Minta

S Z Ó L Ó

Könnyű találós kérdés: tizennégy darabból áll, 66 és fél kilónyi ezüst, 60–100 millió fontot (jó esetben tehát 36 milliárd forintot) ér. Mi az? Nem tudják? Könnyítek. Lord Northampton tulajdonában van, de nemrég úgy hírlett, Soros György megveszi, és nekünk adja.
Hát persze, hogy a Seuso-kincs!
Előbb-utóbb azért kiderül, hol köt ki a legendává vált ezüstkincs együttes, amelyet Magyarország hosszú évek óta makacsul, ám eredménytelenül követel magának. Pedig lassan már bizonyítani is tudnánk, hogy 1970-ben Polgárdi mellett Sümegh József amatőr kincsvadász és leszerelés előtt álló kiskatona ezt ásta ki a föld alól, és ezért fizetett az életével. Krimibe illő, jól ismert történet. Nézzük inkább, hogyan folytatódik.
Előbb az a hír érkezett, hogy az eladósodott lord igyekszik eladni a Seuso-kincset, majd az, hogy Mohamed bin Zajed al-Nahjan sejk, Abu-Dzabi koronahercege, az Egyesült Arab Emírségek elnöke már meg is vásárolta a Guggenheim Alapítvány Abu-Dzabiban megépítendő múzeuma számára. Mindezt nem cáfolták, de nem is erősítették meg. A legutóbbi hírt egy horvát lap röppentette fel: Soros György venné meg a Seusót, és adná oda Magyarországnak. Olyan szép, hogy alig hihető. Próbáljunk meg utánajárni. A kulturális minisztérium hallgat, mint a sír. Ha tudja is, hogy Soros megveszi nekünk a Seusót, akkor sem mondja. Hiller miniszter szereti maga bejelenteni a szenzációkat, szüksége van sikerélményre.
A magyar állam mostanában kétségkívül lefékezett a Seuso-harcban, pedig nem elhanyagolható mértékű az a pénz, amelyet a kincsek visszaszerzésére költöttünk. A kilencvenes évek közepén elbukott, magyar részről rosszul előkészített amerikai perek hárommillió dollárt (hatszázmillió forintot) vittek el. Az 1997-ben kimondottan erre az ügyre kinevezett miniszteri biztos megbízatása végéig, 2006 őszéig további 105 millió forintot költött. Kétezerhat májusától a bíróságon folyó előzetes bizonyítási eljárás is 13 millió forintos ügyvédi számlát eredményezett. Érdemes lenne tehát az ügy végére járni.
Május elején rendezték volna meg azt a konferenciát, amelyet a Society of Antiquaries of London készített elő és szervezett székházában, és amelyen magyar szakemberek készültek bemutatni mindazokat a bizonyítékokat, amelyek természettudományos vizsgálatokkal (többek között anyagmintákkal) igazolják, hogy a Seuso-kincs magyar földből került elő. A konferencia magyarországi előkészítésére Visy Zsoltot, a társulat tagját, római koros régészt kérték fel, aki kulturális helyettes államtitkárként két és fél évig foglalkozott az üggyel. Nyolc magyar referendum hangzott volna el, öt régészeti és két természettudományi vizsgálatokat bemutató előadás mellett egy az eddigi jogi lépéseket foglalta volna össze. Több angol kutató is előadással készült. Miután azonban egyre bizonytalanabb lett, miként viszonyul a kulturális tárca a londoni tanácskozáshoz, egyáltalán támogatja-e még, Visy Zsolt több érdeklődő levelet intézett a miniszterhez. Hosszú hallgatás után nemrég azt a rövidke választ kapta, hogy a konferencia egyelőre nem időszerű. A halogatás és a hivatal hallgatása miatt időközben a kutatók is elbizonytalanodtak, egy részük visszakozott. Az idén háromszáz éves angol régészeti társulat nem vette jó néven a magyar hozzáállást, egy idő után el is állt a tanácskozás megrendezésétől. E tekintélyes angol szakmai közösségben érthetetlennek tartják a konferencia lemondását. A magyar szakemberek pedig attól tartanak, hogy ezek után megkérdőjeleződik minden törekvésünk, amely a Seuso-kincs visszaszerzésére irányul.
A tudósok viszont nem pihennek. Július 12–13-án közös tudományos konferenciát rendezett Pécsett az angol Institute of Art and Law és a pécsi egyetem jogi fakultása az antik műtárgyak európai helyzetének jogi, etikai, politikai és gyakorlati problémáiról. A helyzet éles. Nem csak a görögök követelik vissza egyre hangosabban a Parthenon márványfrízeit. Ideje lenne kihasználnunk ezt az áramlatot.