atomenergia

Energia-önellátás lehetősége atomenergiával

Energia tekintetében kiszolgáltatott helyzetünkön változtathatunk mintegy 15-20 év alatt akkor, ha uránkészletünket hagyományos és szaporító reaktorokban hasznosítjuk.

Lóránt Károly

atomenergia önállóság energiaellátás 2025. 10. 11. 6:47

Fotó: AFP/XINHUA/ZHANG BOQUN

Magyarország valaha a rendelkezésére álló szén-, lignit- és gázvagyon révén energetikailag önellátó volt, a Szovjetunió energiafejlesztései révén azonban lehetőség nyílt az orosz olaj- és gázimporton alapuló gazdaságosabb energiaellátásra való áttérésre. E lehetőség először az 1970-es évek olajválsága nyomán kérdőjeleződött meg, majd most, az orosz–ukrán háborút támogató uniós szövetségeseink arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy teljesen szüntessük be az orosz energiaimportot és helyette sokkal drágább és gazdaságtalanabb megoldásokat válasszunk. Ugyanakkor, tengerünk nem lévén, ez esetben is ki leszünk szolgáltatva a környező országok kénye-kedvének és kapzsiságának.

E helyzeten változtathatunk mintegy 15-20 év alatt akkor, ha uránkészletünket hagyományos és szaporító reaktorokban hasznosítjuk. A hagyományos reaktorokat mindenki ismeri, ilyen a Paks I és a leendő Paks II is. Ezek az urán 0,7 százalékát kitevő 235-ös uránizotópot tudják csak felhasználni, természetesen 3-4 százalékra dúsítva. Az elmúlt 50 év kutatásai nyomán azonban lehetővé vált az urán 99,3 százalékát kitevő 238-as uránizotóp felhasználása is. Ilyen „szaporító”-nak, vagy „gyorsneutronosnak” nevezett erőműveket Oroszországban már hálózatra kapcsoltak és Kínában is közel állnak ehhez. A szaporító reaktorok az egységnyi uránból kinyerhető energiát a hetvenszeresére növelik, és ezzel a technológiával a hagyományos erőművek kiégett üzemanyaga már nem veszélyes hulladék többé, hanem a szaporító reaktorok bemenő üzemanyaga. E technikával nemcsak az uránból kinyerhető energia sokszorozódik meg, de a nukleáris hulladék is jelentősen csökken.

Magyarországnak volt uránbányászata, amit 1996-ban gazdaságtalanság miatt felszámoltak, bár a bánya újranyitásának ötlete időnként felmerül. A magyarországi uránérc gyenge minőségű, így ércet termelni és azt dúsítani (eddig jutottunk el) nem éri meg. Más azonban a helyzet, ha nem uránbányászatban, hanem az uránfelhasználás vertikumában gondolkodunk. Az uránfelhasználás vertikuma az urán bányászatát, az érc dúsítását, az urán dúsítását (a 238-as uránizotóp arányának növelését), majd az így létrejövő üzemanyag hagyományos erőművekben való felhasználását, a kiégett üzemanyagból a szaporító reaktorok üzemanyagának (MOX) elkészítését, annak szaporító reaktorokban való felhasználását és végül a teljesen kiégett, már kevés hasadóanyagot tartalmazó üzemanyag elhelyezését jelenti. Tehát nem az uránbányászatnak kell gazdaságosnak lennie, hanem az említett vertikumnak kell megvalósulnia, ami biztosítaná Magyarország hazai forrásra alapuló biztonságos energiaellátását.

Az első két fázisban van gyakorlatunk, ha időben észbe kapunk, talán még fellelhetők az akkori szakemberek. Ami a harmadik fázist, az urán dúsítását illeti, az az atombomba előállításának lehetősége miatt kényes kérdés, amiről Irán tudna sokat mesélni, de ez is megoldható lenne a környező országokkal való együttműködésében (ugyan kire is akarnánk atombombát dobni?). Sőt e téren a hagyományos centrifugákkal szemben létezik egy új lézeres technika, és a szegedi lézerkutató szakemberei bizonyára alkalmasak lennének egy ilyen dúsítómű kifejlesztésére, ha ezt feladatul kapják.

