Arccal az ellenkampány felé

Ember legyen a talpán az a kitartóan hűséges MSZP-szimpatizáns, aki el tud igazodni azon, miként tehet saját pártja kedvére a népszavazási kezdeményezések ügyében. Kezdetben minden rém egyszerűnek tűnt, hiszen nem kellett a szocialista direktívák követéséhez más, mint hogy a referendumnak még a gondolatától is irtózattal forduljon el, s mefisztói kacajjal fogadja a Fidesz invitációját a szavazóurnákhoz. Most azonban egyre bonyolódik a helyzet, hiszen van már egy olyan népszavazási törekvés, amelyet az utódpárt is támogat. Gyengébbek kedvéért: ez az a bizonyos Kálmán László nyelvész által indukált, háromkérdéses kontra, avagy népszavazás elleni népszavazás.
Csak látszólag szofisztikus a kérdés: lehet-e egy alkotmányos akció ellen, egyszersmind mellette is kampányolni? Ha ugyanis azt mondják: nem kell frusztrálni az embereket olyan felesleges felvetésekkel, mint legyen-e vizitdíj, tandíj meg kórházi napidíj, akkor nem buzdíthatnak parallel arra is, hogy igenis, csak nyilvánítsuk ki véleményünket szabad és emancipált állampolgárok módjára, helyesnek tartjuk-e ezeket az új, kifinomultabb állami pénzleszívási lehetőségeket.
Jól szemlélteti a Medián legfrissebb felmérése, hogy ez nem légből kapott, mondvacsinált dilemma. A kormánypártokkal szemben egyáltalán nem rosszindulatúan elfogult intézet drámai koalíciós mutatókat mér, ráadásul a megcsappant létszámú szocialista támogatók körében ennél is lanyhább szavazási hajlandóságot mutat ki. Az egzakt adatok arról is beszélnek, hogy a radikálisan leapadt MSZP-tábornak még kevésbé fűlik a foga egy népszavazás esetén elzarándokolni az urnákhoz. A megerősített, anyagilag ajnározott PR-csapat tehát máris hozza az eredményeket. Szívós munkával sikerült elérniük: ha most vasárnap lenne a referendum, elsöprő vereséget szenvedne a kormánypárti álláspont. S mondják még egyszer a hitetlenek, hogy feneketlen kútba önti a koalíció a százmilliókat, amikor a kommunikációra szórja a pénzt számolatlanul…
E gondolatfutamot prognosztizálhatóan valótlannak nyilvánítja majd a lendületet lendületre halmozó kormányoldal. Hisz dehogyis felkészületlenek ők a népszavazási kommunikációra! Meg is mondta a frankót nem más, mint Gyurcsány Ferenc, aki elementáris erejű ellenkampány ígéretével fagyasztotta meg a vért a polgári oldal ereiben. Előtte azonban még farkasszemet kell nézni egy leküzdendő problémával, úgymint az aláírások összegyűjtése. Ami persze MSZP-éknél alapjáraton úgy menne, mint a vihar. Csakhogy a szemérmes szocialisták – legalábbis nyilatkozataik szerint – nem akarják beleártani magukat a nyelvész kompetenciájába. Rossz nyelvek szerint a jelenlegi, minden eddigit alulmúló MSZP-s népszerűtlenséget és brutális elutasítottságot hozó közvélemény-kutatások fényében ezzel az önmegtartóztató gesztussal inkább az akadályokat szeretnék elgördíteni a támogató aláírások összegereblyézése elől.
De mi lesz akkor, ha a kitűnő Kálmán nem tudja még a beharangozott civil (?) szervezetek közbenjárásával sem hozni a kötelező gyakorlatot, s a rokoni-baráti-üzleti kör mégsem olyan terebélyes, hogy kiadja a kétszázezer aláírást? Vajon mi menti meg az utódpártot attól, hogy mindenki a neokommunisták fiaskójaként könyvelje el a kudarcot? Pártpreferenciától függetlenül kizárhatjuk ugyanis, hogy csupán Kálmán László hősies Don Quijote-i szélmalomharcának rovására írná bárki az elégtelen számú támogatót. Halkan jegyezzük meg: a segítségnyújtás elmulasztásával máris hozta az MSZP az őszödi cserbenhagyásos formát. Kálmán a Hír TV-nek a benyújtás után leszögezte, hogy szívesen fogadná a szocialisták segítő jobbját is az aláírásgyűjtésben, a pártfunkcionáriusok pedig siettek megnyugtatni mindenkit: segítenek. (Megbízhatatlanság: MSZP a neved?)
