományos és szaporító reaktorokban hasznosítjuk. A hagyományos reaktorokat mindenki ismeri, ilyen a Paks I és a leendő Paks II is. Ezek az urán 0,7 százalékát kitevő 235-ös uránizotópot tudják csak felhasználni, természetesen 3-4 százalékra dúsítva. Az elmúlt 50 év kutatásai nyomán azonban lehetővé vált az urán 99,3 százalékát kitevő 238-as uránizotóp felhasználása is. Ilyen „szaporító”-nak, vagy „gyorsneutronosnak” nevezett erőműveket Oroszországban már hálózatra kapcsoltak és Kínában is közel állnak ehhez. A szaporító reaktorok az egységnyi uránból kinyerhető energiát a hetvenszeresére növelik, és ezzel a technológiával a hagyományos erőművek kiégett üzemanyaga már nem veszélyes hulladék többé, hanem a szaporító reaktorok bemenő üzemanyaga. E technikával nemcsak az uránból kinyerhető energia sokszorozódik meg, de a nukleáris hulladék is jelentősen csökken.
Magyarországnak volt uránbányászata, amit 1996-ban gazdaságtalanság miatt felszámoltak, bár a bánya újranyitásának ötlete időnként felmerül. A magyarországi uránérc gyenge minőségű, így ércet termelni és azt dúsítani (eddig jutottunk el) nem éri meg. Más azonban a helyzet, ha nem uránbányászatban, hanem az uránfelhasználás vertikumában gondolkodunk. Az uránfelhasználás vertikuma az urán bányászatát, az érc dúsítását, az urán dúsítását (a 238-as uránizotóp arányának növelését), majd az így létrejövő üzemanyag hagyományos erőművekben való felhasználását, a kiégett üzemanyagból a szaporító reaktorok üzemanyagának (MOX) elkészítését, annak szaporító reaktorokban való felhasználását és végül a teljesen kiégett, már kevés hasadóanyagot tartalmazó üzemanyag elhelyezését jelenti. Tehát nem az uránbányászatnak kell gazdaságosnak lennie, hanem az említett vertikumnak kell megvalósulnia, ami biztosítaná Magyarország hazai forrásra alapuló biztonságos energiaellátását.