Paks kiégett üzemanyagát valamikor a Szovjetunió vette át, annak összeomlása után azonban az atomerőmű területén tárolják. Ebből lehetne előállítani a szaporító reaktorok bemenő üzemanyagát, a MOX-ot (plutónium és urán-dioxid keveréke).

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ezt a vertikumot teljes egészében mi magunk nem tudjuk létrehozni, de bizonyos fázisaiba – megfelelő nemzetközi együttműködés keretében – előnyösen bekapcsolódhatnánk, és ekkor, a kölcsönös érdekek alapján, nem lennénk kiszolgáltatottak más országok egyoldalú döntéseinek.

Magyarország már most is részt vesz atomerőművek nemzetközi együttműködésben történő fejlesztésében. Így például a visegrádi négyek a franciákkal együtt fejlesztik az Allegro nevű reaktort, ami gázhűtéses gyorsneutronos reaktor lesz. Ebben a kutatásban magyar részről az MTA Energiatudományi Kutatóközpontja és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézete vesz részt. Emellett Magyarország jelezte az Egyesült Államoknak, hogy kész a GE Vernova cég által tervezett 300 MW-os kis moduláris reaktorokat telepíteni Magyarországra, sőt Kínával is történt egy olyan megállapodás, amely jelentős együttműködési lehetőségeket rejt magában az atomenergia területén.

Ami a kis moduláris reaktorok telepítését illeti, ez igen előnyös lehet hazánk és természetesen más országok számára is, mert nem koncentrálja az energiatermelés nagy részét egy területre, és így nemzetközi konfliktusok esetén, mint például most az Ukrajna területén zajló háború, kevesebb kockázattal járna.

Magyarország szempontjából a legoptimálisabb az lenne, ha a gyorsneutronos és kis moduláris reaktorok kombinációjának fejlesztésében venne részt. Ilyen fejlesztések már zajlanak Nyugat Európában, köztük például a francia irányítású Newcleo startup, amelyet 2021 szeptemberében alapítottak MOX-üzemanyaggal működő, ólommal hűtött gyorsreaktorok fejlesztése céljából. A vállalat székhelye Franciaországban van, további telephelyei pedig az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Svájcban, Belgiumban és Szlovákiában találhatók. A vállalat nagyságrendjét mutatja, hogy körülbelül ezer embert foglalkoztat. Ehhez a vállalkozáshoz mi is csatlakozhatnánk például MOX-üzemanyag gyártásával a Pakson tárolt kiégett nukleáris fűtőanyagok feldolgozása alapján.

E fejlesztésnek önállóan magunk is nekifoghatunk, ugyanis rövid időn belül be fog bizonyosodni, hogy a német zöldek által erőltetett megújuló energiaforrások zsákutcát jelentenek. A következő száz év alapvető energiaforrása a nukleáris energia lesz, amelyben a MOX-üzemanyagot használó gyorsneutronos erőművek meghatározó szerepet fognak játszani. A MOX-üzemanyagnak tehát biztos piaca lesz, amelynek saját magunk által történő fejlesztésére bizonyára elő lehetne teremteni a forrásokat, és így végre eltérhetnénk attól a gyakorlattól, hogy az ország gazdasági fellendülését a külföldi beruházásoktól várjuk, amelyek végül csekély mértékben járulnak hozzá a nemzeti jövedelemhez és a külső egyensúly biztosításához.

A saját magunk által indított fejlesztések egyben előnyt jelenthetnek a nemzetközi együttműködési tárgyalásokon is, mert egyfajta névjegyként szolgálnak: ezt tudjuk mi, és én, mint valamikori fejlesztőmérnök, biztos vagyok benne, hogy mai ifjú (és kevésbé ifjú) mérnökeink is képesek olyan eredményekre, amelyek egykor a magyar iparnak legalábbis egy részét világszínvonalra emelték.

Ma úgy látszik, az atomenergia terén minden erőnket leköti, hogy Paks II-t, a széles körű, politikai vagy környezetvédelmi okokra hivatkozó ellenzéssel szemben befejezzük. E nehézségek ellenére azonban kellene erőnknek és bátorságunknak lenni, hogy az ország energiabiztonságát hosszú távon szavatoló fejlesztésekbe belekezdjünk.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója