Komoly veszélybe kerültek a közrádió zenei együttesei – derül ki abból a levélből, amelyet a Magyar Zenei Tanács (MZT) intézett a közelmúltban a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökéhez. Eszerint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara művészeti vezető, vezető karmester és jövő évi évadterv nélkül zárja a szezont, s hozzá hasonlóan nincs terve a következő évadra hazánk legjobb vegyes karának és a gyermekkórusnak sem. Az MZT aggodalma beigazolódni látszik, hiszen június 15-én elbocsátották az intézménytől az ország egyetlen főhivatású könnyűzenei együttese, a Stúdió 11 tagjait. „A teljes bizonytalanság (szakmai program hiánya és a létszámleépítés lebegtetése) nem kedvez a művészi alkotómunkának” – fogalmaznak a levélben az elnökség tagjai, akik aggasztónak tartják, hogy a rádió elnöke egyik nyilatkozatában kizárólag mint költséget, és nem mint a közszolgálati feladatok ellátásának letéteményeseit említette a zenei együtteseket.
A működésképtelenség határán
A zenei tanács elnöksége levelében idéz a közalapítvány közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzatából is, amelyben ez áll: „Az MR (…) önálló zenei, művészeti együtteseinek fenntartásával, rendezvényszervezői és kiadói tevékenységével, új művek létrejöttének támogatásával részt vesz a művészeti életben, a kortárs művek és alkotók népszerűsítésében.” Az elnökség Gellért Kis Gáborhoz címzett levelében arra kéri kuratórium elnökét, „előzze meg, hogy a Magyar Rádió művészeti együtteseit érintő bármely visszafordíthatatlan és helyrehozhatatlan kárt okozó változás következzék be”. – A létszámcsökkentés a zenekarok és az énekkarok esetében a működésképtelenné tétellel lenne egyenlő, hiszen négy kürtszólamot három kürttel nem lehet eljátszani; ez olyan, mintha egy autót három kerékkel akarnánk hajtani – mondta lapunknak Victor Máté, az MZT elnöke, aki egyébként egyetért azzal, hogy a rádió új vezetése üzleti szemléletet kíván vinni az együttesek életébe, ez azonban szerinte nem jelenthet profitorientáltságot, hiszen a világon egyetlen szimfonikus zenekar sem önfenntartó.
Kiaknázatlan lehetőségek
– A vezetés szemmel láthatóan csak rövidtávban gondolkodik, abban nem, hogy az együttesek a rájuk fordított pénz egy részét hosszú távon visszatermelhetnék, s így a rádiónak összességében kevesebbe kerülne a fenntartásuk – magyarázta Victor Máté, aki szerint kiaknázatlan gazdasági lehetőségek rejlenek például a rádiós kiadványokban, hiszen az MR-nek, amellett, hogy páratlan komoly- és könnyűzenei archívuma van, minden adottsága megvan arra, hogy saját felvételeket készítsen, lemezkiadóként mégsem jelent meg a piacon. A kuratórium elnöke, Gellért Kis Gábor az MZT-nek írt válaszlevelében kitér a problémák megoldása elől. Mint írja, „a status quo fenntartása csak és kizárólag a zenei együttesek esetében lehetetlenség”. Az MZT elnöksége által megfogalmazott kérés egyértelmű elutasítását Gellért Kis többek közt így magyarázza: „Miközben a (…) művészegyüttesek fenntartására 700 millió forintot kap az intézmény a költségvetéstől, csupán a szimfonikus zenekar bérköltsége meghaladja ezt az összeget.” Így kalkulál Such György is az Élet és Irodalomnak adott interjújában, amelyben kijelenti: „ha a költségvetés a zenekart és az énekkart tartósan nem kívánja finanszírozni, akkor nekünk ehhez viszonyulnunk kell (…) a rádiós dolgozók sem könnyen értik meg, hogy miközben tőlük tíz-, húsz-, ötvenezer forintokat vonunk el, akkor évi több száz millió forintot költünk nem közvetlenül rádiós műsor készítésére. Abból a büdzséből, amit már nem a zenei együttesek fenntartására, hanem műsorszolgáltatásra adnak.”
Adomány vagy kötelezettség?
Információink szerint a fenti számítás azonban közel sem felel meg a valós állapotnak, mivel az a 700 millió forint, amit az állam a rádiónak a zenei együttesek számára utal, nem a finanszírozásukat, hanem a támogatásukat szolgálja. Azután, hogy a rádió megszűnt költségvetési szerv lenni, a vagyonában ugyanúgy szerepelt az együttesek értéke, mint a Kossuth, a Petőfi vagy a Bartók adóké, azzal a különbséggel, hogy őket az Országgyűlés külön támogatta a sugárzási költségen megtakarított pénzzel. Ezt az összeget – amely akkor 400 millió volt, most 700 millió – csak a zenei együtteseknek a béreken, járulékokon felüli költségeire lehetett fordítani. Mivel a rádió vezetői úgy fogják fel, hogy ez a pénz az eltartásra van, a 700 millió felett az együttesekre költött pénzt adományként kezelik. Az is meglepő, hogy a rádióelnök szerint az együttesek összesen 1,2 milliárdba kerülnek, hiszen a 103 zenész gyakorlatilag egy szobában dolgozik: a 67 énekes és a gyerekkar is csak a folyosót és a próbatermet használja, se szobájuk, se számítógépük nincs. Az általános költségeket úgy rájuk terhelni, ahogy a többi munkatársra, meglehetősen igazságtalan lenne. Az együttesek összköltsége információink szerint nem haladja meg a 780 millió forintot, a rádió tehát elbocsátásukkal mindössze azt a 80 milliót tudná megtakarítani, amit a költségvetési támogatás felett a zenészekre költ. Ezért csökkentették le a zenészek jövő évi fellépéseit (mindössze 13 koncertet adnak a rádió „támogatásával”, miközben tavaly több mint ötven előadásuk volt), az igazi veszély pedig éppen az alulfoglalkoztatottságban rejlik, hiszen ha nem koncerteznek, a végén létjogosultságukat is megkérdőjelezhetik.
