Idén Kína második legnagyobb autógyártójának, a Geely-nek a meghívására részt vehettem a Sanghaji Autószalonon, amely után egy rövid tesztvezetést is szerveztek a külföldi újságíróknak. Most nem béreltek ki egy komplett versenypályát, mint amikor az Európának szánt EX5 szabadidő-autót próbálhattuk ki, csupán egy hatalmas parkolót kerítettek el Sanghaj külvárosában, és alakítottak ki bójákkal két szlalompályát rajta.

(Fotó: Gulyás Péter)
A többek között a Volvót, a Smartot, a Lotust és a Protont is birtokló Geely is azon kínai autógyártók közé tartozik, amely az utóbbi évben gyorsította fel az európai piacra lépését, szinte minden hónapban egy új országban indul el a márka autóinak forgalmazása, legutóbb, idén júniusban például Nagy-Britanniában és Lengyelországban.
De a régiónkban jelen van már Ukrajnában, Romániában, Montenegróban, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában is,
így hihetőnek tűnik a cég Európáért felelős pr-osának ígérete, hogy 2025 végéig hazánkban is elkezdődik a Geely modellek hivatalos értékesítése. Idén az első hat hónapban egyébként 1,4 millió autót adott el a világon a kínai márka, ami 47 százalékos (!) növekedést jelent a tavalyi rekordévhez képest.

(Fotó: Geely)
Eddig csak benzines, hibrid és elektromos hajtású, kis és közepes méretű szabadidő-autókat hoztak Európába, köztük a dedikált villanyautó-platformra épülő EX5-öst, amelynek külső formatervén egy magyar formatervező, Németh Gábor is dolgozott. A 215 lóerős, tágas, 4,6 méteres SUV a billegős futóművét leszámítva pozitív benyomást tett rám a menetpróbán. Kínában a minden jóval felszerelt csúcsverziója ráadásul mindössze 7 millió forintnak megfelelő jüanért kapható, Európában azonban a vámok és a szállítási költségek és az eltérő árpolitika miatt több mint kétszer drágább: Romániában 42 990 euróba, azaz 17,2 millió forintba kerül.

(Fotó: Geely)
A cég következő Európába tartó villanyautója még érdekesebb, ugyanis kisebb és olcsóbb az EX5-nél. Bár a Geome Xingyuannak még európai neve sincs, komoly esélyekkel érkezhet hozzánk, ugyanis
egy méretéhez képest tágas és olcsó népautó,
amely a nálunk is kapható BYD Dolphin és a BYD Dolphin Surf között helyezkedik el. 4135 mm-es hosszával a kisautó kategóriába tartozik, bár annak inkább a felső határait feszegeti, mint ahogy az 1805 mm-es szélessége is, amely 35 mm-rel múlja felül a BYD Dolphin adatát.