Kíváncsiak vagyunk, miként tudja majd áthidalni azt az ellentmondást a Kálmán–MSZP-tandem, hogy bár szükségtelennek, sőt károsnak tartják a népszavazást a magasságos kormányzat isteni kinyilatkoztatásszerű reformjaival szemben, egy akrobatikus logikai bukfenccel mégis az aláírásgyűjtő ív szignálására akarják rábírni maradék fanatikus híveiket. A végén még annyira összezavarják a lelkes szocialista híveket, hogy nagy igyekezetükben rohannak kézjegyükkel ellátni a Fidesz és a KDNP kezdeményezését.
Tudjuk persze az MSZP-funkciktól, hogy állítólag beszállnak ők a Kálmán-féle ellenreferendum-bizniszbe – majd ha meglesz ama fránya kétszázezer érvényes állampolgári szignó. Akkor viszont megint csak ott fognak tornyosulni a leküzdendő gondok a szentséges kommunikációval. Hisz a paradox, ellentmondásos okfejtésekkel agyonvegzált híveknek most ismét meg kell barátkozniuk azzal, miként lehet egy szájból hideget és meleget fújni. Utálni is a népszavazást, meg támogatni is, s közben megkülönböztetni a rühellésre kijelölt Fidesz-kérdéseket a megbízható MSZP–Kálmán-féle kérdésektől.
A még hivatalban lévő miniszterelnök bátonyterenyei kampányrendezvényén ráadásul pluszban segített teljesen megkeverni hallgatóságát népszavazásügyben. Azt nemigen lehetett tudni ugyan, miként került a csizma – akarom mondani: a népszavazás – a helyi polgármester-választás asztalára. Gyurcsány mindenesetre előcitálta, s valami olyasmit mondott, hogy miként a bevásárlókocsikba sülylyesztendő húszforintosokra, úgy van szükség például a vizitdíjra, mert ebből lesz a rend és az együttműködés. A jelenlévők fegyelmezetten hallgatták végig a nehezen dekódolható sületlenséget, bár túl sok nyertes nem lett volna, ha azon frissiben kvízkérdésre adják fel a megfejtést. Az igazi feketeleves viszont majd akkor jöhet el, ha az immár végképp összekuszált lelkű, ám töretlenül hűséges szocialista hívek majd egyetlen húszforintossal akarnak vizitdíjat, illetve kórházi napidíjat fizetni a kormányfőre való hivatkozással. Szélsőséges esetben még az is előfordulhat, hogy egyesek – Gyurcsány intencióinak megfelelően – pénzérmét akarnak bedobni az urnába. Pedig jobban teszik az emberek, ha a műbaloldali milliárdosnak még ezt a példabeszédet sem hiszik el. Gyurcsány ugyanis nem túl sűrűn járhat bevásárolni; másként tudná, hogy azt a bizonyos pénzérmét mindenki visszakapja. (Vagy azt hiszi, hogy húsz forintért egész bevásárlókocsit lehet venni?) Ezzel szemben a visszatérítés a vizitdíjról és társairól korántsem mondható el. Csakúgy, mint az összes kizsarolt – elvileg az állami szolgáltatások formájában visszajuttatandó – pénzbefizetésünkről, aminek titkosított sorsáról immár halvány segédfogalmunk sem lehet.
Ne legyünk persze még tréfából sem álnaivak: a kormányfő és tettestársai mindent el fognak követni, hogy a népszavazást lépten-nyomon akadályozzák, akár a legdurvább eszközökkel is. A legvalószínűbb az, hogy miután szavazóbázisukat végképp amortizálták, bojkottálni akarják a referendumot. Késő lesz azonban a bánat, eb a gondolat. Folyamatos hisztériakeltésükkel éppen ők keltik azt a benyomást a társadalomban, hogy nem csupán technikai részletkérdésekről szavazhatunk, hanem sokkal inkább a hazug kormány sorsáról. Hogy mégsem működhet az ország vezetése korlátlan felelőtlenségű társaságként.