Késik a találkozás az aszteroidákkal

Hírösszefoglaló
2007. 07. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptemberre halasztották a Naprendszer két legnagyobb aszteroidája: a Vesta és a Ceres felfedezésére induló amerikai Dawn szonda júliusra tervezett felbocsátását – adta hírül a BBC. Az eredeti elképzelés szerint az űrhajónak már tavaly márciusban útra kellett volna kelnie a floridai Kennedy Űrközpontból, de a NASA-nak akkor nem telt a csaknem félmilliárd dollárba kerülő kirándulásra.
Az amerikai űrkutatási hivatal július 7-re tűzte ki a start időpontját, de azt a kedvezőtlen időjárás, majd technikai gondok miatt már háromszor módosította, s végül letett arról, hogy ebben a hónapban elindítsa a Dawn-t.
A hosszabb halasztás egyik oka az, hogy a közeljövőben már nem találtak megfelelő indítási időpontot ahhoz, hogy a Mars mellett elhaladó Dawn ráállhasson a megfelelő röppályára, s további útjához lökést kapjon a vörös bolygó gravitációs erőitől. A másik ok az, hogy a NASA augusztusban elindítja a Mars északi sarkvidékére a Phoenix szondát, és most már elsősorban annak a programnak az előkészítésére kell koncentrálnia.
Ha a Dawn elől szeptemberben elhárulnak az akadályok, négy év múlva érheti el a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaövezetben első célpontját, a Vestát. A terv az, hogy kilenc hónapig kering körülötte, majd tovább indul a Cereshez, amelyet 930 kilométeres átmérője miatt már törpebolygónak tekintenek a csillagászok. A szonda 2015-ben állhat rá a Ceres körüli pályájára.
Az aszteroidák a Naprendszer 4,6 milliárd évvel ezelőtti kialakulásának idején a nagyobb égitestekből kiszakadt anyagmaradványok, a bolygókhoz hasonlóan kör alakú vagy elliptikus pályán keringenek a Nap körül. Számukat százezerre teszik. Közeli tanulmányozásuktól a kutatók azt remélik, hogy új ismeretekkel gazdagíthatják a Naprendszer keletkezésének történetét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.