Bizottságalakítási láz hatalmasodott el a kormányon. Az őszi események hátterének feltárására hivatott Gönczöl-bizottság sikertelenségén felbuzdulva újabb, maga által kinevezett és „függetlennek” deklarált csapattal próbálkozik a kabinet. A héttagú „ügynökügyes” bizottság papíron az iratátadási törvényben szabályozott eljárás teljesítményét elemzi és értékeli. Más szóval azt, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába a titkosszolgálatoktól minden, törvényileg odajuttatandó, ügynökügyekkel kapcsolatos dokumentum megérkezett-e. A feltupírozott médianyilvánosságot kapott ügynek egyik komoly szépséghibája: 2002-ben, a Medgyessy-kormány megalakulása, illetve a D–209-botrány kirobbanása után már létrehoztak egy olyan, háromtagú testületet Gálszécsy András volt szakminiszter vezetésével, amely szintén az iratátadás korrekt lebonyolítását ellenőrizte. Vagyis bizonyos szempontból a mostani, Kenedi János régi, emblematikus SZDSZ-es személyiség által elnökölt bizottság csupán felülvizsgálja az előző bizottság munkáját. Márpedig a bizottság-ellenőrző bizottság fogalma és gyakorlata éppen abban a magunk mögött hagyott (?) korszakban volt jellemző, amelynek bűneit az ilyen bizottságoknak lenne a feladatuk feltárni.
Komoly szépséghibája a múltfeltáró buzgalomnak az is, hogy 2002 óta az égadta világon semmi nem gátolta az MSZP–SZDSZ-koalíciót abban, hogy az állampolgárok megfigyelésével és tönkretételével kapcsolatos iratokat a polgári és egyéb titkosszolgálatokkal teljes terjedelmükben átadassák az új történeti levéltárnak. A műbaloldali kormánynak azonban érzékelhetően nem érdeke a múlt tisztázása. Egyrészt azért, mert az emberek megfigyelésének és tönkretételének megrendelője maga a pártállam volt, így az érintettek közül sokan, akik a terrorra a parancsot kiadták, azt végrehajtották, jelenleg is az utódpártban, illetve körülötte tevékenykednek. Az SZDSZ-nek pedig azért sem érdeke a végleges tisztázás, mert amíg mesterségesen fenntartják a zavaros helyzetet, időről időre azt lehet kommunikálni, hogy ők az egyetlen tiszta politikai erő. Magyar Bálint minapi képmutató megfogalmazása szerint az MDF-nek, az MSZP-nek és a Fidesznek is felelőssége van abban, hogy az előző rendszerben keletkezett állambiztonsági iratok kérdését nem sikerült rendezni. Az SZDSZ-es politikus kirohanása komikus, mert egy olyan párt volt elnökeként mondja ezt, amely összesen a tizedik évét tölti kormányzati hatalomban, és minden általa igazán fontosnak tartott kérdésben (forrás: Bauer Tamás) sikerül ráerőszakolnia akaratát a nagyobbik koalíciós partnerre. A legenda fenntartását természetesen akkor forszírozzák leginkább, amikor – mint most is – népszerűségük a zéróhoz közelít. A figyelemelterelésre azonban az MSZP vezetése is előszeretettel használja az ügynökügyek állítólagos rendezését. Emlékezetes, hogy 2004. december közepén, a kormány által ellehetetlenített, kettős állampolgárságról szóló népszavazás után dobta be újólag a köztudatba Gyurcsány Ferenc az ügynökkérdés feltárását.
2007 nyarán szintén szorult helyzetben van a két testvérpárt. Ma az egészségügy szétveréséről, a gazdaság válságáról, az életszínvonal rontásáról kell elterelni a figyelmet, így megint előhúzták az ügynökügyes gumicsontot. Valójában azonban sem most, sem később nem akarnak tabula rasát teremteni. A szabad demokraták vesszőparipája, hogy mindenki együttműködött a diktatúrával, kivéve az egykori úgynevezett demokratikus ellenzék kis elitcsapatát. Ám ha valóban megnyílnának a levéltárak – például a volt MSZMP-é is! –, ezzel a negatív legendával nem lehetne tovább zsarolni a társadalmat.
Rendhagyó a grémium azért is, mert olyan személy vezeti, aki nemhogy tudományos fokozatot, de még felsőfokú végzettséget sem volt képes szerezni. Nincs erre ésszerű magyarázat, hiszen legalább a rendszerváltozás után mindenképpen elgördültek az akadályok az elől, hogy külföldön vagy itthon diplomához juthasson. Kenedi János jellemzésére még a balliberális sajtóban is csak elvétve használják a „tudományos kutató” terminus technicust. Általában a „történész” titulussal ajándékozzák meg. Természetesen az iskolázottsági deficit csupán jókora lyuk lenne a szakmai életrajzon, ám Kenedi tevékenysége során kiütközik a stúdiumok hiánya. Sokan tették le nagy-nagy csalódottsággal az általa jegyzett Kis állambiztonsági olvasókönyv két vaskos kötetét, és szakmai körökben is negatív visszhangja volt a műnek. Semmilyen szintézisre, de még szelekcióra sem vállalkozott ugyanis a szerző, csupán ömlesztett dokumentumhalmazt zúdított a kitartó olvasó nyakába. Érthetetlen, miért kellett kihagynia az iratokon szereplő alacsonyabb beosztású rendőrtisztek nevét. Még az ügynökök, besúgók álnevét sem merte leírni, ezért csak a fedőnevek egyfajta botanikai fedőnevéhez juthatott hozzá a kíváncsi publikum, mivel kizárólag virágneveket használt. Ez a hálózati személyeket betegesen óvó hozzáállás most publikált írása fényében még irracionálisabb. Az ÉS-ben közzétett cikkében ugyanis Kenedi amellett tör lándzsát, hogy valamennyi keletkezett iratot fel kellene tenni a világhálóra. Különösen megütközést keltő, hogy Kenedi nemcsak részt vesz a testület munkájában, hanem annak fejének tette meg a kormányfő. Ezzel olyan közismert történészek fölé helyezte a kabinet, mint Varga László vagy Ungváry Krisztián. Pedig Kenedi emberi-szakmai megbízhatóságával kapcsolatban még saját köreit is nehéz helyzetbe hozta. 2004 tavaszán egész oldalas, nevekkel alátámasztott fizetett hirdetést tett közzé Medgyessy Péter miniszterelnököt bírálva, magát kritikusként aposztrofálva. Az akkori állítólagos aláírók közül azonban többen tiltakoztak, Demszky Gábor, Haraszti Miklós és Rajk László pedig közleményt adtak ki, elhatárolódva Kenedi írásművétől.
Jegyzet a 7. oldalon
Nagy István
További százmilliárd forint az élelmiszeripar fejlesztésére
