Terepen és aszfalton is bizonyított az új Vitara, de az árán meg fognak lepődni – Suzuki eVitara menetpróba
A bakonyi erdők országútjain és saras földútjain próbáltuk ki a Suzuki várva várt újdonságát.
A bakonyi erdők országútjain és saras földútjain próbáltuk ki a Suzuki várva várt újdonságát.

Kipróbáltuk az új Honda Prelude-öt, amely gyengébb és lassabb, mint a 2001-ig gyártott elődje, mégis megérdemel egy esélyt.

Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.

Frissebb fazont kapott a lágy vagy full hibridként kapható Austral. Vezettük a megfizethető kompakt SUV-ot.

Megérkezett a 911-es új, hibrid változata, mely benzinspórolás helyett élményben jeleskedik. Vezettük.

A Volkswagen Tayron tágas, hétszemélyes utasteret és modern technikát kínál, ráadásul alig drágább a Skodánál.

Kipróbáltuk a CLE 53-at, amelyből hiányzik a régi V8-motor hangja és ősereje, de valami mással kárpótol.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Európa a rossz példa.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.