Lábkönyök és körtebunda

Vigotszkij, a híres orosz pszichológus írja: „A kutatás azt mutatja, hogy noha a beszéd belső, értelmi, szemantikai oldala és külső, hallható, kimondott oldala teljes egységet alkot, mindegyik a maga külön mozgási törvényeinek engedelmeskedik.” Ez a megállapítás arra a jelenségre is vonatkozik, amelyet így hívunk: gyermeknyelvi metafora.
A metafora név- vagy jelentésátvitel. A mögötte meghúzódó gondolkodási művelet az összehasonlítás, pontosabban a hasonlóság megállapítása. A rágógumizó tehén metafora megalkotásának hátterében az öszszehasonlítás a tehén kérődző szájmozgása és a rágógumizó ember szájmozgása között van, a rágógumizó hangsor függetlenedik az eredeti tartalomtól, s új tartalmat kap. Az ilyen metaforát a szükség, a nyelvi hiány hozza létre: a kisgyerek megfigyel egy jelenséget, de nincsen rá szava, nem ismeri a kérődző szót. A valóság megismerésének igénye pedig munkál a lelkében. Ezért a kisgyerek efféle szóalkotásai kognitív, azaz megismerő metaforák, nem stíluseszközök. Persze létrehozásukkor érvényesül a felfedezés öröme, ugyanaz az öröm, amelyet a költő érez, amikor egy izgalmas, a saját stílusára jellemző metaforát alkot. A szülők is örülnek a gyermeknyelvi metaforáknak, s többnyire boldogan feljegyzik őket; szülők küldték be az alábbi metaforákat egy pályázatra.
Miért kalácsoltad be a hajad? – kérdezi egy hároméves kislány az édesanyjától, aki fonatban tűzte fel a haját. Egy hasonló korú kislány a szárnyas tündérlányra azt mondja, hogy repülőgép. Egy kisfiú a régi autót autószaurusznak nevezte. Négyéves gyerekek metaforái a következők: kotkodácsol az orrom; a hőmérő néni azt mondta, hogy napsütés várható; megmosom a lábkönyökömet (térdemet); büdös a körte bundája (héja); a majom ostorral fest (ecsettel); a cicakutya apró termetű kutya; a papa szőrreszelővel reszeli a szakállát; a nagyapa fűrészfüvet (csalánt) gyomlál. Többen is beküldték ezt a fantasztikus metaforát: Anya, én arra gondoltam, hogy a fű a föld haja.
Nemegyszer megmosolyogtatók a gyermekmetaforák. A tikkasztó melegben a nagypapa jó bő gatyában ejtőzik. A négyéves kislány odamegy és megszólítja: Papuska, kilátszik a kispocid.
A metaforaalkotás a három–öt éves gyermekekre jellemző. Nemcsak érdekes, hanem nagyon fontos jelenség: a fejlődő nyelvi tudatosság közbülső fokozata. A nyelvi tudatosság olyan analizálóképesség, amelynek segítségével a kisgyerek megfigyeli a beszédet. Ennek a folyamatnak fokozatai vannak: először a szótagokat fedezi fel a gyerek hároméves kora táján, utána észreveszi a mondatokat, a szavakat, a toldalékokat. Nagyjából ezen a fokon jelentkezik a metaforák alkotása. Legkésőbb arra jön rá – úgy hatéves kora táján –, hogy a szavak hangokból állnak. A folyamatnak az a lényege, hogy a gyerek ösztönösen észreveszi, hogy egy kettősség létezik, a tartalom és a forma, s figyelme a formára irányul. A forma ebben az esetben a hangsor. Ez a formára való váltás szükséges az írás-olvasás megtanulásához, ha a gyermek nem tud hangokra bontani, nem tanul meg sem olvasni, sem írni. A nyelvi tudatosság fejlődése nem szükséges a beszédfejlődéshez, de szükséges az írás-olvasás megtanulásához, előfeltétel. (Nincs igazuk azoknak, akik azt hangoztatják, hogy a nyelvi tudatosság majd az iskolában, az olvasástanítás következményeként alakul ki. Azok állítanak ilyesmit, akik helytelen módszereket szorgalmaznak, ellentmondva a nagy nemzetközi és a hazai szakirodalomnak, valamint a tapasztalatnak.) Az a képesség, amelyre az olvasástanítás megkezdésekor építeni kell, a hangokra bontás képessége, nem a betűk ismerete. Sajnos ezzel a ténnyel nincsenek tisztában a legújabb képességfejlesztő program alkotói.
A gyermeknyelvi metaforák más szempontból is fontosak. Érdekes módon az iskolába kerülvén a gyerekek felhagynak a metaforaalkotással. Egy amerikai pszichológus, Howard Gardner abban látja az okot, hogy a gyerekek figyelmét leköti a sok új ismeret. Pedig a metaforálás iránti érzékenység elvesztése baj: befolyásolja a költészet szeretetét. Megfigyelhetjük, hogy a gyerekek tízéves koruk táján elfordulnak a versektől, és sajnos a többségük nem is lesz versolvasó. A metaforákkal törődni kellene. Jómagam a negyedik osztályos Édes anyanyelvünk című tankönyvbe felvettem egy szóalkotási egységet sok játékos fejezettel, közöttük szerepel a metaforaalkotás is. A metaforák elemzése izgalmas lehet, ha felfedeztetjük a gyerekekkel a névátvitel alapját, vagyis a hiányzó elemet.
Jó volna törődni a gyerekek metaforálásával az iskolában is, fejleszteni kellene a metaforák iránti érzékenységüket. Különben igazat adhatunk annak a tízéves kislánynak, aki ezt állapította meg: Anyu, az iskolában kiveszett belőlem minden aranyosság.