Közvetített erőpróbák

A hidegháború egyik definíciójában az szerepel, hogy a szemben álló felek közvetlenül ugyan nem csaptak össze, de közvetítőkön keresztül azért időről időre igenis „forróvá” vált konfliktusuk. Ha a hasonlat sántít is, akaratlanul ez jut az ember eszébe, amikor szemügyre veszi a nemzetközi diplomácia e heti, jövő heti eseményeit.
Miután a „jenki nagybácsiságnak” Latin-Amerikában keresztbe tevő, újmarxista Hugo Chávez Moszkvában nagy volumenű fegyverbeszerzésekről tárgyalt, Fehéroroszországba, majd Iránba, azaz olyan országokba utazik tovább, amelyeket a Nyugat teljesen elszigetelt, de Oroszország fontos, stratégiai kapcsolatot ápol velük. Vendéglátója, Vlagyimir Putyin vasárnap viszont Washingtonba repül, hogy ott találkozzon George Bushsal, miután látogatását a moszkvai sajtó előkészítette azzal, hogy „kiszivárogtatta”: az orosz elnök asztalán aláírásra vár az európai hagyományos erők korlátozásáról – és rendszeres ellenőrzéséről – szóló CFE-szerződés felfüggesztésének rendelete.
Bár a magas szintű látogatások szervezése hosszú távú erőfeszítések eredménye, amikor a pontos időzítés sokszor lehetetlen, most nagyon is úgy tűnhet, hogy az országa nagyhatalmiságának helyreállításán dolgozó orosz elnök a kellő pillanatban bevillantotta lapjai egy részét, mielőtt az Egyesült Államok kényes helyzetben lévő vezetőjével találkozna. Félreértés ne essék, a mai Oroszország erőforrásai még mindig messze elmaradnak attól a Szovjetuniótól, amely egyenrangú szuperhatalomként állt szemben az Egyesült Államokkal. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne aknázná ki az aktuális konjunktúrákat: az iraki és terror elleni háború miatti Amerika-ellenes hangulatot (az Egyesült Államoktól való félelmet) vagy éppen saját energiatartalékai megnövekedett jelentőségét.
Bár mindenki elsősorban katonai ellenlépésekre gondolt, amikor Putyin az amerikai rakétavédelemre adandó aszimmetrikus orosz válaszról szólt, a valóságban még alakulhat úgy, hogy Moszkva a segítségére szoruló „közvetítőket”, így Iránt és Venezuelát is felhasználja az Egyesült Államok erőinek, diplomáciájának lekötésére. Bár súlyos hiba lenne az Egyesült Államok bárminemű alkonyáról beszélni, az azért látszik, hogy a világ nagyot változott a „narancsos” mozgalom csúcspontja óta, amikor még az orosz befolyásnak a posztszovjet térségből (amerikai segédlettel) való kiszorítása volt napirenden.