Többek szerint az elnöknek – mivel teljes konszenzussal választották meg – csak azt kellett volna tisztáznia: mennyibe kerül az MR üzemeltetése, és az Országgyűlés elé tárnia költségvetési elképzelését, hiszen az ő törekvéseit a jobb- és a baloldal egyaránt támogatja. Ezzel szemben még arról is szó esett, hogy az intézmény hitelt venne fel a leépítéshez, ami gazdasági szakemberek szerint teljes abszurditás lenne. Ráadásul – tekintve, hogy az MR finanszírozása csak egy szavazáson múlik, ha jövőre 30 százalékkal kevesebben dolgoznak benne, az Országgyűlés könnyedén megszavazhatja, hogy ugyanilyen arányban csökkenjen a költségvetési támogatás is. A probléma egyesek szerint a szemléletmóddal van, hiszen a rádió azért kapja a közpénzt, hogy a közszolgálatiságnak megfelelő műsort készítsen és sugározzon, s mindaddig nem piaci szereplő, amíg a költségvetésből él. Such György mégis a legnagyobb magyar nyelvű tartalomipari vállalkozásként emlegeti a közmédiumot.
Kinek az asztala?
A rádió zenei együtteseinek tagjai joggal tartanak attól, hogy a harmincszázalékos leépítést az ő felszámolásukkal szeretné elősegíteni a vezetőség, hiszen így egyszerre szabadulhatnának meg háromszáz főtől. Sokakat aggaszt az is, hogy bár a vezetők hangsúlyozzák: a most zajló reformok nem politikai jellegűek, a rádió jelenlegi elnöke konkrét utalást tett arra, hogy a köztudottan baloldali Klubrádió vagy az Info Rádió is pályázhatna néhány éven belül azokra a közszolgálatra kiutalt pénzekre, amelyek most egyedül a Magyar Rádiót illetik meg; a közszolgálatiság átjátszásának gondolata pedig sokak szerint magában foglalja az intézmény megszűnésének lehetőségét is. A zenészeket az is rosszul érinti, hogy a Manager Magazin nemrégiben úgy állította be, mintha mindegyikük mellett egy magánalapítvány működne. A lap állítása szerint miközben „a hazai, rendszerint ráfizetéses koncertek költségeit az MR állja”, a külföldi turnék bevételei ezeket gazdagítják. A tény ezzel szemben az, hogy a rendkívül alacsony bérekért (három éve nem volt fizetésemelés) dolgozó zenészek kénytelenek haknizni, s hogy ennek jogi hátterét biztosítsák, létrehoztak egy egyesületet, amely az adminisztrációt intézi. Most úgy érzik, bár a rádió miatt nem koncertezhetnek eleget, különkeresetükre is jogot formálna az intézmény.
Sikerek után létbizonytalanság
A Dohnányi által csaknem 80 éve alapított zenekar, az ország legjobbjának számító vegyes kar és a gyermekkórus tagjai teljes létbizonytalanságban vágnak neki a nyárnak egy sikerekben gazdag évad után. „Így, és nem másképp kell előadni egy Háry Jánost” – írta egy osztrák lap a bécsi ünnepi hetek után az énekkarról és a zenekarról, nem is beszélve az utóbbinak a budapesti Wagner-napokon aratott elsöprő sikeréről. A világkuriózumként félig szcenírozott előadásokat Fischer Ádám, a zenei együttesek megbízott fő-zeneigazgatója vezényelte. A karmester szintén borúlátón nyilatkozott lapunknak: – Önbecsapás lenne a mostani helyzetben azt mondani, hogy megy ez kevesebb pénzből is. Nem tartanám helyesnek, hogy kevesebb koncertet adjunk, vagy hogy inkább csak stúdióban játsszunk, mert ezek foltozgatások lennének. A zenei életnek el kell döntenie, hogy szükség van-e a rádió együtteseire, mert ha nem, a rádióelnök ugyanúgy leépít közöttük, mint a Kossuth rádió munkatársai között. Ezt a problémát magasabb szinten kell megoldani – hangsúlyozta Fischer Ádám, aki rávilágított arra is: miközben a rádió kórusa köztudottan a legjobb az országban, az államnak mégis a Nemzeti Kórust kell támogatnia. – Az a pénz, amit a kulturális minisztérium a Nemzeti Kórusra fordít, és az, amit a rádióelnök a rádiókórusra költ, mind az adófizetők pénze. Meg kell találni azt a megoldást, hogy csak azért, mert valaki rossz asztalhoz ült, a főpincér ne mondhassa neki, hogy az nem az ő asztala. A zenei együttesek mindaddig komoly veszélyben vannak, amíg felsőbb helyről nem írják elő, hogy a rádió köteles megtartani a zenekart – hangsúlyozta Fischer, aki szerint a mostani helyzet legnagyobb veszélye az, hogy mivel nincs egyértelmű megoldás, könnyű mindenkinek a másikra mutogatni.
Ukrajna
Volt titkosszolgálati vezető készítette fel az ukrán csatlakozásra az újlipótvárosi Tisza-aktivistákat
