Változatlan szinten, 7,75 százalékon hagyta az irányadó kamatot tegnapi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, amely ugyanakkor továbbra is lehetőséget lát arra, hogy a jövőben folytassa az alapkamat csökkentését. A tanács úgy ítélte meg, hogy a hazai és nemzetközi gazdasági folyamatokat változatlanul sok bizonytalanság övezi, ami óvatos és fokozatos kamatcsökkentési pályát tesz szükségessé. A testület közleménye szerint a munkapiaci adatokból egyelőre nem lehet egyértelműen megítélni az inflációs hatásokat.
A kamatdöntést ismertető Simor András jegybankelnök ugyancsak a bizonytalansági tényezők jelenlétét hangsúlyozta. Az MNB elnöke szerint a versenyszektor bérein kívül még több más mutató alakul hektikusan, s a külpiaci folyamatok sem egyértelműek, ez pedig megnehezíti az inflációs trend meghatározását. Simor arra is emlékeztetett, hogy a világgazdaságra most a kamatemelési ciklus a jellemző, ezáltal pedig a hazai kamatelőny csökken, amit szintén figyelembe kell vennie a kamatdöntéseknél a monetáris tanácsnak. Hozzátette: a magyar gazdaság növekedésének lassulása mellett az ipari és exportdinamika is mérséklődik, a lakossági fogyasztás azonban a vártnál gyorsabban bővül.
A kamattartás nem okozott meglepetést a piacon, hiszen az elemzők többsége nem várt kamatcsökkentést a júliusi üléstől. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó elemzők szerint a tegnapi döntést a kamatvágási tempó lassításaként lehet értékelni.
Suppan Gergely, a Takarékban elemzője úgy vélte: a monetáris tanács döntése összhangban van azzal, amit Simor András jegybankelnök és Karvalits Ferenc alelnök a múlt héten nyilatkozott a gazdaság helyzetéről és az inflációs kilátásokról. Suppan szerint az MNB-nek a jövőben is igen óvatos kamatpolitikát kell folytatnia, hiszen a magyar gazdaságban sok a bizonytalanság, a külső környezetet pedig a kamatemelés jellemzi.
Hasonló véleményt fogalmazott meg Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője, aki szerint a monetáris tanács közleménye és a jegybankelnök kommentárja egyaránt a bizonytalansági tényezőkre helyezte a hangsúlyt. Barcza szerint ez év végére 7 százalékra süllyed a jegybanki alapkamat szintje.
„Nem hallgathatunk”
